Milyen az ideális olasz popférfi?

Kezdjük azzal, hogy Csehszlovákia jócskán megelőzte a Varsói Szerződés többi tagállamát, amikor az OPUS 1981-ben piacra dobott egy Toto Cutugno-albumot. Ez volt az Innamorata, Innamorato, Innamorati, az ikonikus borítóval, amelyen egy kislány kapaszodik fel pusziért egy farmeres férfihez, és csak a lábaik látszanak. A férfi tornacipőjén ott virít a Super star felirat, hogy világos legyen az élethelyzet. Hol volt még akkor a L'Italiano című világsláger!? Az csak két év múlva jelent meg, de nem is volt szükség rá ahhoz, hogy Toto Cutugno meghódítsa a vasfüggöny mögött sínylődő, Olaszországba vágyó nők szívét. Dalai fülbe mászó, ringató, kényzetetően lágy melódiákkal, egyszerű, ám hatékony hangszerelésekkel, szerelmi tematikájú szövegekkel operáltak. Minden megvolt bennük, ami a mediterrán romantikához kellett. Sőt, egy kicsit túl is adagolta az amorózót a dalszerző/előadó, azokra a kulturális sztereotípiákra építve, amelyek az olasz férfiakról kontinensünkön elterjedtek.

A szocialista Csehszlovákiában úgy képzelték/képzeltük el akkoriban az olasz férfitakat, hogy azok bizony mindig kifogástalanul öltözködnek, rózsával a kezükben érkeznek a randevúra, gitároznak és énekelnek a nőknek, és mezítláb lehet velük sétálgatni a tengerparton. (Egyéb, méretbeli hiedelmek is elterjedtek velük kapcsolatban, talán ezek voltak az első hoax-ok, még az internetkorszak előtt-)

Egy szó, mint száz, az említett album akkora sikert aratott nálunk, hogy a következő évben, 1982-ben egyszerűen muszáj volt meghívni az akkor 38 éves Toto Cutugnót a Pozsonyi Líra (Bratislavská Lýra) nevű össznépi könnyűzenei ünnepre, amelyre egyébként nagyon kevés „kapitalista” előadót engedtek be a felelős elvtársak. Csakis olyanok jöhettek, akik zenéjükkel nem veszélyeztették a proletár közgondolkodást. Így léphetett fel ezen a bizarr fesztiválon például Cliff Richard, Gilbert Bécaud, Amanda Lear, a Smokie zenekar, José Feliciano vagy a Boney-M, akik tényleg semmilyen felkavaró üzenettel nem készültek Pozsonyba, csupán szórakoztatni akarták a nagyérdeműt, és felmarkolni a tetemes gázsit. Toto Cutugno menedzsmentje azonban állítólag nem kért többet a pozsonyi szervezőktől, mint amennyit egy hazai koncertért zcsebre vághattak.

Ennek prózai oka volt: Toto Cutugno nem igazán tudott bekerülni az A-listás sztárok közé saját hazájában. Miközben külföldön arénákat töltött meg, Olaszországban olyan megosztóan kezelték, ahogy a magyarok Balázs Pali vagy Kis Grófo ténykedését.

De vajon kimondhatjuk-e, hogy Toto Cutugnoo egész életén át nagyobb megbecsülésnek örvendett külföldön, mint Olaszországban? Íme néhány tény, amelyből kiindulhatunk. Összesen tizenháromszor vett részt a slágergyártás első számú ünnepén, a San Remó-i fesztiválon, csupán egyszer sikerült megnyernie ezt a dalversenyt 1980-ban a Solo noi című számmal, és hatszor csúszott a második helyre. Ezen az olasz sajtó is sokat szórakozott anno, ami kicsit sem segítette Toto Cutugno hazai karrierjét. A bársonyos hangú énekes és csapata ezért a külföldi karriert célozta meg, nagyon helyesen – ez a döntés egészen egyedülálló menedzseri képességekről tanúskodik. Nem egy, hanem legalább három piaci rést sikerült kihasználniuk, és a kelet-európai országok meghódítása anyagi szemontból sokkal többet ért, mint a hazai siker.

Térjünk rá a L'Italiano című dalra, amely az olasz kultúra legevidensebb kliséit fűzi csokorba, okosan, finoman, lokálpatrióta sármmal. Akkoriban nem tapsikolt neki mindenki, Cutugno a kritikusok céltáblájává vált. Kevesen tudják, hogy a L'Italiano 1983-ban a zsűri döntése alapján csak ötödik lett a San Remó-i dalfesztiválon. Kelet-Európában viszont akkor már szupersztár volt, Oroszországban pedig egyenesen megőrültek érte. Ez a rajongás Toto Cutugno élete végéig kitartott. Egy moszkvai koncert után állítólag Vlagyimír Putyinnal is találkoztt, ami miatt az ukrán politikusok 2019-ben le akarták tiltani kijevi teltházas arénakoncertjét. Nem sikerült nekik, egyébként sem hiszem, hogy Cutugnót foglalkoztatta volna a politika.

És azt se felejtsük el, hogy 1992-ben Eurovíziós Dalfesztivált nyert Olaszországnak, amire később csak 2021-ben volt példa a Maneskin zenekar jóvoltából. Toto Cutugnónak nem a világmegváltás volt a célja, de sokak életét megszínesítette. Nyugodjon békében!