Martin Benka - Egy szlovák ikon újraszínezése

Az utóbbi évtizedekben mintha kevesebb szó esett volna róla, a kortárs szlovák képzőművészet új atyamestereket, új hagyományokat keresett és talált. A Szlovák Nemzeti Múzeum két tagintézménye most, a művész születésének 130. évfordulóján érezte elérkezettnek az időt, hogy felmutasson egy új, árnyaltabb Benka-képet, amely nem egy letűnt kurzus kedvencét láttatja, hanem a sokoldalú érdeklődésű, autonóm alkotót állítja elénk.
Persze, az is igaz, hogy a mestert nem a feledés homályából kell előhívni. Elég, ha körülnézünk az aukciók, műkereskedők háza táján, rögtön nyilvánvaló, hogy M. B. tagja a halhatatlanok elitklubjának, annak a szűk körnek, amelynek műveiért (idehaza) eurószázezres nagyság-rendű árat is hajlandó megadni a fizetőképes úri közönség. Szóval, ha innen tekintjük, Benka igazi „szlovák kulturális ikon”, s legfeljebb némi fazonigazításra, újraszínezésre szorul.
Halála előtt bő tíz évvel Martin Benka javainak jelentős részét – több mint 5000 saját alkotását, levelezését, könyvtárát – a csehszlovák államnak ajándékozta, így került ez a gyűjtemény a Szlovák Nemzeti Múzeum (SZNM) gondozásába. A művész végrendelete értelmében hagyatékának további része is az államra szállt, leszámítva a turócszentmártoni műtermének, illetve otthonának a berendezését, amely az 1972-ben létrehozott Martin Benka Múzeumot alapozta meg. Elmondható hát, hogy bőséges, jól dokumentált és minden ízében autentikus anyagból (részben az SZNM égisze alatt működő turócszentmártoni múzeumban, részben a Történeti Múzeumban őrzött hagyatékból) válogat a pozsonyi vár harmadik emeletén látható nagyszabású, reprezentatív kiállítást, amely egészen 2019 végéig látogatható.

Martin Benka a várban látható anyag tükrében egyfajta reneszánsz személyiségként jelenik meg előttünk: amellett, hogy munkásságával lefektette a szlovák képzőművészeti kultúra alapjait, megteremtette a szlovák táj (a szlovák hegyvidék) és a szlovák nép összefonódó mítoszát, a kultúra más területei iránt is élénken érdeklődött. Nemcsak festett, hanem könyvillusztrációkat, bélyegeket, ex libriseket, sgrafittókat tervezett, tipográfiával is foglalkozott (a szlovák népi kultúra jellegzetes motívumait, ornamentikáját használta fel az általa kreált betűtípusokhoz is). Autodidakta zenészként – maga tanult meg hegedülni – alkalmi vonósnégyeseket szervezett a barátaival, turócszentmártoni műtermében kamarakoncerteket tartott, néhány kisebb lélegzetű szerzeménye is fennmaradt, sőt, különleges, szögletes „kubista” hegedűket álmodott meg (és készített).

Monika Váleková, a kiállítás kurátora alapvetően kronologikus rendbe állította Martin Benka képeit, ami lehetővé teszi, hogy a pályája kezdetén az impresszionizmus ihletését mutató művész festői kézjegyének és jellegzetes témáinak, motívumainak több mint öt évtizeden át tartó formálódását is nyomon kövesse a látogató. Ebbe a rendbe illeszkednek bele a festő egyéb munkái, kevésbé ismert tanulmányai (összesen több mint 360 mű), személyes tárgyai, műtermének jellegzetes kulisszái, az alkotás eszközei, amelyek a maguk pluszjelentéseivel mind-mind egy intimebb, emberközelibb – nem mellesleg: modernebb – Benka-kép kialakításához járulnak hozzá.