Meghívó egy mesebolygóra

Az a „hamar” ugyan két évig eltartott, de tudjuk, hogy a legtöbb mesében relativizálódik az idő fogalma, és azt is tudjuk, hogy a jó dolgokhoz idő kell. A Gwerkova gitárosa, Strieženec Zsuzsi és a Royko Passage basszusgitárosa, Strieženec Mátyás elég gyorsan talált két további zenészt a La La Land névre keresztelt formációba: Matyi öccsét, Dávidot (gitár) és Hodossy Károlyt (dob, ütőhangszerek).
A többit mesélje el Zsuzsi. 

Hogyan kezdődött ez a történet? 
Sok zenét hallgattunk a gyerekekkel, és azon vettük észre magunkat, hogy egyre többet gondolkodunk dallamokon, hangszerelési megoldásokon. Régi mondókák megzenésítésével kezdtük, aztán jöttek a saját szövegek is. 

Kik inspiráltak a piacon fellelhető gyereklemezek szerzői közül?
A magyarok közül számomra Dolák-Saly Róbert Nem ér a nevem, káposzta a fejem című albuma volt az etalon. Nagyon szerettem anno hallgatni is, énekelni is a gyerekeknek. Egyszerre humoros, laza és nagyon igényesen megírt dalok ezek. Éreztem, hogy így kell kezelni ezt a korosztályt, és ha egyszer ilyesmibe fognék, hasonlóan szeretnék viszonyulni hozzájuk. A külföldiek közül pedig a Flaming Lips zenekart említeném, ami persze nem gyerekeknek szól, de megjelenít egy életérzést, amelyet én felnőttként nagyon szeretek. Az OFF fesztiválon láttam őket Katowicében, és nagyon régen nem éreztem olyat, mint azon a koncerten. Teljesen elvarázsoltak. Valahogy így szeretném én is elvarázsolni a gyerekeket. Vagy legalább megközelíteni azt a színes nyugalmat, otthonosságérzést, ami akkor és ott a hatalmába kerített. 

Nem mindegy, milyen zenével találkozik a gyerek, mi szól otthon, mit tartanak a szülők jónak. Szerintem ez a piac tele van silány produkciókkal. A La La Landnél mennyire tudatos az edukációs jelleg? 
Manapság azt mondják, hogy ha valami nem tetszik, ne menj oda. Van miből választani, és nem szeretnék ízlésbeli kérdéseket elemezni. Inkább az a célunk, hogy az élő zenét népszerűsítsük. Hogy a gyerekek lássanak igazi hangszereket egy igazi koncerten, sőt ki is próbálhassák őket, ha akarják. Manapság üresek a klubok, egyre kevesebb az élő zene, főleg a kisebb településeken. Az emberek elszoktak ettől, otthon szeretnek koncerteket nézni az interneten, nem járnak közösségbe, így kevés a közös élmény, a közös öröm. 

Pedig a fesztiválok telt házasak.
Ez igaz, de az emberek nem szívesen fedeznek fel új zenéket, inkább az ismert, bevált dolgokhoz vonzódnak. Hiába vannak nálunk is jó kezdeményezések, izgalmas zenekarok, ha nem jutnak el a közönséghez, egy idő után megszűnnek, mert nem tudnak több pénzt és időt beleölni a dologba. Szerintem sok jó élő zenéről maradnak le nagyok és kicsik egyaránt. Mi most a kicsikhez szeretnénk közelíteni, az ő fülükbe ültetni egy kis fülkukacot. És ha a szülők látják, hogy gyerekeik jól szórakoznak a koncertünkön, talán máskor is elviszik őket valahová élő zenét hallgatni. 

A frissen megjelent Irány La La Land! című albumotok tele van izgalmas hangeffektusokkal. Gondolom, nem véletlenül. 
Igen, szeretnénk, ha a koncerteken a gyerekek megismernék azokat a hangszereket és hangkeltő eszközöket, amelyekkel a rajzfilmekben, mesefilmekben találkoztak. Sőt akár ki is próbálják őket. A dunaszerdahelyi lemezbemutatón például nagy sikert aratott a kazoo, ami egy könnyen használható, egyszerű fúvós hangszer. Ha az ember beledalol egy dallamot, az viccesen, kacsásan jön vissza és azonnali sikerélményt ad. Az a cél, hogy minden gyereknek legyen valamilyen hangszere, és ne féljen használni, zajt csapni vele. 

A dunaszerdahelyi lemezbemutató koncert egy fura instrumentummal, a tereminnel indult, amit én is csak párszor láttam élőben, pedig régóta koptatom már a macskaköveket. 
A teremin, azaz léghárfa két antennája nagyon érzékeny, úgyhogy vigyázni kell vele, úgy is mondhatnám, hogy gyerekektől távol tartandó. Ha bármilyen test kerül a közelébe, az egyik antenna máris elnémul. De annyira érdekes hangszer, hogy mindenképp szeretném használni, legalább a műsor elején, amikor fura, űrbéli hangjának segítségével utazunk el egy mesebolygóra. Szóval ez tulajdonképpen egy intergalaktikus transzmitter. 

A lemezborítón is szerepel ez a kedves kis bolygó. Fontos volt, hogy a gyerekek ennyire konkrét eszközökkel ábrázolt módon kiszakadjanak a való világból?
Igen, aki La La Landbe utazik velünk, egy mesevilágba kerül. Ez az alapkoncepció. Vagyis nem rajtunk, zenekari tagokon van a hangsúly, hanem a mesén, ami kerekedik körülöttünk. Remélhetőleg ezzel is stimuláljuk a gyerekek képzeletét. Már az első koncerten azt vettük észre, hogy egyévestől nagycsoportos óvodásig, sőt elsős, másodikos kisiskolásig mindenki be tudott kapcsolódni valamilyen szinten a történetbe. Persze még nekünk is szoknunk kell, hogy nem felnőtt közönségnek játszunk, ez számunkra is egészen új tapasztalat. 

Miért a La La Land nevet választottátok? Elég nehéz megtalálni titeket az internetes kereső segítségével, mert a filmmel foglalkozó oldalakat kínálja fel nekünk. 
Úgy kell beírni, hogy Irány La La Land! A filmnek természetesen köze van a névválasztáshoz, de nekem már korábban is nagyon tetszett ez a frázis. Az amerikai angolban a La la land az álmok birodalmát, a képzelet szárnyalását jelenti. A la-la a gyerekek számára a zenét is evokálja, ezért könnyen megjegyzik. És van egy személyes okom is. A La La Land (Kaliforniai álom) volt az utolsó film, amelyet akkor láttam, amikor még élt az édesapám. Számomra a szülő-gyermek viszonyt is jelenti ez a név. Segít emlékezni arra, hogy ki vagyok, honnan jöttem.