Pozsony. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének karrierje újabb fejezettel folytatódik. A regény Pozsgai Zsolt által dramatizált változatát a Pesti Magyar Színház vitte színre három olyan színészóriással, mint Agárdy Gábor, Avar István és Csernus Mariann.
Márai Pozsonyba érkezik
Pozsony. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének karrierje újabb fejezettel folytatódik. A regény Pozsgai Zsolt által dramatizált változatát a Pesti Magyar Színház vitte színre három olyan színészóriással, mint Agárdy Gábor, Avar István és Csernus Mariann. Az idei filmszemlén mutatták be ennek a filmváltozatát, amely Agárdy hattyúdala is volt egyben, a bemutatót ugyanis már nem érte meg. Néhány hónapja Londonban a Duke of York’s Theatre-ban játsszák telt házak előtt Christopher Hampton átiratát Parázs címmel, Jeremy Ironsszal Henrik szerepében. Holnap ezt a változatot mutatja be a Pozsonyi Hviezdoslav Színház Roman Polák rendezésében, parádés szereposztásban Martin Hubával, Dušan Jamrichhal és Eva Krížikovával. Márai regénye két öregember, Henrik és Konrád találkozása, akik valamikor testi-lelki jó barátok voltak, de az útjaik váratlanul szétváltak. A válás oka egy nő, Henrik ifjú felesége, Krisztina. Ezt az egykori pillanatot éli át a három ember, ahol mindhárman választ akarnak kapni arra, hogy mi is történt negyven évvel azelőtt. A bemutatót jelenlétével Christopher Hampton is megtiszteli. (jdj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.