Megnyílik a Babits-villa

Esztergom |

<div>Holnaptól ismét várja a látogatókat a Babits-villa az esztergomi Előhegyen. 2008-ban a házat teljesen felújították. Ma pont úgy néz ki, mint fénykorában, amikor Babits Mihály és Török Sophie vendégei &ndash; a magyar irodalmi élet jeles alakjai &ndash; kézjegyüket hagyták a villa autogramfalán.</div>

Babits Mihály 1924 óta Esztergomban töltötte a nyarakat. Feleségével, Tanner Ilonával (művésznevén Török Sophie) az Előhegyen vásároltak szoba-konyhás házikót, amelyet évről évre bővítettek. Verandáján – ahonnan pompás kilátás nyílik a Várhegyre, a bazilikára és a Dunára – a ház jeles vendégei: a kor tekintélyes írói, költői, irodalmárai, művészei hagyták ott kézjegyüket. Babits Mihály tizenhárom nyarat töltött itt. A villa déli oldalán található az az üveges veranda, ahol alkotni szokott. Itt írta egyebek között a Jónás könyvét is. Halála után a ház „kísértetlakká” változott. Babits özvegye nem szívesen látogatta a házat. 1943-ban járt ott utoljára. Ekkor elszállíttatta a legfontosabb bútorokat, tárgyakat és könyveket. Ami ott maradt, azt idegenek hordták szét. A háborút követően örömlányok lakták, majd egy tanár vette bérbe, őt egy rendőr törzsőrmester követte. Egy gazdálkodó, aki szükséglakásként kapta meg a házat, kecskéket és baromfit tartott az épületben. A Babits-villa további pusztulását az Országos Műemléki Felügyelőség akadályozta meg. Helyreállítása után 1961 nyarán nyitották meg az emlékházat. A legnagyobb felújítás azonban a 2008-as Babits-évben kezdődött. A rekonstrukciós munkálatokat segítette, hogy a költő feleségének köszönhetően gazdag fényképanyag maradt fenn a villa belső berendezéséről. Restaurátorok, lakberendezők és irodalomtörténészek bevonásával olyan antik bútorokkal rendezték be a költő egykori házát, amelyek a korabeli fotókon is láthatók. A látogatók a helyszínen meghallgathatják azt a hanganyagot is, amelyen elismert művészek tolmácsolják Babits Esztergomban írt verseit. A házban – amelynek szobáit Einzinger Ferenc festőművész freskói díszítik – megtekinthető Babits írógépe és a költő halotti maszkja is. Téli időszakban a villa nem látogatható. Holnaptól azonban – hétfő kivételével – ismét várja az előzetes bejelentkezés szerint érkező látogatókat. A látogatást a Balassa Bálint Múzeumban kell jelezni (telefon: +36/(0)6 33 500 175, e-mail: [email protected]). 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?