Márai Kalandja Kassán Beke Sándorral

kassai thália
Kassa |

A Kassai Thália Színház a 2019/20-as évadban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi évad első, csütörtöki (október 10.) bemutatója főhajtás a hagyományok, a múlt, a polgári örökség és Márai Sándor életműve előtt. 

Márai Kaland című színművének kassai bemutatójával régi adósságot törleszt a színház, mivel ezt a darabot még sosem játszották az író szülővárosában. Márai legsikeresebb színpadi művéről van szó, az 1940-es budapesti bemutató után az év drámájává választották, a Nemzeti Kamara Színházban még három évig volt műsoron és 350 előadást ért meg.

Beke Sándor A gyertyák csonkig égnek (2010) és a Kassai polgárok (2014) után trilógiává bővíti Márai- rendezéseinek sorát. Ő maga is jubilál, idén volt 80 éves, és ugyancsak idén ünnepli színházi pályafutásának 60. évét, emellett 50 éve tevékenyen részt vett a Thália Színház megalapításában. 

A Kaland női főszerepét Kiss Szilvia játssza, aki 15 év után látható ismét a Thália színpadán. A férfi főszereplő Kelemen Csaba, az egri Gárdonyi Géza Színház színésze, aki többször játszott már a Tháliában. A többi szerepet a kassai művészek kapták: Rab Henrietta, Varga Lívia, Madarász Máté, Bocsárszky Attila, Illés Oszkár és Szpisák Gyula. A látványért magyarországi alkotók felelnek, a díszletet Horesnyi Balázs a jelmezeket Rátkai Erzsébet tervezte. Dramaturgként a színház egykori oszlopos tagja Pásztó András tért vissza. Az alábbiakban az ő gondolataiból idézünk: 

„A Kaland cím többértelmű. Márai magát az életet nevezi kalandnak, amiben a váratlan örömök, bánatok, sikerek és csalódások váltják egymást. Jogosan merül fel a kérdés: miben rejlik ennek az egyetlen helyszínen néhány óra alatt lejátszódó drámának a sikere? Márai úgy írta meg a történetet, hogy a cselekmény során valamennyi szereplő élete megváltozik. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája.
Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Igazgatói kinevezés, előkelő magánpraxis, ifjú feleség, kiváló munkatársak. Azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként is, férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája szökésre készül feleségével, Annával. Kádár elengedi Annát? Hol van a harmónia a szakmai sikerek és a magánélet között? ”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?