Mélyúszással, nagy ívben felfelé

Művelteleganciával, előkelő tartással, higgadt önuralommal vértezi fel Klárát. Figurája csöndes meghajlással, odaadó feladással, ugyanakkor a győztes biztonságával és rátartiságával megy a sors elébe is, és ellene is. Finom, visszafogott, természetes gesztusokkal él a filmben Kanócz Zsuzsa. Elragadó, lenyűgöző, igéző, ahogy a szépségét osztja. Ahogy ellenállhatatlan nőiessége lefegyverzi a háborúkat. Kitölti pozitív energiákkal a lelki bizonytalanságokat. Sokszínűen nagy ívű alakítással emeli a filmet.

Menjünk vissza az időben pár évet, a színészválogatásig, és elevenítsük fel a film kezdeteit.

A meghallgatás idején még Nyitrán voltam, a Bagar Színházban éppen új darabot próbáltam. Délelőtt és délután is folytak a próbák, ami rengeteg elfoglaltsággal jár, s bár vonzott a filmbeli lehetőség, hiszen a színész szerepei révén és meghallgatásokon szerezhet újabb feladatokat ,mégis vonakodtam valamiért. Végül erőt vettem magamon, és buszra szálltam, néhány újsággal a kezemben. Amint az elsőbe belelapoztam, egy reklámra tévedt a tekintetem, mellette egy képre, egy balett-táncos fotójára. S mivel hiszek az előjelekben, megnyugodtam. Ez a „véletlen üzenet” egyfajta megerősítése volt annak, hogy mennem kell. Voltunk ott néhányan, köztük három ismert színésznő, mindhárman vöröshajúak, ettől egy kicsit meghökkentem, hogy mit keresek én ebben a helyzetben, minek jöttem, biztos vörös hajú színésznőben gondolkoznak, ilyen típus kell a rendezőnek. Végül engem választott. Megkaptam a forgatókönyvet, elkezdtem olvasni azzal, hogy gyorsan átfutom, de nem tudtam beleélés nélkül, felületesen végigszaladni a történeten, mert első olvasatra nagyon megtetszett, s azonnal megfogott Klára alakja. Érzelmileg már akkor azonosulni tudtam vele, és a témát is teljesen közelinek éreztem. Első olvasásra megszólított.

És élni tudtad a szerepet, benne voltál a helyzetekben…

Igen, ekkor már nem idegen olvasmányként kezeltem a szöveget, amit végigolvasva leteszek, s azzal befejezem. Tudtam, hogy én fogom játszani, s olvasva magamat képzeltem bele a hősnő lényébe, s máris pergett a film a szemem előtt. Ez azonban nem mérvadó, mivel jön a rendező, aki esetleg mást akar, másfelé terel. Abban, hogy Klára alapérzései hogyan nyilvánulnak meg külsőre, teljesen egyetértettünk, csak az árnyalatokat finomítgattuk a forgatás során: Laura néha más színt kért a figurához, amibe volt, hogy belementem, de az is előfordult, hogy ő fogadott el tőlem másgesztust.

Megviselt a forgatás, nehéz volt?

Nehéz, de azzal együtt jó, mivel imádok filmet forgatni. Nehéz, mert az ember keveset alszik, nincs ideje semmi másra, reggeltől estig a forgatással él. Nehéz, mert nyarat veszünk fel ősszel, hideg van, mindenki felöltözve áll a standon, én meg egy kis ruhácskában játszom a jelenetet, fázom, aztán beteg, leszek… De mindez nem lényeges, mert szeretem.

Milyen volt dolgozni filmbéli partnereddel, Bronislav Wroclawski lengyel színésszel, aki egy ötvenes, titokzatos orvost alakít, s fura családi háttérből lép be a huszonkétéves Klára életébe?
Kellemes ember. Színművészetet tanít odahaza, és érezni lehetett pedagógusi egyénisége kisugárzását. Ez eleve tiszteletet hív elő az emberben, ám a tisztelet a színészetben partnerek között néha zavaró és fékez. Mint ahogy az is, ha valaki, mint ahogy ő is, tekintélyt parancsoló, tapasztalt színész. Ráadásul sokkal idősebb, ami megnehezítheti az intim helyzetek megoldását. De ezen túl kellett tennem magam, ami nem volt nehéz, mivel ahogy mondtam, Bronislav Wroclawski végtelenül kellemes ember.

Mit érzel, ez a mostani film hozhat újabbakat?

Előző filmes alakításom, Filip Renč vígjátéka, a Lányregény főszerepe után is azt hittem, hogy jönnek a lehetőségek. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy ennek szükségszerűen nem kell megtörténnie. Nem is történt meg. A Menny, pokol… föld viszont komoly drámai film, s ezért érzem, hogy nagyobb lehetőségek felé nyithat utat. Nagy reményeket azonban nem táplálok magamban, hogy ne legyek szomorú, ha mégsem így lesz. Ám ha megtalál egy újabb szerep, annak örülni fogok.

Körvonalazódik új ajánlat?

Egyelőre nem. Színházban viszont nemrég volt bemutatóm, Az ültetvény című előadásban a Nemzetiben. Ez a legújabb feladat, s nagyon szeretjük játszani.

Ha már a színháznál tartunk, így utólag is érdekelne, miként élted meg, hogy 2007-ben megkaptad az év színésznőjének járó Dosky díjat a Bagar Színház Portia Coughlan című előadásának címszerepéért.

Nem akartam elmenni az átadóünnepségre, mivel beteg is voltam, ám főleg nem hittem el, hogy a három jelölt közül nekem ítélhetik oda. Végül is ez volt az első kiugró nagy szerepem. Miután átvettem a díjat, és a térdemen tartottam, fél szemmel folyton lestem, ellenőrizgettem, hogy valóban az én nevem van-e rajta.

Cseh és szlovák filmben már játszottál főszerepet, mennél, ha a magyar film megtalálna?

Igen, igen. A magyar filmek jók, és csodálattal nézem a magyar filmeket. Biztosan félnék nagyon. Nagyon, nagyon, de mennék. Biztosan mennék.

Megmaradt benned az a pillanat, amikor kimondtad, hogy színésznő leszel?

Azt nem én mondtam ki. A kassai Tháliából Dudás Péter, Petrik Szilárd és Bocsárszky Attila nyitották fel a szememet a színészetre. Ők kérdezték meg, hogy nem akarok-e színművészetire menni. Egészen addig tétováztam, minden hónapban más valami szerettem volna lenni. Fotós, mivel fényképeztem is, aztán pszichológus, majd archeológus, de egyik iránt sem éreztem komolyabb elhivatottságot. Az irodalmat viszont mindig nagyon szerettem. Alapiskolás korom óta minden évben jártam szavalóversenyekre, s mindig az első három között végeztem. Lelkesített, hogy bele tudom élni magam a versbe, és jóleső érzés volt előadni a költői gondolatokat. Aztán elmentem egy készülő gálaest meghallgatására, ahol Paul Géraldy Levél című versét szavaltam. A felkészülésben irodalomtanár nagyapám is segített. Jól sikerülhetett, mert ezen a meghallgatáson vetette fel a kérdést Dudás Péter, Petrik Szilárd és Bocsárszky Attila, hogy nem akarok-e színművészetire menni. Akkor megvilágosodott előttem, hogy ez a helyes irány.

Mikor jött el az idő, amikor a főiskolán megérezted, hogy jól döntöttél?

Elsőben nem volt ilyen, egyszer sem. Az első évfolyam a legnehezebb a főiskolán. Szenvedtem, és sokszor megkérdeztem magamtól, jó helyen vagyok-e, jól döntöttem-e. Fokozatosan aztán gyengült ez a bizonytalanság. Nem tudom, hogy említhetnék-e konkrét pillanatot, amikor száz százalékra megéreztem, hogy igen, ez a jó választás. Most érzem, hogy jó irányba mentem, mivel boldog vagyok ezen a pályán.

Hogyan emlékszel vissza a tanáraidra, Emília Vášáryovára és Martin Hubára?

Szigorúak voltak. Nemegyszer sírtam miattuk, mint ahogy mindenki az osztályban. De ezt utólag helyre tettük. A szigorú odafigyeléssel és megköveteléssel csak megerősíteni akartak bennünket. A színész ugyanis a maga munkaeszközeként létezik, saját érzéseivel, emlékeivel, tapasztalataival kell bánnia és dolgoznia, ami nehéz, komoly munka, s ehhez igazán erősnek kell lenni. A megélt helyzeteken kívül természetesen a beleélést segítő képzelőerő is segíthet. Hiszen bizonyára a valós életben nem kerülök bele olyan helyzetbe, hogy megölök valakit. De ha ilyen szereppel keresnek meg, azt is el kell tudnom játszani. Meg kell találnom, milyen lehet az az érzés, hogyan éli meg az ember azt, ha valakinek a halálát okozza.

Vágysz-e arra, hogy konkrét szerepek megtaláljanak?

Nem, szerepálmaim igazából nincsenek, viszont szívesen játszanék kosztümös filmben. Vonz a lehetőség, hogy színészileg megtapasztaljam a letűnt korokba merült világokat. Hogy megérintsen az elérhetetlen, vissza nem térő múlt idő, amelyben másként éltek, másként gondolkodtak, másképp viselkedtek, és másként viszonyultak egymáshoz az emberek. Egy kosztümös film megadhatja a lehetőséget, hogy megtapasztaljam ezt. S ha egyszer megadatik, hogy megéljem kamera előtt, szívesen belekóstolnék abba, milyen az, mikor az embert körüllengi a megidézett szecesszió. Ez a stílus elbűvöl a festészetben, az építészetben, és az öltözködéskultúrája is tetszik. De a tizenkilencedik századba is szívesen visszalépnék egy játékfilm történelmi valóságával.