Megelőlegezték a végveszélyt a Tháliában

Hogy valóban a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő intézmény fennmaradása, vagy csak a költségvetési megszorítás következményeinek enyhítése a tét, az nézőpont kérdése. Mindenesetre amíg a Duna Televízióban a színház megszűnésének veszélyére hivatkoztak, abban a nyilatkozatban, amelyet a Thália igazgatója közösen adott ki a Kassai Megyei Önkormányzat elnökével, már a „művészi fejlődés fenntartásáról” esik szó.

Világraszóló összefogás

A világraszóló televíziós adománygyűjtés valóban azt az érzetet keltette a nézőkben, hogy ha nem sikerül összeadni mintegy 30 millió forintot, akkor a színházat a bezárás veszélye fenyegeti. A hatás akkora volt, hogy maga a budapesti szlovák nagykövet, Peter Weiss érdeklődött a Kassai Megyei Önkormányzatnál a Thália sorsa felől, a TASR hírügynökség pedig kiadott egy hírt, mely szerint a Duna Televízióban az hangzott el, hogy „a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt”. Mielőtt világraszóló politikai botrány kerekedett volna az ügyből, az érintettek siettek tisztázni, hogy szó sincs megszűnéssel való riogatásról, egyszerűen egy anyagi szempontból nehéz időszakot szeretnének a gyűjtésből befolyó összeggel áthidalni. Azt pedig, miért akarnak ebből egyesek politikai vagy nemzetiségi ügyet kreálni, nem is értik. Pedig egyszerű: ha valaki a magyarságára hivatkozva kér adományokat, az nemzetiségi kérdés, ha pedig ezt külföldön teszi, azzal is számolnia kell, hogy politikai csatározások eszközévé válhat. Még akkor is, ha egyébként nemes a cél és törvényes az eszköz.

Tény, hogy a színház költségvetése évek óta emelkedett, 2005-ben 389 995 eurót (11 749 000 Sk), 2006-ban 424 815 eurót (12 798 000 Sk), 2007-ben 476 697 eurót (14 361 000 Sk), 2008-ban 499 236 eurót (15 040 000 Sk) kaptak a megyétől, ehhez jött még 4-5 millió koronás (132 000–165 000 euró), a jegyeladásokból származó saját bevétel. Kolár Péter igazgató elmondása szerint ennyi pénzből is épphogy csak az alkalmazottak bérköltségét tudták fedezni, az előadásokat szinte kizárólag pályázatokon nyert pénzből valósították meg, miközben a rezsiköltségeken 20 ezer eurós (600 ezer korona) adósságot halmoztak fel. „Ebben az amúgy is szorongatott helyzetben ért bennünket a mostani megszorítás: az idei évre tervezett megemelt költségvetésünkből 54 ezer eurót faragtak le, így 469 023 euró maradt. Mivel eddig is azon a határon egyensúlyoztunk, ahol már a puszta létünk volt a tét, ez a döntés ellehetetlenítette a helyzetünket. Ekkora elvonás veszélyezteti a tervezett bemutatóinkat, és ha nem lesz bemutató, nem tudjuk eladni a bérleteket. Ha kevés lesz a néző, és a színházunk harmadszor is veszteséges évet zár, elveszítheti a függetlenségét, akár a létjogosultsága is megkérdőjelezhetővé válik. Idáig semmiképp nem szeretnénk eljutni” – magyarázza Kolár Péter, hozzátéve, hogy a színházban már mindenen spórolnak. „Ötvenkét alkalmazottunk van, négyet elbocsátottunk a megszorítások miatt. Az országos átlagbér 713 euró, de a Tháliában alig 500 euró az átlagfizetés. A járulékokkal együtt kb. 700 euróba kerül havonta egy ember – ez évente 420 ezer euró. Ami marad, azt felemésztik a vendégművészek honoráriumai, a kötelező villany- és liftellenőrzéseket, a biztonsági technikusok és a tűzoltó fizetését a saját bevételeinkből fedezzük. Az előadásokra csak akkor jut pénz, ha sikerrel pályázunk. Folyamatosan válsághelyzetben vagyunk, ráadásul ez a mostani lefaragás teljesen váratlanul ért. Negyven éve közadakozásból jött létre a Thália Színház, most egy újabb sorsfordulóhoz érkeztünk, ezért gondoltunk az adománygyűjtésre.”

Egyszerűen, világosan, hatásosan

Kolár Pétertől azt is megtudjuk, felmerült az ötlet, hogy ismét csak Szlovákiában gyűjtenek, mint az elmúlt években, de mivel itt sem a magyar nyelvű nyomtatott sajtó, sem a rádió és a televízió magyar adása révén nem tudtak volna annyi embert megszólítani, a Duna Televízió segítségét kérték. A színházukból sugárzott közvetítések sikerén felbuzdulva Kolár Péter még szeptemberben tájékoztatta a Duna Televízió elnökét, Cselényi Lászlót a helyzetükről, és a segítségét kérte. Sikerrel járt, a nemzet televíziója november 27-én, 28-án és 29-én tematikus összeállításokkal, színházi közvetítésekkel, dokumentumfilmekkel és adományvonal létrehozásával buzdított adakozásra, hogy „megmeneküljön a felvidéki magyar teátrum”. A Duna Televízió honlapján közzétett adatok szerint a három nap alatt 24 164 925 forintot – 89 169 eurót – ajánlott fel a világ magyarsága, a kassai Tháliában tehát van ok az ünneplésre. Látszólag a fenntartó megyei önkormányzat is elégedett, bár kezdetben túlzásnak tartotta a vészharangok kongatását.

„Négy színház tartozik hozzánk, a Thálián kívül a Romathan, a Kassai Bábszínház, és a Szepességi Színház. Bár összehasonlíthatatlanok, mert mindegyik más közönségnek játszik, mások a feladatai és a bevételi lehetőségei, ki kell mondani, hogy közülük a Thália költségvetése a legnagyobb. A Romathan tavaly 328 055 euróból (9 883 000 korona) gazdálkodott, idén 304 926 eurót kap, a Kassai Bábszínház 2008-as költségvetése 255 178 euró (7 687 500 korona) volt, az idei 239 744 euró, a Szepességi Színház tavaly 317 566 eurót (9 567 000 korona) kapott, idén pedig 304 766 eurót. Mindegyik intézmény költségvetéséből lefaragtunk, de ügyeltünk arra, hogy a fennmaradásukat ne veszélyeztessük. Ezért is lepődtünk meg, amikor többen jelezték, hogy a Duna Televízióban a Thália Színház megszűnéséről volt szó” – tudjuk meg Jana Kovácsovától, a Kassai Megyei Hivatal kulturális osztályának vezetőjétől. Kolár Péter szerint azonban ez csak sajnálatos félreértés. „Ezt már tisztáztuk a megyei elnökkel is, elmondtam neki, hogy a tévében nem lehet bonyolult magyarázatokat fűzni egy felhíváshoz, a legrosszabb reális lehetőséget kellett előrevetíteni, hogy megszólítsuk az embereket. Arra semmiképp nem lett volna mód, hogy a nézőknek elmagyarázzuk: mivel évek óta a megszűnés határán vagyunk, minden hiányzó cent végzetes lehet számunkra” – érvel Kolár Péter.

Menet közben nem lehet változtatni

Hogy az utólagos pontosításhoz mit szólnak az adományozók, nem tudni, mindenesetre a gyűjtés december végéig folytatódik. Immár a fenntartó jóváhagyásával, sőt, kifejezett támogatásával. Abban a közös nyilatkozatban, amelyet Kolár Péter és Zdenko Trebuľa megyefőnök december 1-jén adott ki, az olvasható, hogy a gazdasági válság időszakában a fenntartó legitim kezdeményezésnek tartja az adománygyűjtést. Kolár Péter szerint a nyilatkozatra a félreértések elkerülése végett volt szükség. „Egyértelművé kívántuk tenni, szó sincs arról, hogy itt bárki be akarná zárni a Tháliát. De ha mi gazdasági okokból kénytelenek leszünk leállni, akkor magától megszűnik” – mondja. Kérdésünkre, mit tesznek, ha a megyétől jövőre sem kapnak több pénzt, lehet-e újra nemzetközi adománygyűjtést hirdetni, határozott nemmel válaszol. „Ezt negyven évben egyszer lehet megtenni, és én végtelenül hálás vagyok a Duna Televízió elnökének és munkatársainak a lehetőségért. Jövőre úgy állítjuk össze a dramaturgiai tervet, hogy kevesebb pénzből is kijöjjünk, de menet közben, amikor már meghirdettük a bérletes előadásokat, leszerződtettük a rendezőket, nem lehet változtatni” – hangzik a válasz. A Thália Színházban az idei évadban öt bérletes előadást mutatnak be, a hatodik lesz Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című műve, amelyre a Kassa – Európa kulturális fővárosa projektből kapnak támogatást.

A költségvetés csökkentése a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó többi színházat is érintette, mind a három kénytelen volt lemondani egy-egy premierről. A Kassai Bábszínházban a tervezett három darab helyett csak kettőt mutattak be, és felújítottak egy régebbi darabot, valamint egy alkalmazottat elbocsátottak a huszonháromból. A Szepességi Színházban szintén csak öt bemutató volt az idei naptári évre tervezett hat helyett – és az ötből is az egyik egy régi darab felújított változata, ugyanazokkal a díszletekkel és kosztümökkel. Emil Spišák igazgatótól megtudtuk, a kulturális minisztériumtól pályázaton nyert pénzt is vissza kellett adniuk, mert hiányzott az önrész, de inkább egy bemutatóról mondtak le, minthogy a harminc alkalmazottjuk közül elbocsássanak valakit. A Romathan Színháznak ez év elején 45 alkalmazottja volt, mostanra 39 maradt – Karel Adam igazgató szerint ez volt az ára, hogy legalább két nagy bemutatót tarthassanak. Adományokra egyáltalán nem számítanak, az igazgató szerint a romáknak nincs miből adni, a fehérektől pedig a többi bajban levő intézmény is kér, nem ők az elsők a sorban.

A kijátszott adu ász

Sokkal bőkezűbben bánik kulturális intézményeivel a Nyitra Megyei Önkormányzat, amelyhez másik magyar teátrumunk, a Jókai Színház is tartozik. A komáromi társulat tavalyi költségvetése 988 349 euró (29 775 000 korona) volt, az ideit az eredetileg még magasabbra tervezettből 1 014 364 euróra faragták le. Csak hogy összehasonlítsuk az összehasonlíthatatlant: a nyitrai Andrej Bagar Színház tavaly 1 533 426 eurót (46 196 000 korona) kapott a megyétől, idén 1 748 946 euró jut neki, a Karol Spišák Színház tavalyi költségvetése 572 595 euró (17 250 000 korona) volt, az idei 566 034 euró. Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója lapunk megkeresésére elmondta: egy bemutatóval kevesebb lesz ebben az évadban a tervezettnél, vagyis öt nagyszínpadi előadás helyett csak négy. „Látjuk, hogy arányosan, minden intézmény költségvetését kurtították, megpróbálunk túlélni. A színházi embereknek van ebben gyakorlatuk, hiszen a mečiari intendatúrák idején nem hogy csökkentették a költségvetésünket, de semmit nem adtak, sőt még a felszerelésünket, a buszainkat is elvették” – mondja. A színház saját bevétele tavaly kb. 250 000 euró (7,5 millió Sk) volt, pályázatok és szponzori támogatások nélkül ők sem tudnák megvalósítani az előadásokat. „Hatvannyolc alkalmazottunk van, egynek közülük az a feladata, hogy a régió vállalkozóival, vállalataival tartsa a kapcsolatot, próbáljon támogatásokat szerezni. Idén a válság miatt ez a bevétel is kevesebb, ehhez kell alkalmazkodnunk. Pályázunk, számolunk, és csak utána tervezünk, mert addig akarunk nyújtózni, ameddig a takarónk ér.” A Jókai Színháznak nincs adóssága, az alkalmazottak átlagfizetése azonban szintén csak 500 euró körül mozog. Színházat csinálni tehát még mindig inkább hivatás, és a szó szoros meg ironikus értelmében is művészet, mint meggazdagodási vagy akárcsak megélhetési lehetőség. Érthető, ha mindenki ott és úgy próbál pénzt szerezni, ahol és ahogy tud. Akár a világ minden magyarjának mozgósításával is – egyetlen alkalommal. Ilyen médiatámogatást, ekkora összefogást sem megszervezni, sem elvárni nem lehet még egyszer, még akkor sem, ha más intézményünk vagy maga a Thália szorulna rá még ennél is jobban, mert ne adj’ isten tényleg végveszélybe kerül. Ismerjük a mesét: aki túl gyakran kiált farkast, annak pont akkor nem hisznek, amikor jön a fenevad. Ezt a lapot kijátszotta a Thália, most már csak abban reménykedhetünk, hogy a számlájára befut annyi pénz, amennyivel kihúzza az ínséges időket, bármeddig tartanak is. Meg abban, hogy akik az önkormányzatnál a teátrum támogatásáról döntenek, nem mondják azt, hogy ezeknek kevesebb is elég, majd a külföldi magyarok összeadják nekik a hiányzó összeget.