Mexikóban érte utol a járvány

Öt évnek majdnem a felét töltötte Los Angelesben, mondja, s azért fogalmaz így, mert közben haza-hazarepült. Budapesten is dolgozott, meg kint is.

New York az amerikai független filmesek Mekkája. Ott több lehetőség közül válogathat egy európai színész?

November közepe és karácsony között New Yorkban töltöttem pár hetet. Meg akartam nézni a várost. Mivel elég gyorsan találtam ügynökséget, úgy gondoltam, érdemes lenne ott is próbálkozni. Van egy barátom, aki bogarat ültetett a fülembe. Menő étterme van West Village-ben. Mondta, ha bármikor megyek, szóljak neki. Los Angelesben megéltem a munkáimból. Nem voltam rászorulva, hogy csináljak valami mást is. De mindig vártam a következő lehetőséget, és nagyon sokszor úgy éreztem, tétlenül múlatom az időt. Los Angelesben, ha elmegyek egy boltba, az kocsival húsz perc. New Yorkban lemegyek a házból, és ott a bolt. Plusz öt kávézó, étterem. Európai szemmel nézve New Yorkban sokkal pezsgőbb az élet, mint Los Angelesben. Váltani akartam.

Budapestre az utóbbi években csak akkor jön, ha forgatni hívják. Meddig jutott azon az úton, amelyet Los Angelesben kijelölt magának?

Valamivel tovább, mint elképzeltem. Az például meg sem fordult a fejemben, hogy én Julia Robertsszel fogok forgatni. De sokkal több felkérésnek is eleget tudnék tenni. Bírom a terhelést. Los Angelesben mindenkitől azt hallom, hogy tíz év kevés ahhoz, hogy az ember eldöntse, mi sikerült neki és mi nem. Otthon már a pályám elején kemény próbatételek elé állítottak. Ezeken túljutva rá is álltam egy hullámhosszra. Színházban játszottam, és filmszerepeket kaptam. Kint az történik, hogy az egyik nap pincérkedsz, a következő napon pedig, ha szerencsés vagy, kapsz egy olyan munkát, amelyből két évig megélhetsz. S mivel sokat dolgozol rajta, szakmai tapasztalatot is ad. Mégis azt mondom: a kinti lét kaszinó. Bedobod a kockáidat, aztán lesz, ami lesz. A kis dolgoknak is örülni kell.

Az a reklámfilm, amelyben Julia Robertsszel szerepelt, hozott valamit a későbbiekben?

Nem éreztem, hogy szakmailag lendített volna rajtam. Anyagi biztonságot hozott, ami Amerikában egy másik emelet.

New Yorkban szakmailag mi várta, milyen helyzet?

A második castingon megkaptam egy szerepet. Pont a járvány előtt. Egy sorozatban. Igazán komoly dolog lett volna. A következő pár évemet valószínűleg szakmailag is, anyagilag is megoldotta volna. Amikor odakerült a dolog, hogy a stúdiónak el kellett fogadnia a szereposztást, közölték velem, hogy azt a szerepet, amelyet a casting direktor nekem szánt, átírják egy színes bőrű színészre. Az öt főszereplőből ugyanis négy fehér volt, amit kevésnek talált a stúdió. Én egy olasz bevándorlót játszottam volna, és úgy találták, hogy azt a figurát lehet a legkönnyebben átírni valami másra. Természetesen nézhetem ezt onnan is, hogy beválogattak, ami nem kis elismerés, hiszen ezer ember közül választottak ki. Örültem is nagyon. Aztán jött a düh, a szomorúság, hogy a végén mégis kiestem. Ez Los Angelesben is többször megtörtént velem. Nagyon nehéz kezelni, megemészteni egy ilyen helyzetet. Újra fel kell állni, és készülni a következő válogatásra. Ezek nagy kihívások. Mindenképpen többet szeretnék dolgozni. Ahhoz, hogy az utolsó ajtón is beléphessen az ember, évek kellenek.

New Yorkból Mexikóba repült. Jelenleg is ott tartózkodik. És ott is egyedül.

Magányosnak otthon is érezhetem magam, még sok ember között is. Ez belső állapot. Egyedül lenni és magányosnak lenni két különböző dolog. Sok múlik azon, hogy én magam mennyire vagyok nyitott, befogadó állapotban.

Előfordult, hogy épp a magány hajtotta haza?

Ilyen nem volt. Vagy akkor ültem repülőgépre, amikor vége lett a kinti castingoknak, és már semmi értelme nem volt maradni, várakozni, vagy hazahívott egy munka. Általában nyáron vagyok otthon, akkor dolgozom. Az elmúlt négy-öt évben ez így alakult. Nem is szeretek sokáig egy helyben lenni, de kopogtatni sem egy ajtón, hogy valakinek az eszébe jussak. Igen, otthon is tudok mocskosul magányos lenni, ha befordulok, és nem megyek sehova. Ez nem helyfüggő. New Yorkban is megtalálom a társaságomat, ha erre vágyom. Az élet mindenütt körbevesz emberekkel, akiket szeretek, és számíthatok rájuk. Már Mexikóban is feltalálom magamat. Áldás, hogy ennyi helyre mehetek, és mindenütt azt érzem, hogy otthon vagyok.

Mexikóba sem most keveredett el először.

Történt már itt is sok minden velem. Voltam már nagyon szerelmes is. Huszonévesen, nem sokkal azután, hogy elvégeztem a színművészeti főiskolát, az akkori barátnőm már gyereket akart. Az egész olyan hirtelen jött, azt sem tudtam, ki vagyok, mi vagyok, és mi az élet. Csak az állandó rohanást éreztem. Nem volt megnyugvás, boldogság. Mókuskerék volt. S épp ezt akartam elkerülni. Kíváncsi voltam, ha mindent feladok, és kijövök Mexikóba, ahol először a szüleimmel jártam, és irtóra megtetszett a hely, és ennyire messze mindentől, a pályától, a terveimtől, akkor az élet vajon megtalál-e? Fordított felállás lett. Nem kellett rohangálni. Leültem a fenekemre, és kivártam, amit a Jóisten, a sors vagy a véletlen nekem szánt. Eljöttem ide, szinte semmi pénzzel a zsebemben, és arra gondoltam, ha ebből jól jövök ki, akkor sokkal erősebben fogok bízni az életben, és színészként kevésbé érzem majd magam kiszolgáltatva. Kilenc-tíz évvel ezelőtt voltam először Mexikóban. Akkor majdnem egy évet töltöttem itt, utána minden évben visszajöttem két hétre, egy hónapra. És most is már harmadik hónapja vagyok Tulumban, a maja romvárosban, Cancúntól délre, 130 kilométerre, a Riviera Maya nevű tengerparton.

Szinte az utolsó pillanatban hagyta ott New Yorkot. Mintha érezte volna, mi vár az ottaniakra, a koronavírus-járvány egyik legerősebb hulláma.

Kezére vett az élet nagyon. Egy-két nappal később járt volna le az albérletem, át kellett volna mennem egy másik helyre, ahol két szobatársam lett volna. Az étteremben, ahol én vezettem be, ültettem le a vendégeket, szólt a barátom, hogy a fokozódó helyzet miatt nem lesz rám szükség. A castingok és a produkciók is leálltak. Ilyen körülmények között semmi értelmét nem láttam annak, hogy New Yorkban maradjak. Gondoltam, amíg tart a járvány, addig Mexikóban leszek. Úgy éreztem, ez a legjobb hely, ahol a koronavírust átvészelhetem. Amíg lehetett, mindennap a tengerparton ültem, nyakig sósan. Egy hónappal később már lezárták az egész szakaszt. Tulumnak 1-2 ezer lakosa van. Itt nem fordult olyan komolyra a helyzet, mint Cancúmban, ahol a repülőgép leszáll.

Mit talált Mexikóban, ami újra és újra visszahúzza?

Nehéz ezt megfogalmazni. A bizalmat és a kapcsolatot az élettel. Itt minden olyan természetesen gyönyörű. Egész életemben el tudnám nézni, amit itt látok. Egy naplementébe is bele tudok veszni. Körbevesz a természet. Valamiféle ártatlansághoz, tisztasághoz találtam vissza. Egy paradicsomi állapothoz. Hogy vagyok, és az nekem elég. Itt nincs fontoskodás, pöffeszkedés, tolakodás, nem kell nyüzsögni, itt csak úgy vagyok. Ami igazán fontos és lényeges, az megtalál. Aggodalmaskodás nélkül.

Mi a hírekből folyamatosan azt halljuk, hogy a mexikóiak Amerikában keresik a jövőjüket. Hogy húznak el a hazájukból, és illegálisan próbálnak bejutni az Egyesült Államokba. Tulumban hogyan tekintenek egy európaira, aki ott, köztük találta meg a lelki nyugalmát?

Tíz évvel ezelőtt jobban éreztem, hogy a messziről jött idegent látják bennem. Főleg a csajok. Nekik unikum voltam. Mára nemzetközi hely lett a falu. Az első számú utazási célpont az országban. Régen tíz dollárért aludtam a tengerparton. Ma ugyanezért az összegért reggelit kapok. Vagy egy gyümölcslevet. Megváltozott a helyzet. Évekkel ezelőtt azt is megtehettem, hogy két pálmafa közé kiraktam egy függőágyat. Ma már ez sincs. Foglaltak a telkek, ahol a fák állnak. Olaszok és amerikaiak vannak itt nagy többségben.

A Bátrak földje című sorozatba Amerikából csalogatták haza?

Nem kellett csalogatni, már éppen jöttem volna, amikor ajánlatot kaptam a betyár szerepére. Ismertek, bíztak bennem, nem kellett castingra mennem.

Sok talányt hordozott magában a figura. Nem volt egyértelműen pozitív, de negatív hős sem.

Eleinte úgy éreztem, nem hozzám illő a szerep. Nem vagyok az a nagydarab ember, aki a jelenlétével valami olyan erőt képvisel, hogy mindenki csendben marad mellette. Mindig van egy szándékom, ha elkezdek egy munkát. Itt azt találtam ki, hogy kell a figurának egy titokzatosság, anélkül nem fog működni. És pont ezt próbáltam megteremteni, hogy ne lehessen eldönteni, jó vagy rossz, mert ilyen oldala is van, meg olyan is. Nincs skatulya, amelybe belegyömöszölhetnénk.

Most végre elmondhatja, sokféle szerepet eljátszott, akasztott ember is volt már. Izgult a bitófa alatt?

Minden embernek van egy fő félelme, egyedül a pszichopatának nincs. Nekem a fulladás a fóbiám. Felakasztva lenni nem valami fasza érzés. Kevés időnk volt a jelenetre. A Dracula című nemzetközi sorozatban naponta négy, maximum öt jelenetet vettünk fel. A Bátrak földjében volt, hogy tizenhármat. Az nagyon sok. A végén már azt sem tudtam, hol vagyok. Szenvedtem az időeltolódás miatt, amikor megérkeztem Los Angelesből. Azonnal bedobtak a történetbe. Technikailag nehéz jelenet volt az akasztás. Kirúgták alólam a hordót. Akkor nyugodtam meg, hogy hitelesnek tűnt az egész, amikor mondták, hogy a lábam pontosan jelezte a kötél általi halált.

Legközelebb Lakos Nóra romantikus komédiájában, a Habban láthatják majd a nézők, Kerekes Vica partnereként.

Én játszom azt a fiút, akibe a történet szerint Vica valóban szerelmes. Vagány, talpraesett a lány, hülyeségekbe is képes belemenni miattam.

Mexikóból hova vezet az útja?

Még nem döntöttem el. Ha valamilyen csoda folytán júliusban újra beindulnak a castingok New Yorkban, akkor oda megyek, ha nem, akkor haza. Az a szerencsém, egy ideig még nem vagyok rákényszerülve arra, hogy dolgozzak. Az elmúlt évekből sikerült félretennem annyi pénzt, hogy az most könnyebbséget jelent.

A szerző a Vasárnap munkatársa