Már metszi a szőlőjét Alsóörsön

Egyébként sem érzi magát belvárosi embernek. Most, a koronavírus-járvány idején ki sem bírta volna négy fal között. Pedig mint halmozottan hátrányos korosodó – ezek az ő szavai – nem nagyon hagyta volna el fényesre suvickolt, kis kvártélyát. Szeptemberben felutazott ugyan a Katona társulati ülésére, majd lejátszott tizennyolc előadást, és miközben próbált, hetente teszteltette magát. Október végén aztán bezárt a színház, és már fordult is vissza Alsóörsre. Pesten megőrült volna, mondja.

Az ősz után a telet, és most a második tavaszt is várhatóan vidéken fogja tölteni. Nem unja el magát?

Egy ház körül mindig van tennivaló. Itt a kert. Elkezdtem metszeni a szőlőt. Fát is kellett rendelni. Leszámítva a mai napot, ami kellemes tavaszi időt hozott, itt még hűvös van. Fűteni kell. Esszenciálisan pedig csak azt tudom mondani: életemben nem volt még annyi szabad időm, mint most. Nagy szerencsénk, hogy a színház egyelőre biztosítani tudja az alapfizetést, a profi módon felvett előadások pedig online leadhatók. Az élő előadás varázsát azonban semmi nem pótolja.

Alsóörsön mi a napi menetrendje?

Attól függően, hogy meddig tévézek vagy olvasok este, reggel tízkor vagy tizenegykor kelek. Kihamuzom a kályhát, hozok fel fát. Ezek teljesen hétköznapi tevékenységek. Dolgozgatok a kertben, hetente egyszer elmegyek bevásárolni, időnként megjelennek a gyerekek. Olyankor erősebben főzök és többet. Önkéntes karanténban vagyok. Úgy élek, mint egy remete. Jiří Menzel könyvét bújom, amit már nem tudott dedikálni nekem. Mindennap elolvasok belőle egy-két fejezetet. Meg itt van a közelemben, itt lakik tőlem ötven méterre Gáspár Sándor. Ezeréves barátság a miénk.

Esténként, gondolom, együtt borozgatnak.

Borozgatunk néha, de tavaly már kevesebb tőkém volt. Sokat kivágattam. A vírus előtt huszonnégy estéket játszottam egy hónapban, és elmúltam hatvanöt éves. Így nem lehet szőlőt művelni. Hiába tettem rendbe tavasszal, mire évad végén, de inkább júliusban le tudtam jönni, addigra mindent kezdhettem elölről. Miután egyedül vagyok, a gyerekeim élik a maguk életét, így nincs értelme szőlészkedni. A füredi kézilabdásokkal vágattam ki a tőkék egy részét, mert ők is el voltak tiltva mindentől, mint én. Ki sem mentem, amikor dolgoztak. Nem akartam látni a ritkítást. Maradt vagy nyolcvan tőke. A hozzám igazán közel állók is kezdenek fogyatkozni. Nagyon sok embert veszítettem el az elmúlt tíz évben. A legfájdalmasabb Jirka volt. Amikor utoljára beszéltem vele, valamikor 2019 októberében, kicsit akadozott ugyan a beszéde, de még tökéletesen képben volt. Alsóörsön ért a halálhíre. Cudar este volt, és még jó pár napig utána is kivoltam. Nem akarok érzelgősnek tűnni, már csak a korom folytán sem, de annyi mindent köszönhetek ennek a rendkívüli alkotónak, humanistának, számomra elképesztően egyenes embernek!

Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében találkoztak először, aztán a Katona József Színházban, ahol Jiří Menzel A szarvaskirályt rendezte, majd jött Az én kis falum, az Oscar-jelölt film.

Azt a tudást, intelligenciát, kulturális minőséget és szakmai kvalitást, amit tőle kaptam, meg sem tudom fogalmazni.

Többen elmentek már a film szereplői közül is. Petr Čepek, Rudolf Hrušínský, Marián Labuda.

Petr Čepekkel Karlovy Vary fesztiválján találkoztam, de nem tudtunk hosszasan beszélgetni, csak diplomatikusan, udvariasan. Nem volt közös nyelvünk, és zárkózott is volt. Hrušínský úr egészen különleges ember volt, fantasztikus humorral és bölcsességgel megáldva. Nagy volt köztünk a generációs ugrás. Ha most találkozhatnánk, több közös témánk lenne.

Szorosabb barátság Labuda úrhoz kötötte. Vele a forgatás után is gyakran találkozott.

Nem borultunk rögtön egymás nyakába. De mivel a forgatás idején egy szállodában laktunk, nem tudtuk megkerülni egymást. Emlékszem a nyitómondatára: „Mi vagyunk ketten külföldiek a produkcióban. Te, a magyar és én, a szlovák.” Szép lassan, de annál erősebben megkedveltük egymást. Amíg élek, nem felejtem el: az elsőfilmesek fesztiválján zsűriztem, Pozsonyban. Ősz volt, Márton-napi libaünnep, burcsákot ittunk. Marián megtudta, hogy Pozsonyban vagyok. Lejátszotta az előadást, jött értem, és elvitt egy kerti vendéglőbe, ahol a negyvenedik születésnapomra negyven szlovák szűzlányt vonultatott fel, komplett zenekarral. Mindig vágytam arra, hogy egyszerre két nővel lehessek, de egynél több sosem volt mellettem. Csak akkor, Pozsonyban. Pontosan negyven.

Rendezői ötlet volt Az én kis falumban, ahogy Pávek úr és Otyík, a félnótás kocsikísérője munkába menet felveszik a lépést a ház előtt, és jókedvükben még fel is ugranak néha?

Ezt teljes egészében Jirka találta ki. Ebből is láttuk, mennyire felkészült volt. A forgatás előtt egy évig nem nézett mást, csak burleszket és rajzfilmet. De ez az ugrás még Amerikában is ikonikussá vált. Van egy plakátom, amelyet Horvai Istvántól, főiskolai tanáromtól kaptam. Ő hozta Los Angelesből. Az új Laurel és Hardy. Ez áll rajta. Jirka megteremtett egy új filmtörténeti párost. A lépéskombinációt egyébként a helyszínen gyakoroltuk be Mariánnal. Mindkettőnknek nagyon tetszett. Gyakorlatilag erre a lépésváltásra épül az egész film. Bevallom, amikor azt a jelenetet látom, hogy Otyík megy a hídon Prágában, és senkivel nem tudja felvenni a lépést, Pávek úr pedig messziről nézi, és füttyent egyet neki, mindig könny szökik a szemembe.

Emlékszem, Budapesten egyszer friss kacsasülttel az otthonában fogadta szeretett rendezőjét. Tenyérnyi szobája fényes padlóján ott is maradt Jiří Menzel lábnyoma.

Rendmániás vagyok. Katonáéknál, amikor bevonultunk, kérdezték, ki vállalja a WC takarítását. Én, aki a rúdugrók mögött a magam 187 centijével a legalacsonyabb voltam a rajban, azonnal jelentkeztem. Hátra is fordult azonnal a sok sportoló, de csak néztek, nem mondtak semmit. A körzetben aztán elmagyaráztam nekik, hogy ti akkor balfékek vagytok! A WC a legkisebb helyiség. Azt fogkefével is fel lehet mosni, de a húsz méter hosszú folyosót nem. Tiszta is volt mindig a mellékhelyiség, mint a patyolat. Egy hónapig széllel szemben söpörtették velem a faleveleket. Megszívattak kiképzés után. Művészkém, gyakorolja egy kicsit a seprést, mondták. Nem tudták, hogy nekem, parasztgyereknek, ez egyáltalán nem okoz gondot.

Három fiú és egy lány édesapja. Mind a négy gyermek kivételes tehetség. Bálintból remek színész lett. Ránézésre kiköpött apja.

Hátrány is ez neki. De így is jó úton halad. Szakmailag és emberileg egyaránt. Minden adottsága, képessége megvan ahhoz, hogy igazi kvalitás legyen. A lehetőségeken nagyon sok múlik. Nem elég a tehetség. Helyzet kell hozzá. De a mai fiatalok már olyan paraméterekkel jönnek ki az egyetemről, hogy mi azt elképzelni sem tudjuk. Fájdalmas is nekem nagyon a színművészeti negligálása. Nemcsak azért, mert én is tanítottam ott, hanem mert egyszerűen borzalmas, ami ott történik. Ez a világ gyalázata, ami nem szól másról, csak a hatalom átmentéséről. A politikai kurzus ezt mérhetetlenül elcseszte.

Folytassuk a gyerkőcök sorát. A legidősebb fia…

…Bán János Gáspár. Ő Londonban informatikus. Komoly kvalitású szakember.

Legkisebb fia két pályán fut egyszerre.

András orvosi egyetemre jár, és modellkedik. A Gucci arca. Többet keres, mint én. A magyaron kívül három nyelvet beszél.

És van még a kislány.

Kata tizennyolc éves lesz. A londoni Royal Ballet intézetébe kapott háromhetes ösztöndíjat. Félek, hogy a járványhelyzet megtöri leendő karrierjét, pedig rengeteget dolgozik. Ha megmozdul a színpadon, nem forog a Föld. Azt tudja, amit nem lehet tanítani. A technika ugyanis elsajátítható, az átadás képessége nem.

A gének játéka!

Részben igen.

Jó, egy pillanatig sem gondoltam, hogy balett-táncosi pályára készült.

Élsportoló voltam. Tornáztam, futballoztam, atletizáltam.

És most mire készül?

Háy János írt egy verset, azt mondom majd el kamerák előtt. Felmegyek egy napra Budapestre, aztán visszajövök. Buszozom egy kicsit, mert a kocsimnak, miután vak is vagyok lassan, megtörtem az elejét.

A szerző a Vasárnap munkatársa