<p>A Csallóközi Táncegyüttes sok évtizedes múltra tekint vissza, és azt, hogy a néptánc kortól független, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az együttes állandóan képes a megújulásra. A tánc szeretete összeköti az együttes tagjait, olyanok, mint egy nagy család.</p>
Megújult a Csallóközi Táncegyüttes
Dunaszerdahely |
A Csallóközi Táncegyüttest Strieženec Horváth Rudolf alapította 1954-ben Pozsonypüspökin. Azóta a táncegyüttes sok változást megélt, Oláh Attila művészeti vezető szerint a meghatározó fordulópontokat mindig az új koreográfusok hozták a csoport életébe. „Fontos pont volt a tánccsoport pályafutásában, mikor a hatvanas években Qvittner János átvette az együttest. A 80-as évek elején Dudek Ferenc vezette az együttest, majd Brandl Ferenc került a tánccsoport élére. Brandl Ferenc kisebb megszakításokkal 2013-ban bekövetkezett hirtelen haláláig vezette a csoportot” – mondta Oláh Attila. A Csallóközi Táncegyüttesnek jelenleg közel negyven tagja van. A tagok életkorát tekintve vegyes a csoport: 14-től 51 éves korig vannak táncosaik. Oláh Attila hozzátette, az utánpótlásról is gondoskodnak, a művészeti vezető óvodástól alapiskolás korig is vezet tánccsoportokat. Kozma Renáta, a csoport tagja 2009-ben került az együttesbe, addig a szintén Brandl Ferenc vezette nyékvárkonyi Kikerics gyermektánccsoportba járt. „Akik nem tapasztalták meg, milyen is a néptánc, főleg a mai fiatalok, sokszor lenézően tekintenek rá, gúnyolódnak. De aki egyszer kipróbálja és megtetszik neki, szerintem azt meg tudja annyira fogni, hogy akár egy életen keresztül is foglalkozzon vele. A néptánc megtanulható, persze van, akinek jobb érzéke van hozzá, de véleményem szerint senki nem reménytelen eset” – fejtette ki véleményét Renáta. A jelenlegi repertoárjukban Vág–Garam közi, magyarbődi, mezőségi táncok szerepelnek, jelenleg mezőkölpényi koreográfián dolgoznak. 2014 júliusában Brandl Ferenc emlékére készítettek műsort, 2014 decemberében pedig a Szőttessel együtt mutatták be a Csallóközi gála című műsorukat. „Idén is két bemutatóval készülünk, az egyik június 19-én lesz, ez meglepetésműsor, a másik pedig november 28-án” – közölte a művészeti vezető. „A tanáraink remek táncosok, nagyon figyelnek a részletekre, és a legjobb tudásuk szerint tanítanak, segítenek. Buzdítok mindenkit, hogy merjen és akarjon táncolni, mert a sok lemondás kétszer annyi életre szóló élménnyel jár” – mondta Kozma Renáta. Legközelebb a Jókai Fúvószenekart mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.