Meseváros lesz Dunaszerdahely

Dunaszerdahely |

<p>Kedden (ma) kezdődik a XXXV. Duna Menti Tavasz, a gyermek színjátszó és bábcsoportok országos fesztiválja</p>

Kedden délután a gyerekek átveszik a város kulcsát, és négy napra mesevárossá válik Dunaszerdahely -kezdődik a Duna Menti Tavasz, a hazai magyar gyermek színjátszó és bábcsoportok országos seregszemléje. A fesztivál 35. évfolyamának programja a megszokott műsorstruktúra szerint zajlik majd, tudtuk meg Huszár Lászlótól, a Csemadok Művelődési Intézetének igazgatójától, a seregszemle főszervezőjétől. Az idei, jubileumi rendezvényt kevesebb pénzből kellett kigazdálkodniuk, mint a tavalyit (mivel csökkent a kisebbségi kultúrákra szánt minisztériumi csomagból kapott támogatás), ezért a megszokottnál kevesebb lesz a kísérőprogram. Ami viszont örömteli hír: a gazdaságilag nehezebb helyzet dacára ebben az évben több csoportot javasolt a válogató zsűri az országos döntőbe. Összesen 25 gyermek színjátszó és bábcsoport vesz részt a fesztiválon, és Huszár László szerint számukra ez - a mozgalom léte és fejlődése, a jövő nemzedékek nevelése - a legfontosabb. A döntőbe meghívott csoportok nagy száma is mutatja, hogy bár az anyagiakkal olykor gond lehet, a hazai gyermek színjátszó és bábos mozgalom él és virul - a legjobbakat mintegy 50-60 csoportból válogatta ki a zsűri. A színvonalas munkát jelzi az is, hogy a magyarországi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválra két hazai csapat is meghívást kapott. A bábos mozgalom is kimagaslóan jó eredménnyel dolgozik. Örömteli az a tény is, hogy szinte minden évben alakulnak új színjátszó és bábegyüttesek - ez utóbbiak számára hozták létre a fesztivál szervezői, mondta Huszár László, a Dusza István-díjat, amelyet alapítása óta évente a legreményteljesebb bábcsoportnak ítélnek oda a Duna Menti Tavaszon.
A mára több mint három évtizedes múltra visszatekintő Duna Menti Tavasz nívós fesztivállá fejlődött az évek alatt. Főszervezőként tehát Huszár Lászlónak minden (Képarchívum) oka megvan az elégedettségre és arra, hogy büszke legyen az elért eredményekre. „Természetesen büszke vagyok, de minél hosszabb ideje szervezem ezt a mozgalmat, annál nagyobb bennem a felelősségérzet“ - jegyezte meg a Művelődési Intézet igazgatója. S hogy mit kíván a ma kezdődő seregszemle résztvevőinek? „Elsősorban jó időt, meleget, napsütést és mindenképpen jó kedvet mindenkinek.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?