Megidézések fehér lepedőkön

Hogy, hogy nem – végül is, a könnyen mozdítható, sok jelentéssel játékba hozható eszközök száma véges –, mindkét produkció képi világának meghatározó elemeként jelentek meg a fehér lepedők. 

Az ipolysági Szondy György Gimnázium SzondySokk Kisszínpada Eaton Darr című színpadi játékában Radnóti Miklós életét és költészetét idézte meg. Kis keretjátékkal igyekeztek megteremteni az itt és most, a személyes viszonyulás perspektíváját; jó érzékkel válogattak a költői életműből, esetenként kevésbé ismert verseket is felszínre hozva; Radnóti életútját pedig részben dokumentumértékű, részben a csapat által hozzátett szövegekkel elmesélve, dramatikus játékként vitték színpadra. Érezhetően több szállal, erősebben, sikerültebben kötődött a produkció a lírai kisszínpadok hagyományához, mint a dramatizált formákhoz. Ez részben az összeszerkesztett szövegek közötti fajsúlybeli különbségnek tudható be: míg Radnóti költői szövegei eszköztelenül előadva is hatást gyakorolnak ránk, addig a köréjük rakott narráció időnként nem tudott plusz stílusértékként megszólalni. Talán átgondolandó az is, hogy a dramatikus részeket érdemes-e ennyire feltöredezni, mert ennek hatására az elinduló (majd be is rekesztett) játék többször inkább csak illusztrációként hat, és nem helyzetet teremt. A Köteles Judit és N. Tóth Anikó irányításával működő ipolysági csapat ezzel együtt most is felmutatta mindazokat az erényeket, amelyeket az elmúlt években már megszoktunk tőlük: most is pluszértéke volt az előadásnak az ízléssel beleszőtt zene, a játszók hitelesen tudnak megszólalni a színpadon, akár prózában, akár a versek nyelvén, jó a csapatmunka, és picit több játékkal még inkább a sajátjukká tehetnék (az) Eaton Darrt, még akkor is, ha tudjuk, hogy az időkeret nagy úr...

A Marianum Egyházi Gimnázium truppja idén Meg+növünk névvel szerepelt a Jókai Napokon, utalva arra, hogy a Fehérlófia című me-sét/mítoszt egyfajta felnövéstörténetként álmodták színpadra. Tóth Gábor rendezése akár kortárs magyar–magyar műfordításként is felfogható: pontosan tölti meg a cselekmény szintjén közismert történetet mai jelentéssel, a mai kama-szok/fiatalok életbe vetettségének élményét, a rájuk erőltetett, eléjük állított stratégiákat, csapdákat több szinten is plasztikusan kibontva. Ahogy azt a MEG-esek produkcióitól megszoktuk, a szöveg most is finom szőttesként, kollázstechnikával épül (a műsorfüzet tanúsága szerint a Fehérlófia Arany-, Szálinger- és Kaposi László-féle változata szövődik össze Hajdú Szabolcs, Karinthy Gábor, a Kimnowak, Máté evangéliuma, Móricz Zsigmond, a Star Wars, a Punnany Massif, Vinnai András, Weöres Sándor és Woody Allen mondataival, meg persze a játszók improvizációk során született szövegeivel). Az pedig külön érdeme a csoportvezetői-rendezői munkának, hogy a 21 fős csapatból mindenkinek képes egyéni lehetőséget, arcot adni, miközben a terheket, a súlyokat jól kiegyensúlyozva osztja el. 

Tóth Gábor megjegyezte a beszélgetés során, hogy tudatosítják: ez az előadás nem a fesztiválra érkezett meg, józan számítások szerint valamikor ősszel lesz kész. N. Tóth Anikóék és más csapatok is folyamatosan arra panaszkodnak, milyen nehéz összehangolni a (fesztivál)bemutató időpontját a tanév tör-vényszerűségeivel. Ördög tudja, én például el tudnék képzelni egy olyan Jókai Napokat, ahol az aktuális évfolyamra éppen hogy összerakott versenyprodukció mellett az előző évben szakmailag már értékelt, esetlegesen ennek mentén továbbcsiszolt munkáikat is megmutatják a résztvevők. Már ha ez lehetséges. Mindenesetre: izgalmas visszacsatolás lenne.