Kultúra
Szabó József ideiglenes ügyvivő köszöntötte a kitüntetetteket: Juhász Györgyöt, Vadkerty Katalint és Végh Lászlót (Fotó: Nagykövetség)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a pozsonyi nagykövetségen

Tallósi Béla

2018. augusztus 20. 19:04

Pozsony | Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke állami kitüntetéseket adományozott szlovákiai magyar közéleti személyiségeknek is. A kitüntetéseket Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén Szabó József ideiglenes ügyvivő adta át.

Vadkerty Katalin történésznek a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta a szlovákiai magyarság 1945–1948 közötti történetének feltárását és megismertetését szolgáló kutatásai, valamint írói tevékenysége elismeréseként.

Vadkerty Katalin 1963 óta a történettudomány kandidátusa. 1953 és 1958 között a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán oktatott, majd 1960-tól 1987-ig a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa volt. Kutatási területe a 19. századi és az 1867 utáni Magyarország gazdaságtörténete. A rendszerváltást követően a szlovákiai magyarság 1945 és 1948 közötti üldöztetésével foglalkozott. Kutatómunkájának eredményeit az 1993- ban kiadott A reszlovakizáció, az 1996-ban megjelent A deportálások és az 1999-ben napvilágot látott A belső telepítések és a lakosságcsere című monográfiákban foglalta össze.

„Isteni ajándék megélni kilencven évet – mondta a neves történész. – Megélni úgy, hogy az ember gondolkodni tud, véleményt tud mondani dolgokról, emberekkel fel tudja venni a kapcsolatot, külön ajándék. Mondjam azt, hogy én egy isteni ajándék vagyok? Azt azért nem mondom! De munkámhoz, a kutatásaimhoz mindig isteni ajándékként kaptam segítséget. Akkor is, amikor a Történettudományi Intézetben az 1980-as évek elején Cambel akadémikus elvette tőlem a gazdaságtörténetet, és bedobott a politikába. Azzal az indokkal tette ezt, hogy én csak pozitívan tudok írni a kiegyezés utáni magyar gazdaság történetéről. Hát mit írjak, ha azt mutatta a statisztika! A statisztikusok pedig okosabbak, szorgalmasabbak, aprólékosabbak, következetesebbek, mint a történészek. Mi csak összerakjuk a dolgokat. Utána azzal akartak megbízni, hogy írjam meg a csehszlovákiai magyarság történetét, ahogy pártunk és kormányunk parancsolja. Erre azt mondtam, hogy köszönöm szépen, megyek nyugdíjba. És akkor megint jött egy isteni ajándék, a változás. És isteni ajándékként adatott meg számomra a lehetőség, hogy kutathassak egy olyan kort, amelyik a csehszlovákiai magyarság számára genocídium volt.”

Övék a Magyar Arany Érdemkereszt

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterhelyettese és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át pénteken a Pesti Vigadóban. Rétvári Bence a díjazottakat változást hozó embereknek nevezte, akik nemcsak sodródtak az áramlattal, hanem megváltoztatták környezetük életét. Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült többekkel együtt Agócs Gergely etnográfus, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, valamint Farkas József kultúraszervező, a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia vezetője.

Juhász György, a komáromi Selye János Egyetem rektora a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vette át a felvidéki magyar felsőoktatásban végzett, valamint közéleti munkája elismeréseként.

Juhász György 1992-ben vette át matematika–kémia szakos tanári oklevelét a pozsonyi Comenius Egyetemen. 2012-től a Selye János Egyetemen oktat. Nemzetközi szinten is jelentős az elméleti kémiával és a kémiatanítás módszertanával foglalkozó publikációs tevékenysége. Elnökségi tagja volt a Szlovákiai Felsőoktatási Intézmények Tanácsának, tagja a Selye János Egyetem Tudományos Tanácsának, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanácsnak, valamint az MTA Külső Köztestületének.

A Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el Végh László szociológus és könyvtáros intézményvezetői munkáját és kultúraszervező tevékenységét. Végh László – aki a Comenius Egyetemen politológia–szociológia szakon szerzett diplomát és doktori címet – egyik alapítója, majd igazgatója és mindmáig irányítója a teljes szlovákiai magyar írásbeliséget gyűjtő Bibliotheca Hungaricának. A somorjai könyvtár állományára építve megszámlálhatatlan tudományos tanulmány született. A ma már feldolgozott és az interneten is hozzáférhetővé tett anyagait, valamint a könyv- és levéltár katalógusait Ausztráliától Kanadáig látogatják. Végh László nagy szaktudással vezeti az elődök életét bemutató Honismereti Házat is Somorján.

mti

Díj Korpás Évának és a cserkészszövetségnek

Akkor vagyunk hűségesek Szent István örökségéhez, ha az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik a maga helyén – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országházban. Az elismeréseket Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át. Az idei díjazottak között van Korpás Éva komáromi népdalénekes, előadóművész, valamint a Szlovákiai MagyarCserkészszövetség is. Külhoni Magyarságért Díjat kapott továbbá Bíró Mária és Bíró Árpád, a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon két vezetője (Kárpátalja), Furu Árpád erdélyi építészmérnök, Horváth Emma, a szabadkai Csáth GézaMűvészetbarátiKör alapítója és vezetője, Lőcsei József, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége isztriai alapszervezetének az elnöke, Péter Ferenc, Szováta volt polgármestere, Maros Megye Önkormányzatának elnöke, Szomi Ilona muravidéki tanár, Tófalvi Éva erdélyi sportoló, hatszoros olimpikon sílövő, valamint a Nyugat-Kanadai Magyar Néptánc Fesztivál. A Külhoni Magyarságért Díj alapításáról egy 2011-es miniszterelnöki rendelet döntött, amelynek értelmében a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külhoni személyeknek és szervezeteknek a miniszterelnök évente tíz díjat adományoz. A díjakat minden évben Szent István király ünnepe alkalmával adják át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk