Mese habbal egy cukrászlányról

A főszerepet játszó, füleki születésű Kerekes Vica áprilisban megkapta érte a legjobb vígjáték-színésznőnek járó díját a moszkvai GELOS Comedy Film Festivalon, de Párizsból, Londonból és Firenzéből is hozott díjakat a Hab. Talán ezeknek a sikereknek (is) köszönhetően kezdték nemrég nálunk is vetíteni a mozik – idejét se tudom, mikor történt legutóbb ilyesmi magyar filmmel. 

Egyértelműen lejön a vászonról, hogy a színészek élvezték a forgatást, örültek, hogy nem A mi kis falunk-szintű munkát várt tőlük a rendező, Lakos Nóra, akinek egyébként ez volt az első egész estés játékfilmje. És nekünk, nézőknek is jólesik, hogy komolyan vesznek minket, és nem a legolcsóbb, legprimitívebb módon akarnak megnevettetni, hanem kinézik belőlünk a gondolkodás képességét. Ráadásul nem agyonhasznált arcokat kell néznünk a vásznon – Kerekes Vica inkább Csehországban számít annak, Mátray Lászlót, a másik főszereplőt csak azok ismerik, akik látták a Kojot vagy a Seveled című filmeket. Többen csak elvétve kaptak eddig filmszerepet (Bozó Andrea, Bányai Miklós, Katona László) a sorozatokból ismerős színészek (Kovács Lehel, Lovas Rozi, Zsigmond Emőke) pedig új arcukat mutathatják meg. Páran a Tóth Jánosból érkeztek, nem véletlenül: azt a tévésorozatot is Lakos Nóra jegyzi rendezőként. A legvégén egy rövid jelenetben még Mácsai Pál is felbukkan, aki önmagát játssza – valószínűleg neki is különleges volt ez a felkérés, illetve a főszereplő életében betöltött „szerepe”. Dóra, a cukrászlány ugyanis rajong érte, talán még jobban, mint azokért a hollywoodi filmsztárokért, akikről süteményeket nevezett el. 

A Hab az ő cukrászdája, vagy inkább sütiboltja, ahol mindenből a legjobbat használja a tökéletes ízélmény érdekében. Maximalizmusával csődbe viszi az üzletet, már csak a csoda segíthet, például egy harmincmilliós vállalkozói támogatás. Ezt viszont csak családi vállalkozás kaphatja meg, úgyhogy Dórának gyorsan kerítenie kell egy kamuférjet és egy kamugyereket. A döntősöket négynapos workshopra hívják, amelynek a végén győztest hirdetnek. Egy jóképű fogorvos hajlandó eljátszani a férjet, és a szomszéd kissrác is épp ráér (Gyarmati Erik telitalálat, csodálatosat alakít, számomra ő a film nagy felfedezettje). Négy, totálisan különböző család indul harcba a milliókért – kicsiben a nemzet, szoktuk mondani ilyenkor. És tényleg. 

Persze világos, hogy az életben nincsenek ilyen „túltolt” karakterek és helyzetek, de mégis hajlandóak vagyunk belemerülni egy művi világba, amelynek elemei azért nagyon is hasonlítanak a valódira. Hajlandóságunk oka pedig az atmoszféra, ami nélkül nincs jó film. A Hab hangulatában ott bujkál valami franciás báj – a díszletelemeknek, színeknek, finom fényeknek, és főleg Kerekes Vicának köszönhetően. Lakos Nóra gördülékenyen, lényegre törően, realista dialógusokkal meséli a történetet (Fekete Fruzsinával együtt ő írta a forgatókönyvet is), a hab a tortán pedig az operatőri munka: Bálint Dániel szellemes képi humort csempész a filmbe, apró nüanszokkal nevettet meg – a csúcspont talán a lepedőből készült vetítővászon mögött távolodó szereplő, akit az optika ördöge miatt mi közeledni látunk.

A Hab legnagyobb érdeme, hogy a klasszikus vígjátéki elemek mellett felbukkannak benne valós problémák is: a családi idill mögött megbúvó hazugság, a látszatra építő társadalmi elvárások, elvált szülők gyerekeinek szorongásai, a homályos jövőkép. És az alaphelyzet is sokakkal előfordult már: elhagyta a szerelme és sokáig nem tudta érzelmileg elengedni a kapcsolatot, illetve tönkrement a vállalkozása. A helyzetkomikum helyett itt a jellemkomikum dominál, hiszen a helyzetek inkább tragikusak. És minden szerep jó szerep, lehet lubickolni benne. Persze át is lehetett volna esni a ló túloldalára, ha a jellegzetes típusok bemutatása karikírozás helyett ripacsériába csúszik. Szerencsére erről szó sincs. 

Bár a filmdrámát többre tartja a szakma, színvonalas vígjátékot csinálni komoly kihívás. Ennek a csapatnak sikerült. És még egy belső poént is elsütnek benne (kétszer is): Kerekes Vica palóc tájszólása miatti feszengését. Amit én a magam részéről tökéletesen át tudok érezni.