Mégsem Duchampé a Forrás?

kép

Művészettörténészek azt a felvetést vizsgálják, hogy a modern művészetekre hatalmas hatást gyakorló mű ötlete mégsem a legendás francia avantgárd művésztől, Marcel Duchamptól származik – bár ő vált híressé vele.

Miután 1917-ben kiállították egy New York-i galériában, a Forrás néven elhíresült porcelánpiszoár hatalmas ellentmondásokat váltott ki a művészvilágban – majd gyökeresen megváltoztatta a művészetet. Marcel Duchamp kevesebb mint két évvel a Forrás előtt érkezett New Yorkba, neve rövid időn belül  közszájon kezdett forogni az akkori experimentális művészek körében. Eddig úgy tudtuk, hogy ő küldte be a piszoárt a Független Művészek Társaságának első kiállítására. A zsűri úgy döntött, hogy a művet nem mutatják be – a zsűrinek egyébként Duchamp is tagja volt, aki a döntés után le is mondott.

Az eredeti pozíciójából 90 fokkal elfordított piszoár, melyen egy szignó – R Mutt – és az 1917-es évszám szerepelt, útnak indította a konceptualizmust, de sokak szerint Picasso kubista festményeinél is nagyobb hatással volt a modern művészetekre. Duchamp azt vallotta, hogy bármilyen hétköznapi tárgyból válhat műalkotás, és hogy az ötlet fontosabb, mint az, hogy a mű mit formál meg. Az eredeti piszoár egyébként eltűnt, de számos másolatát állítják ki világszerte.

Duchamp szerzőségét azonban már egy ideje vita övezi: a művészettörténészek egyre inkább hajlanak afelé, hogy a francia művész eltulajdonította a művet.Glyn Thompson brit művészettörténész szerint a Forrás alkotója egy dadaista művész, Elsa von Freytag-Loringhoven volt, eredetileg egy német bárónő, aki németországi életét hátrahagyva a New York-i avantgárd művészkörökben híresült el megbotránkoztató performance-aival.

A vita kapcsán pont a piszoáron látható kézírás lehet perdöntő. Thompson szerint az eredeti modellen Von Freytag-Loringhoven kézírása látható. Bár Duchamp azt állította, New Yorkban vásárolta a piszoárt, a művészettörténész szerint az állítás megkérdőjelezhető: a piszoár egyedi darab volt, és Philadelphiában gyártották, ahol Duchamp sosem járt – Von Freytag-Loringhoven azonban 1917-ben pont ott élt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?