Meghalt Szatmári Liza színművész

szatmari

Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg – közölte a teátrum vasárnap.

Mint írták, Szatmári Liza 1928 márciusában született Hőgyészen. Miután a család Budapestre költözött, balettozni és szteppelni tanult, és artista iskolába járt. Már az 1930-as években színpadra lépett, kisgyerekként a Szent István körúton is fellépő Lakner Bácsi Gyermekszínházában Ruttkai Évával játszott együtt, akivel gyerekkori jó barátok és szomszédok voltak.

Férjével, Szatmári Istvánnal a Nemzeti Színházban ismerkedett meg, majd 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására együtt szerződtek a Vígszínházba, amely akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. Liza testvére Ruttkai Éva öltöztetője lett a teátrumban, ami még erősebbé tette a köteléket közöttük.

Szatmári Liza az Antigonéban Ismenét játszotta, Kárpáthy Gyula Zrínyi című drámájában Eszéki Marit, A néma leventében Gianettát, de pályája során többnyire epizódszerepekben nyerte el a közönség szeretetét. Gombrovicz Operettjében azzal aratott nagy sikert, hogy szteppelve ment ki a színpadról.

1971-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1995-ben Aase-díjat kapott, amelyet Gobbi Hilda alapított az epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtó színészek számára. 1996-ban átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, 2008-ban pedig megkapta a Gobbi Hildáról elnevezett életműdíjat.

Több mint hetven szerepet játszott el a Szent István körúton, több legendás beugrás, előadásmentés, gyors szerepátvétel is fűződik a nevéhez, és egy díj, amelyet a férje emlékére alapított "A kiscsillag is csillag" néven. Ezzel az elismeréssel minden évben a legjobb epizódalakítást jutalmazza a társulat tagjai közül titkos szavazással kiválasztott zsűri.

Utolsó szerepét a 2015-ben bemutatott A testőrben kapta. 2020 februárjában, 92 évesen lépett utoljára színpadra a Pesti Színházban a Sógornők előadásában.

A Vígszínházban, illetve elődjében tizenegy igazgató alatt dolgozott, több száz kollégával szerepelt együtt. Ilyen hosszú időt talán a világon senki más nem töltött el ugyanannál a társulatnál. Nem csak a színpadon, az életben is magával ragadó volt bájos személyisége, szépsége és szerénysége - írták a közleményben.

Szatmári Lizát a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?