Döntőben a magyar női és férfi kajakosok az olimpián

kopaszbal

Kopasz Bálint és Varga Ádám az esélyeknek megfelelően bejutott a döntőbe a kajak egyesek 1000 méteres versenyében a párizsi olimpián. Szintén döntőbe jutott a női mezőnyben 500 méteres egyesben Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra.

A hat szombati magyar érintett közül a női kajakosok kezdtek. Négy középfutamot rendeztek, mindegyikből az első kettő került a döntőbe.

Gazsó Alida Dóra, aki négyesben harmadik, Csipes Tamarával párosban pedig második volt a vaires-sur-marne-i vizes központban, a harmadik futamban evezett és taktikus versenyzéssel elsőként haladt át a célvonalon. A tavalyi Európa Játékok második helyezettje az utazó tempót felvéve a nagyon erősen kezdő lengyel Dominika Putto mögött lapátolt, majd a táv második felében élre állt. Belga, portugál és kínai ellenfele a végéhez közeledve közelebb jött hozzá, miközben a lengyel visszaesett. Végül az idén Eb-4. Hermien Peters jutott vele együtt a döntőbe.

A négyesben kétszeres olimpiai bajnok, immár öt ötkarikás éremmel rendelkező Csipes, aki ebben a számban Tokióban második, tavaly a világbajnokságon harmadik volt, idén pedig megnyerte Szegeden az Eb-t, a negyedik futamban a rajt után rögtön az élre állt, féltávnál nagy fölénnyel vezetett, s a második 250 méteren már tartalékolhatott, így is simán végzett az élen.

A döntőt 13 órakor rendezik.

Ami a férfi mezőnyt illeti, a tokiói játékok első és második helyezettje szerdán futamgyőzelemmel közvetlenül került a középfutamba, így szombaton délelőtt mindketten másodszor eveztek fő számukban. A két futamból az első négy-négy helyezett jutott a fináléba.

A címvédő, világ- és Európa-bajnok Kopasz az elsőben jól jött el a rajtból, majd az élre álló, világbajnoki címvédő, Tokióban harmadik portugál Fernando Pimenta mögött evezett minimális lemaradással. Ez volt a sorrend 250-nél és 500 méternél is, 750-nél viszont már a magyar kajakos haladt az élen és erejét jól beosztva elsőként is ért célba. Vele együtt döntős lett Pimenta, a tavalyi vb-n harmadik német Jakob Thordsen és némi meglepetésre a svéd Martin Nathell.

A második középdöntőben Varga, a szám tokiói olimpiai és tavalyi világbajnoki ezüstérmese más taktikát választott, jó rajt után végig a mezőny elejével utazott, arra ügyelt, hogy túl sok energiát ne használjon el. Féltávnál még hatan együtt haladtak, de 750-nél már csak négyen maradtak az élen, végül Varga pár erősebb húzással megnyerte a futamot. Az argentin Augustin Vernice, a cseh Josef Dostal és a semleges színekben szereplő fehérorosz Uladzislau Kravec jutott még a 13.20-kor kezdődő döntőbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?