Mennyi is a „három és félezer”?

JAKAB ISTVÁN

Az olvasó most rendhagyó nyelvművelő cikket olvashat. Ez az írás nyelvi hibát tesz szóvá, igazít helyre. A szerzője valójában azonban nem a sajtóban megjelent hiba kimutatható, bizonyítható elkövetőit bírálja – ezeknek bizonyos mértékig még pártjukat is fogja –, hanem a kimutathatatlan, megnevezhetetlen hibázókat okolja, akik azzal, hogy elnagyolt munkát végeztek A magyar helyesírás szabályai című akadémiai kiadvány bizonyos elméleti cikkelyeinek kidolgozásában, megnehezítették a szabálykönyvet használók dolgát.

2012. szeptember 4-én az Új Szó meglepett egy hibás képaláírással – éppen a lap címoldalán. Az első osztályba beíratott kisiskolásokat ábrázoló kép alatt ezt a szöveget olvastam: „52 ezer elsős kezdte meg tegnap a tanévet Szlovákiában, ebből nagyjából három és félezer magyar tannyelvű iskolában”. Ami rögtön szemet szúrt ebben a képaláírásban, az a „három és félezer” kifejezés volt. Akárhogy számolom, az nem több ötszázháromnál. Ez pedig még a fogyatkozó magyar lakossághoz képest is nagyon kevés. Vagyis aligha reális szám.

A félezer: 500, a három bizony pedig csupán 3. A magyar helyesírás szabályainak nem a szabályzati részében, hanem csak a szótári anyagában fordul elő a félezer szó ilyen helyesírási bemutatásban: „félezer, de: három és fél ezer”. Ez azt fejezi ki, hogy a félezer egybeírandó ugyan, de a három és fél ezer kifejezésben önállóak az alkotó szavak. (Az egyik helyesírási tanácsadó szótárban ilyen példát is találtam: félezer, de két és fél ezer.) Vagyis a tanácsadó könyvek szerzői ilyen módon igyekeznek a szabálykönyvből kimaradt, erre a helyesírási kérdésre vonatkozó elméleti anyagot legalább a gyakorlati anyag közlésével pótolni. Kijelenthetjük tehát: a szabálykönyv elméleti részeinek kidolgozása tekinthető hiányosnak.

De érdemes arra is szánnunk néhány szót, hogy tisztázzuk, valójában mi is a különbség a közt a két eset között, hogy a félezer számnév egybeírt vagy különírt alakban fordul-e elő a szövegben. A félezer egybeírt alak, mint már fentebb is jeleztük: az ötszáz számnév jelentésében fordul elő. Két alkotótagja: a fél és az ezer csak akkor válik külön egymástól, amikor az utótagként szereplő ezer szó az önállósodott fél szón kívül egy másik mennyiségjelzőnek is jelzett szavává válik mondatunkban, más szavakkal kifejezve: amikor az ezer önállósodva két mennyiségjelzőnek lesz a jelzett szava. Például ezekben a kifejezésekben: két és fél ezer, három és fél ezer stb. Ezekben a kifejezésekben az önállósodott ezer alaptaghoz mint jelzett szóhoz tartozik alárendelt tagként a két mennyiségjelző, mégpedig olyan formában, hogy az új jelző szerepel első, a fél egykori előtag pedig második jelzőként. E nem mindennapi szerkesztésmód legalább a fentihez hasonló rövid ismertetést igényelt volna a szabályzatban.

Visszatérve a szabályzat hiányosságához, mégis azt ajánlanám: ezért senki ne ítélje el az MTA helysírási bizottságának munkáját, illetve a szabályzaton dolgozók tevékenységét! Ha arra gondolok, hogy például 1943-ban mindössze 112 oldalas, kisméretű akadémiai szabálykönyvecskéből „halásztuk elő” a helyesírási adatokat, ma meg vaskos, 478 oldalas könyvben kereshetjük a tudnivalókat a tizenegyedik kiadású szabályzatban, igazán nem lehet okunk a panaszra. Mindezek ellenére feltehetjük a kérdést: ha még ne jutott el a szükséges helyesírási szabály a maga teljes formájában – gyakorlati példával kiegészítve – sem az iskolákba, sem a szerkesztőségekbe, tehetünk-e szemrehányást az előforduló hibákért például az Új Szó munkatársainak azért, hogy a képaláírásukban a három és félezer kifejezés szerepel a szükséges három és fél ezer helyett? Bár kétségtelen, hogy ez utóbbi kifejezésben feltüntetett mennyiség – vagyis a 3000 + 500, amely egyenlő 3500-zal – reálisabb létszámúra becsüli a magyar iskolások számát, mint a három és félezer (503), mégis azt kell mondanunk: nem, nem tehetünk ezért szemrehányást.