Megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Budapest |

<p>A Capa Projekt - Kortárs vetített képek című kiállítással hétfő este megnyílt a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.</p>

"A fotográfia mint művészet melletti demonstráció, hogy ennyien összegyűltek a megnyitón" - szólt az emberi erőforrások minisztere a Nagymezői utcai épület kiállítótereit megtöltő közönséghez.    Balog Zoltán hangsúlyozta: a központ megnyitásával egy adósság lerovásáról van szó, hiszen a 20. század nagy magyar fotográfusai méltók arra, hogy életművüket tanulmányozzák. "André Kertész, Munkácsi Márton, Robert Capa vagy Brassai képei nemcsak a múltat, hanem a kortárs fotográfiát is meghatározzák" - fogalmazott.    Tájékoztatása szerint a kormány 2013-ban 155 millió, jövőre 198 millió forinttal támogatja az intézmény működését.    Kőrösi Orsolya, a központ ügyvezető igazgatója megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a fotográfia egyre nagyobb teret követel magának a vizuális művészetekben, a kortárs magyar fotográfusok sikeresen szerepelnek a nemzetközi porondon, így semmi kétség: a magyar fotográfiának szüksége volt egy kiszámítható, állami támogatással működő művészeti intézményre.    Felidézte, hogy a központ előtörténete 2008-ban kezdődött, amikor Hiller István minisztersége alatt a magyar állam megvette a Capa-hagyatékot.    Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész a megnyitón Robert Capát méltatva elmondta: a világhírű alkotó fotóriporteri teljesítményén túl nagyszerű szervező is volt, ezt bizonyítja, hogy az általa alapított Magnum Fotóügynökség ma is működik.    A fotográfiai központ első kiállításáról Telek Balázs kurátor a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyitó tárlat pályázata arra a kérdésre várt választ, vajon az alkotók szerint hogyan fotózna ma Robert Capa, illetve miként gondolnak a pályázók a központ névadójára. A kiírásra november 3-ig több mint 600 pályázat érkezett be összesen 1001 munkával. A december 31-ig látogatható kiállítás a pályázat résztvevői és meghívott fotográfusok, összesen 34 alkotó, illetve csoport munkáit mutatja be digitális formában.    Az 1,6 millió forint összdíjazású pályázat fődíját a Budai Rajziskola fotográfiai szakának ítélte a nemzetközi zsűri az Öndivatbemutató című projektért, a további díjakat az Origo fotórovata, Lakatos Benedek, Szőnyi István és Sopsits Árpád nyerte el.    Kőrösi Orsolya a megnyitó előtt közölte: terveik szerint jövőre többek között Sebastiao Salgado Genesis című projektjét, a 2014-es Magyar Sajtófotó Kiállítást és a Magnum Photos archívumából összeállított anyagot mutatna be az intézmény.    Az MTI kérdésére az igazgató elmondta: régóta folynak tárgyalások arról, hogy a Capa Központ és az egykori Tivoli Színház - az építtető Ernst Lajos által is egy egységben megálmodott - terei ismét egyesülhessenek, de a központ egyelőre "fél intézményként" nyílt meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?