Magyarul énekelte Juditot

SZABÓ G. LÁSZLÓ

A hetvenöt éves korában, hosszú betegség után elhunyt énekesnő az operaszínpadok egyik legjobb Carmenje volt. 1963-as moszkvai bemutatkozása után (a szandorimi vajda lányát szólaltatta meg Muszorgszkij Borisz Godunovjában) Párizsban is felfigyeltek kivételes hangi adottságaira, s onnantól fogva a világ legrangosabb operaházaiban ünnepelték. Pályája során több mint nyolcvan orosz, valamint európai klasszikus és kortárs opera legfontosabb figuráit keltette életre.

Csupa leg, leg, leg. Találóan jegyezte meg egyszer egy hajdani szovjet külügyminiszter, hogy Obrazcova sokkal többet tett a Szovjetunióért, mint a kommunista tábor összes nagykövete együttvéve. A világ mindemellett azt is tudta róla: amit a vörös államfők elrontottak, azt ő minden erejével igyekezett helyreállítani, vagy legalább korrigálni. Claudio Abbadótól Herbert von Karajanig a leghíresebb karmesterekkel dolgozott, partnerei között olyan nagyságok szerepeltek, mint Placido Domingo vagy Jevgenyij Nyesztyerenko, akivel Budapesten A kékszakállú herceg várát énekelte – magyarul! Franco Zeffirelli két operafilmjébe hívta meg: az elsőben Carment, a másodikban a Parasztbecsület Santuzzáját formálta meg. Műfaji sokoldalúságát jelzi, hogy az operák mellett népdalokat, régi románcokat és dzsesszt is szívesen énekelt.

A Bolsoj dívája, aki Csajkovszkij operájában, A pikk dámában még élete utolsó éveiben is többször fellépett, Pozsonyban is vissza-visszatérő vendég volt.

Katarina Kraichovich, aki a nyolcvanas években több külföldi művész fellépését szervezte s asszisztálta végig a szlovák fővárosban, Jelena Obrazcovával is hosszú évekig dolgozott együtt. Munkakapcsolatuk őszinte barátsággá fejlődött, s ennek gyümölcsei azok a fotók, amelyeket a La Divina összefogó címmel Pozsony szívében kiállított. Nemcsak színpadon – magánemberként, moszkvai lakásában, az édesanyjával is láthatjuk az énekesnőt, a legtöbb képen természetesen Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színház vagy a Szlovák Filharmónia színpadán.

„Először 1979-ben, Budapesten találkoztam a művésznővel – idézi fel emlékeit a lassan húsz éve Izraelben élő Katarina Kraichovich. – Aidát énekelte a Magyar Állami Operaházban, Tokody Ilona vitt be hozzá az öltözőbe. Meg is kérdeztem tőle, hogy miért csak Prágában vannak fellépései, Pozsonyba nem szeretne eljönni? 1982-ben már a Szlovák Filharmóniában adott koncertet. A barátságunk is akkor kezdődött. Megmutattam neki a Norma New York-i kalózfelvételét. Shirley Verrett énekelte a címszerepet, ő pedig Adalgisát. Hallgatta, hallgatta, és nem jött rá, hogy önmagát hallja, egyszerűen nem ismerte fel a saját hangját. Ezen mindketten jót nevettünk, és a végén elkérte a felvételt. 1984-ben a kulturális minisztérium vendégeként öt napot töltött Pozsonyban, akkor is vele voltam, én gondoskodtam róla. Később Brünnbe is elkísértem, ahol Massanet operájában, a Wertherben lépett közönség elé. Ott hívott meg egy budapesti fellépésére, de Moszkvában is jártam nála. Elvitt a dácsájába, és láttam őt a Bolsoj színpadán, ahol Rimszkij-Korszakov Cári menyasszonyában énekelt. Izraelben is találkoztunk. Tel Avivban mesterkurzust adott, Jeruzsálemben templomi koncertet. Egy spanyolországi útján, 1997-ben dokumentumfilmet forgattunk róla. Okos, erős, rendkívül jószívű ember volt.”

Ez utóbbiról egy kézzel írt levele is tanúskodik, amely szintén e kivételes hangulatú kiállítás tárgya.

Katarina Kraichovich most először válogatott a Jelena Obrazcováról készült fotói közül. Ha technikai szempontból értékeljük a képeket, akkor nem biztos, hogy a legtökéletesebbeket választotta ki. De hogy a legbeszédesebbeket, ahhoz kétség nem férhet. Egyetlen szobában elfér az összes fotográfia. Oda is valók. Egy finom ízléssel berendezett szobába, amelynek bensőséges hangulatát csak növelik ezek a világot járt, nagyon is dédelgetett felvételek.