Magyarul is idézték Hviezdoslavot a róla elnevezett szavalóversenyen

Alsókubinban, a művelődési központ ajtajában Vladimír Sadílek, a Hviezdoslavov Kubín elnevezésű országos szavalóverseny egyik motorja fogad. Már messziről magyarul kiabál, de ez abban a közegben senkit sem zavar.
A három nap egy másik kellemes momentuma, amikor egy éjféli happeningen, amelyet Hviezdoslav tiszteletére rendeznek, s amelyen verseinek idegen nyelvű fordításai hangzanak el, egy tanárnő azzal dicsekszik, hogy szakdolgozatát Hviezdoslavról írta, amelyben kimutatta azt is, hogy az Országh név nem magyar, hanem lengyel eredetű, s a költőnek semmi köze sem volt a magyarokhoz. Ott helyben dühösen kiigazítják.
55 éve már, hogy Alsókubin, ez a festői szépségű árvai kisváros otthont ad a leghíresebb szülöttje nevét viselő szavalóversenynek.
Hviezdoslav nemesi családok ivadéka, s Pavel Országh néven anyakönyvezték 1849-ben. S bármennyire is magyar hangzású a neve, tősgyökeres szlovák családból származik. A Hviezdoslav nevet 1877-ben használja először, első kötetét még Jozef Zbranský néven jegyzi. Miskolcon járt gimnáziumba, onnan Késmárkra, majd az eperjesri evangélikus jogakadémiára került. S bár ismerjük a legendát, hogy anyja elsírta magát, amikor fia Miskolcon magyar nyelvű verssel köszöntötte, tény, hogy egy kötetre való magyar verset írt, s lehet, hogy nem is váltott volna költői nyelvet, ha verseit a Fővárosi Lapok nem azzal utasítja vissza, hogy Liptóból juhtúrót, nem pedig verseket várnak. Talán az idézett elmésség szerzője sem gondolta, hogy ezzel „megteremti” a legnagyobb szlovák költőt, aki azért soha nem lett hűtlen a magyar nyelvhez és a magyar irodalomhoz. Petőfi meghatározó élménye maradt, több versében is felidézte, s az alsókubini múzeumban ma is megtalálható Petőfi verseinek 1846-os kiadása, amelyet haláláig lapozott. Később Aranyt, Madáchot, Adyt is olvasta, s fordította is őket. Bár a Vajanskýféle Slovenské pohľady elvbőlnem közölt magyar irodalmat, Hviezdoslavot nem merte visszautasítani. Amikor elolvasta Ady Magyar jakobinus dalát, azonnal verssel válaszolt rá: „Mert tényleg közös bánat tép bennünket // nyomorúságunknak csak neve más // mert ugyanaz az iga töri a hátunk // s közös bilincs szorítja dúlt keblünket. // Mert ha mi szenvedők egymásra nem találunk, // kit váltson meg az üdvös akarás?” (Petneházy Ferenc fordítása).
Hviezdoslav élete, ahogy Szalatnai Rezső írja, csupa eseménytelenség, alig mozdul ki námesztói, majd alsókubini otthonából, s ő az első par excellence szlovák költő, nincs egyéb polgári foglalkozása. Míg emberi nagyságához vita nem férhet, költészetéről élénk vita folyik, s bizony nyelvezete ma már sokszor avíttnak, s korszerűtlennek tűnik. Ján Gbúr irodalomtörténész, aki a Kalligram Kiadónál 2006-ban megjelent válogatott verseskötetet szerkesztette, beszámolt azokról az igyekezetekről, amelyek úgymond modernizálni akarták Hviezdoslav költészetét, így Vojtech Mihálik 1974-ben átverselte az életmű egyes darabjait, Štefan Moravčík „erotizálta” a Csősz feleségét, Vincent Šikula pedig egyes elbeszélő költeményeiből készített lírai szépségű filmforgatókönyveket. Modern magyar fordításai ezért is tűnnek sokkal frissebbnek, hisz olyanok veselkedtek neki, mint Weöres Sándor, Rónay György, Baranyi Ferenc, Rácz Olivér vagy a Csősz feleségét lefordító Monoszlóy Dezső.
A kubini versenyt családias hangulat jellemezte, ahová már csak a legjobbak jutnak el, akik mégsem tekintik élethalálharcnak az ottani szereplést, s a klasszikusok mellett kortárs irodalmat is szívesen elővesznek. Így Hviezdoslav mellett Viliam Klimáček vagy a Poviedka 2008 egyik győztese, Ivana Dobrakovová egy-egy alkotását is meghallgathattuk. Ahogy a lírai színpadok versenyében is a kortárs szövegek játszották a főszerepet, a nagyrőcei irodalmi gimnázium diákjai például saját műveikből állítottak össze igen izgalmas montázst.

Juhász Dósa János