Marfusaként járta be a világot

Ellentétben a cseh és szlovák tévénézőkkel, akik a karácsonyi ünnepek táján minden évben megkapják, mert bár többször is láthatták már, annyira kedvelik, hogy sokadszorra is lelkesen fogadják. A Tél Apó története, azon belül pedig az erdő szélén élő mostohatestvérpár, a szép és a csúnya, az engedelmes és a kezelhetetlen, a szeretetre méltó és az elviselhetetlen Násztyenka és Marfusa esete tévénézők széles tömegét képes lekötni. A nagy elismerést, a szakmai berobbanást az elkényeztetett, gonoszkodó, erőszakos Marfusa megformálója, Inna Csurikova – cannes-i kritikusai szerint – az orosz Liv Ullmann számára hozta meg, aki parádés alakításával és megmosolyogtató elrajzoltságával még a színiiskola elvégzése előtt a legjelesebb orosz filmrendezők figyelmét hívta fel magára. Marfusát, az öntelt, helyes vőlegényre és gazdag hozományra éhes, rút nagy kacsát, akiből akkor sem lesz hercegnő, ha minden óhaját leső, idős anyja türelmesen cicomázza, vagy jószívű mostohaapja hatalmas bölcsőben ringatja, Inna Csurikova az orosz mesefilmek klasszikus (anti)hősévé avatta. A horkoló, álmában is nyalókát szopogató, az emberi jóságnak még csak a csíráját sem hordozó, büszke pávát olyan finom színészi eszközökkel formálta meg, hogy alakítása örökre érvényes marad. Az pedig, ahogy a mogyorót habzsolja, ahogy szemenként, egymás után dobálja a szájába, majd az állára csap, hogy őrlőfogaival feltörje, kettéharapja a szemet, a héját meg vadul köpdösi – az egyszerűen zseniális!

Marfusát követően a vasorrú bábát is eljátszotta egy másik orosz mesefilmben. Abban figyelt fel rá Gleb Panfilov, Andrej Tarkovszkij és Elem Klimov világszerte elismert pályatársa, a hatvanas-hetvenes évek szovjet filmgyártásának egyik jeles alkotója, aki első mozifilmjéhez keresett főszereplőt. A tűzön nincs átkelés egy életre hozta őket össze. Panfilov Európa legrangosabb filmes seregszemléin aratott átütő sikert, újdonsült feleségét pedig – a locarnói fesztiválon nyert díjának köszönhetően – Giulietta Masinához hasonlították. Első közös filmjük után Csurikova férje múzsája, alkotó-, később forgatókönyvíró-társa lett. A Kezdet, a Szót kérek, a Téma, a Valentyina, a Vassza, Az anya, a Szolzsenyicin regénye nyomán forgatott A pokol tornáca ugyancsak közös munkájuk eredménye.

„Mindent Glebnek köszönhetek – hangsúlyozza a színésznő. – Ő volt az, aki elindított a pályán, előtte egyetlen ember hitt csak bennem: Klavgyija Vasziljevna, az édesanyám. Az anyák pedig, mint tudjuk, elfogultak. Gleb próbafelvételre hívott 1967-es filmjébe. Csupa érdekes, csinos színésznő várakozott előttem a stúdióban, én el is keseredtem mindjárt. Úgy éreztem, semmi esélyem nincs közöttük, hiszen amúgy is zárkózott voltam és bizonytalan. Elsőre Glebtől is megijedtem. Ott álltam egy vonzó, művelt, okos, tehetséges, felkészült és határozott férfi előtt, és rám jött egy belső remegés. Első látásra beleszerettem. Tátott szájjal néztem őt, és tudtam, hogy minden közeledésem értelmetlen lenne felé. De csoda történt. Dupla csoda. Először is enyém lett a szerep, A tűzön nincs átkelés megállíthatatlan Tányája, Gleb pedig belém szeretett. Azóta együtt vagyunk, és szeretjük egymást. Ivan fiunk harmincöt éves, nemzetközi jogot végzett Moszkvában, aztán mégis vállalkozó lett, majd kikötött a filmnél. Forgatókönyveket ír, de már színészként is feltűnt apja filmjeiben.”

Inna Csurikova természetesen nemcsak Panfilov színésznője. A legjelesebb orosz rendezők, Georgij Danyelija, Pjotr Todorovszkij, Karen Sahnazarov, Vlagyimir Menysov, Andrej Koncsalovszkij hívták filmjeikbe. 1989-ben Hintsch György felkérésére Németh László hősét, az erős, de szelíd lelkű Égető Esztert formálta meg egy hatrészes tévéfilmben.

Sokan mégis Marfusaként ismerik a mára kultuszfilmmé vált Tél Apóból.

„Eredetileg másvalakinek szánták a szerepet – mesélte Inna –, ám amikor a rendező meglátta, hogy a fogaim épségével mit sem törődve egymás után harapom szét a mogyorószemeket, azonnal változtatott korábbi elképzelésén. Életem első próbafelvétele volt ez, és mégis győzni tudtam. A Kola félszigeten aztán, ahol a téli jeleneteket vettük fel, csontig fagytam a hidegben. A kellékesre nagyon dühös voltam. Alma helyett, de ez már csak felvétel közben derült ki, hagymát tett a kosárba, és azt kellett olyan jóízűen harapdálnom, mintha ízlett volna. Szörnyű volt! Ám a könnyeim akkor csordultak ki, amikor az utószinkron során szembesülnöm kellett az arcommal. Olyan csúnyának láttam magam, hogy azt mondtam: soha többé nem állok kamera elé.”

Inna Csurikova azóta is a legjelesebb orosz színésznők egyike. Bár négy évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, két éve pedig szívinfarktus gyanújával vitték kórházba, ma, közel a hetvenhez, még mindig teljes odaadással játszik színpadon és kamera előtt.