Meghalt Bruno Ganz, A bukás Hitlere

Bruno Ganz

Hetvenhét éves korában Zürichben elhunyt Bruno Ganz svájci színész a Berlin fölött az ég felejthetetlen angyalának alakítója, A bukás című filmben pedig Hitler megformálója. A művész hosszú betegség után, szombatra virradóra hunyt el otthonában, családja körében.

A német nyelvterület színművészetének egyik legnagyobb alakja Zürichben született, svájci apa és olasz anya gyermekeként.

Az 1960-as évektől neve egyre ismertebbé vált, alakításait a német közönség Göttingenben, Brémában és Zürichben láthatta, majd 1970-ben a berlini Schaubühne társulatának lett tagja. Két évvel később a Salzburgi Ünnepi Játékokon Thomas Bernhard A tudatlan és az őrült, 2000-ben Goethe Faustjának maratoni hosszúságú előadására vállalkozott, 2003-ban a bécsi Burgtheaterben Szophoklész Oidipusz Kolónoszban című darabjában lépett fel. Hangoskönyveket is készített, Goethe, Kleist és Thomas Mann művei szólaltak meg hangján.

Filmes pályafutása az 1970-es években indult. Első jelentősebb sikerét Wim Wenders első angol nyelvű munkájában, Az amerikai barát című thrillerben (1977) érte el, amelyben a másik főszerepet Dennis Hopper alakította. A következő évben a Joseph Mengelét megformáló Gregory Peck és a náci orvos után nyomozó Sir Laurence Olivier partnere volt.

Wenders 1987-es Berlin fölött az ég című alkotásában, amely a múlt századi Európa történelmi szimbólumaként ábrázolta a megosztott várost, egy angyalt alakított, aki az örökkévalóságot hagyja ott az emberi lét végességéért. Játszott az öt évvel későbbi folytatásban is, a Távol és mégis oly közel már lehangoló képet fest a fal leomlása utáni Berlinről.

Ganz eljátszotta a Kenyér és tulipánok főszerepét, majd Sir Peter Ustinov és Alfred Molina partnere volt a Luther Márton életéről forgatott drámában.

Talán legemlékezetesebb, de mindenképpen legismertebb alakítását 2004-ben A bukás - Hitler utolsó napjai című, a náci Németország végóráit bemutató, a berlini bunkerben játszódó drámában nyújtotta. A Hitler titkárnője, Traudl Junge visszaemlékezései, valamint Joachim Fest történész munkája alapján készült film Németországban tabukat döntött le.

Számos kitüntetése mellett csillaga díszíti a német hírességek sétányát, 2010-ben megkapta az Európai Filmakadémia életműdíját, valamint Németországban 2014-ben az Arany Kamera-életműdíjat.

A világhírű színész 2010 és 2013 között a Német Filmakadémia elnökeként tevékenykedett

Halálával "egy nagyszerű ember és egy nemzetközi rangú színész" távozott - emelte ki Frank-Walter Steimeier német államfő gyásztáviratában. Monika Grütters, a német szövetségi kormány kulturális államminisztere közleményében hangsúlyozta, hogy Bruno Ganz "a német nyelvű színjátszás ikonja" volt.

Távozás "nagy veszteség a német nyelvű színház- és filmművészet világának" - áll Berlin kormányzó polgármestere, Michael Müller közleményében, amely szerint Bruno Ganz a "hivatásának legnagyobbikai közé tartozott", és korának kiemelkedő színházi rendezőivel dolgozott a Schaubühne társulatának tagjaként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?