Magashegyi Underground: Ezer erdő

<p>A 2007 novemberében kiadott, a kiváló Szeplős váll és az Anglia című dalokat is felvonultató maxi CD hallatán a Magashegyi Underground nálam a magyar popzene legígéretesebb újoncává lépett elő.</p>

A zenekar beváltotta a hozzá fűzött reményeket - jócskán megvárakoztatva a közönséget -, 2010 végén gondosan felépített, napjaink trendjeit is követő, saját ötletekre épülő nagylemezzel jelentkezett.
A Magashegyi Underground Fodor Máriusz és Kardos-Horváth János vezetésével alakult meg. Az eredeti énekesnőt a Megasztár harmadik sorozatában megismert, erdélyi származású Bocskor Bíborka váltotta. Mivel a zenészek másik együttesének, a Kaukázusnak 2008- ban nagyon beindult a szekere, a formáció mellékvágányra került. (A Kaukázusban Bíborka nem szerepelt.) A fent említett két szerzemény szövegét Kardos-Horváth írta, a zenét Fodor szerezte, aki a Szeplős vállba beépített egy kis gitáros hangmintát a Manu Chao 2001-es Proxima Estacion: Experanza című albumán hallható La Marea című számból - innen a maxiborítón olvasható, félreértelmezhető „Manu Chao közreműködésével!“ felirat. A szürrealista popdalhoz Gróf Balázs készített csodálatos animációs videoklipet. A másik felvétel, az Anglia egy Kaukázus-dal Bíborka és János duettjévé alakított változata.
A Kaukázus a budapesti Gödör Klubban 2010. január 2-án tartott koncertje után felfüggesztette működését. Fodor Máriusz billentyűs-programozó, Fűrész Gábor gitáros, Demeter Zoltán basszusgitáros és Toldi Miklós dobos ismét teljes erőbedobással koncentrálhatott a Magashegyire, de már csak Bíborkával, Kardos-Horváth János énekes-gitáros nélkül. A produkcióban közreműködik még Szalai Anesz billentyűsvokalista, Szakál Tamás hegedűs, olykor egy fúvósszekció, és az egykori Amorf Ördögökben zenélt, jelenleg főleg Péterfy Bori mellől ismert Tariska Szabolcs is beugrik néha, aki egyben a CD vezető szövegírója. Bíborka két szerzemény, az Ónos ablak és a Kicsi égitest szövegét írta - utóbbit Bocskor Lóránttal, a Szerelemtabletta című szövegét pedig Kormos Rebeka és Fodor Máriusz jegyzi.
Fodor elmondta, hogy már a zenekar megalakulásakor kitalálta az Ezer erdő címet. „Ahogy az erdő változatos növényvilága, a lemez is egy harmonikusan eklektikus egységet alkot, néhol elektronikus elemekkel, máshol egzotikus népi hangszerekkel cizellálva“ - nyilatkozta. „Úgy kell elképzelni, mintha az első dallal belépnél egy erdőbe, és az utolsóval kilépnél. Így szerettünk volna egy ívet adni a lemeznek“ - mondta Bíborka. A cím akár erőltetettnek is tűnhet - átjön, hogy előbb született meg, mint az album -, néhány helyen kilóg a lóláb. Például a Metróhuzat című felvételnél. A „mindenki siet, mindenki megy, mindenki senkije mindenkinek, robog a metró, a penetra nem retró“ szöveg nem éppen az erdőt juttatja eszünkbe. Az erdő valójában a nagyváros. A Hová mész te kis nyulacska? versikére épülő, Suttogó című bevezetőt követően kevés elektronikával hangszerelt, változatos, kedvesen katartikus szerzemények követik egymást. A zeneileg és szövegileg is távol-keleti hangulatú Lány iPod-dal („a csillogás gagyi, semmi sem az, ami, a szíved, a szíved kínai, a szív Made in China“) után az említett Metróhuzat csendül fel, ezzel indul be a sodró lendület. A lemez előfutáraként 2010 elején megjelent, ingyen letölthető Szívtakarítás EP-ről csak a címadó felvétel („szíved spammel van tele, színes nyilakat lő bele, a délibábos porvilág, szappanbuborék semmi más“) kapott helyet rajta. A népzenei elemeket leginkább magán viselő Ónos ablak („kicsi leány, kicsi kócs, ha megszúrnak, ne sikolts, mert azt anyád megtudja, a likadat bévarrja“) című dalt követően az Írott nő címűben („írok magamnak nőt, úgy képzelem, szép lesz“) értelemszerűen férfihang is feltűnik Bíborka mellett. Az utolsó előttiként hallható, madárcsicsergéssel induló A fogyó Hold felé („meztelen tavasz jön el“) emlékeztet arra, amit időközben el is felejtettünk: hogy erdőben járunk. A CD Parti Nagy Lajos Nyár, némafilm című megzenésített versével ér véget. Beleolvad a környezetbe, aki az eredetijét nem ismeri, biztosan az együttes szerzeményének hiszi, amiből adódik, hogy a szövegek költeményként is megállnák helyüket. Ha azt kérnék tőlem, foglaljam össze, miről szól az album, nagy gondban volnék, ennek ellenére a szövegek kerek egészet alkotnak.
A tizenkét felvételt felvonultató CD mellett koncert-DVD is található az Ezer erdő című kiadványban - a zenekar tavaly tavasszal rögzítette a Szeánsz-koncertsorozat részeként a Metropol Stúdióban. Semmit sem vettek ki belőle, még a rontások is benne maradtak, az összekötő szöveg, párbeszéd több helyen közönséges, nyögvenyelős. Mégis különleges hangulatot áraszt, miközben néztem, a helyszínen akartam lenni. A felcsendülő dalok közül négy nem hallható a lemezen.
Az együttes időközben előrukkolt az Ezer város című EPvel, amely újragondol néhány szerzeményt, és városiasabb, magyarán elektronikusabb formában tárja a közönség elé, kiadatlan dalokkal társítva.
A Magashegyi Underground csodás repertoárja és sikertörténete rámutat korunk tehetségkutató tévéműsorainak ordító hibájára. Bíborka a Megasztárban - emlékeim szerint - nem tudott bizonyítani, ha nem volna a zenekar, senki sem emlékezne már rá. A formáció frontasszonyaként viszont megtalálta a helyét, hangját, öröm nézni, milyen hitelesen végzi a feladatát, és mennyire magabiztosan uralja a terepet. Példája is bizonyítja, hogy nagyon kevés az univerzális előadó, akinek minden stílus jól áll, nem is szabad ilyenek kinevelésére törekedni, s a tehetségkutatóknak pont ez az alapjuk.
Nekem manapság a magyar popzenében a legtöbb örömet a Magashegyi Underground szolgáltatja. Köszönet érte!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?