Még a gombokat is megkomponálta

Salieri mondja Mozartra utalva Milos Forman remekművében: „Mindenki szeretett. Én is szerettem magamat. Egészen addig, amíg nem jelent meg ő. Azon az estén megváltozott az életem.”

Maestro Pištěk élete egy fikarcnyit sem változott azután a bizonyos nap után, amikor elnyerte az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskáját. Kosztümtervező volt, Milos Forman „udvari szabásza”, és az is maradt. Az autóversenyzést 1974-ben, jelmeztervezői munkásságát 1999-ben fejezte be.

Művészcsaládból érkezett. Szülei színészek, egyik nagyapja festőművész volt. Ő maga František Vláčilnál kezdett, a Fehér galambbal. Ezt követte később a Méhek völgye, majd a Marketa Lazarová. Jiří Menzelhez a Bájos férfiak kurblival és a Sörgyári capriccio köti, Juraj Herzhez a Vámpír négy keréken. Milos Formannal az Amadeus volt az első munkája, a Larry Flynt az utolsó.

„Ismertem őt a prágai Semafor Színházból, még a hatvanas évekből, de itthon, még mielőtt elment volna, nem dolgoztunk együtt. Miroslav Ondříček, az operatőre hívta fel rám a figyelmét, amikor az Amadeusra készült. Hajnali háromkor csöngött a telefonom. Forman hívott New Yorkból. Volna kedved egy nagyjátékfilmhez? – kérdezte. Ilyenkor nem mondhatja az ember, hogy most rengeteg munkám van, esetleg azt, hogy megkérdezem a feleségemet. Vagy rögtön nemet mond, vagy azonnal igent. Természetesen igennel válaszoltam. Ennyi elég is volt neki. Lerakta a telefont. Ez volt az én szóbeli szerződésem.”

A színészi pálya soha nem vonzotta, ezért nem választotta szülei hivatását. Már gyerekként is rajzolni szeretett, nem verset mondani. Ennek köszönhetően döntött a jelmeztervezés mellett.

„Kosztümöt kreálni nem abból áll, hogy anyagot veszel, és megrajzolsz néhány mai vagy korabeli ruhát. Még az utóbbihoz is eredeti ötletek szükségesek. Végiglapozhatsz egy tucat művészeti albumot, napokat tölthetsz a világ legnagyobb képtáraiban, a végén akkor is neked kell kitalálnod, hogy mit visel az adott figura. Előbb persze tudnod kell, milyen a jelleme. A lehető legtöbb ismeretet kell megszerezned róla. Meg kell fejtened a belső világát, el kell képzelned a járását, a mozdulatait. A kosztümtervező nem azért öltözteti a színészeket, hogy ne járjanak mezítelenül a kamera előtt, hanem hogy megmutassa a karakterüket. Egy kosztümös filmben, mint amilyen az Amadeus vagy a Valmont volt, az sem mindegy, milyen a mellény szegélye, vagy hogy milyenek a gombok. Igazodnod kell a kor divatjához, utána engedheted csak el a fantáziádat.”

Az Oscar-díjat a Flashdance sztárjától, Jennifer Bealstől és Glenn Close-tól vette át Los Angelesben, és angolul mondta el köszönőbeszédét. „Ez az első amerikai filmem – közölte a világgal –, és eddigi pályám legnagyobb és legboldogabb napját hozta el. Mivel a film csapatmunka, köszönettel tartozom minden cseh és olasz munkatársamnak. De legfőképpen Milos Formannak. Nagy filmet csinált, ezért mindenki naggyá vált, aki dolgozott benne.” Ő is rengeteg ajánlatot kapott ezután. Természetesen Hollywoodból is, mégsem költözött el Prágából.

„Hogyan boldogultam volna egy idegen országban, én, aki korábban csak a lengyeleknél dolgoztam? Mások talán ész nélkül rohantak volna, hogy meglovagolják a hirtelen jött sikert, én nem akartam elköszönni a családomtól. Ez a lehetőség elfogadhatatlan volt számomra. Több mint száz filmmel a hátam mögött ma sem bánom, hogy így döntöttem. Még akkor sem, ha Amerikában egy Oscar-díjas alkotó előtt minden ajtó megnyílik. Még az államelnök is fogadja őt.”

Az Amadeus kosztümjei Rómában, a világhírű Umberto Tirelli műhelyében készültek. Hogy miért őt választotta Theodor Pištěk?

„Párizsban láttam Ettore Scola A postakocsi című filmjét Marcello Mastroiannival a főszerepben. XVI. Lajos szökéséről szólt a történet. Nem volt eget verő alkotás, de a kosztümök lenyűgöztek. Ott jegyeztem meg Tirelli nevét. Formannal, az asszisztensével és az Amadeus producerével fel is kerestük őt Rómában. A világ talán leghíresebb szabója, de az egyik legnagyobb despotája, figyelmeztettek, akik személyesen ismerték őt. Erről aztán meg is győződhettem. Fehér szalon, fehér rózsák, fehér fotelek, fehér szőnyegek. Tirelli piros ingben fogadott bennünket. Mi négyen úgy néztünk ki mellette, mint a menekültek. Nemhogy engem nem ismert a mester, még Forman nevét sem hallotta soha. Ő csak olaszul beszélt, mi kézzel-lábbal magyaráztuk neki, mit szeretnénk. Egyáltalán nem volt lelkes tőlünk. Az volt a szerencsém, hogy a hónom alatt szorongattam az Amadeus kosztümterveit. Belenézett a mappába, és azonnal igent mondott. A végén még kölcsönzött is egy kész kabátot a Salierit alakító F. Murray Abrahamnek.”

Forman következő rendezésével, a Valmonttal a legrangosabb francia filmes elismerést, a César-díjat nyerte el. Merteuil márkinét Annette Bening formálja meg a filmben. Hét kosztümöt tervezett számára, de a producer csak hatot engedélyezett.

„Utánam repült Rómába, és jött vele Forman is, hogy lebeszéljenek a hetedik darabról. A forgatáson aztán kiderült, hogy mégis szükség van rá. Leállt a stáb, hogy akkor mi lesz? Csinálj gyorsan valamit, könyörgött Forman. Ha utáltak volna a varrónők, nem segítenek. De mert végig mellettem álltak, szétfejtettek egy régi kosztümöt, ment a mosodába az anyag, két óra múlva pedig már jött is vissza, és még éjjel megvarrták az új kosztümöt. Ilyen emberekkel dolgoztam!”

Az Amadeus kosztümjei évek óta vándorolnak a világban, hogy kiállításokon csodálhassa őket a közönség. Theodor Pištěk, már Oscar-díjas jelmeztervezőként, Václav Havel felkérésére a prágai Vár díszőrségének pompás egyenruháját is megtervezte. Aki a Hradzsinban jár, ma is ebben látja a Várkapu előtt szolgálatot teljesítő katonákat.

A szerző a Vasárnap munkatársa