Maga a részvétel is rangot ad

Gubík Ági és Tóth Tibor a Tartuffe-benDömötör Ede felvételeAz idei színházi találkozón – mely vándorfesztiváli múltját odahagyva tavaly telepedett meg végleg a „Mecsek fővárosában” – 16 előadás lesz látható, melyeket Szűcs Katalin kritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője válogatott a versenyprogramba. A kínálat színes, a mérce a minőség: különböző rendezőgenerációk nagynevű képviselőinek jeles előadásai éppúgy helyet kapnak, mint az elmúlt évad nagy visszhangot keltett színészi alakításaival fémjelzett produkciók, vagy éppen kortárs művek, magyar ősbemutatók. A POSZT ma este Moliere-rel indít, a kecskeméti Katona József Színház a Don Juannal lép színpadra (rendező: Bodolay). A magyarországi vidéki színházak közül természetesen ott lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház, egy Ascher Tamás-rendezéssel, Osztrovszkij Erdő című komédiájával, a debreceni Csokonai Színház Háy János A Gézagyerek című „istendrámájával” (rendezte: Pinczés István), a Miskolci Nemzeti Színház Reginald Rose Tizenkét dühös emberével (rendezte: Peter Hackett). Bertolt Brechttől a Galilei élete (rendezte: Zsótér Sándor) képviseli a Szegedi Nemzeti Színházat, a hazaiakat, azaz a Pécsi Nemzeti Színházat pedig Gogol A revizor című vígjátéka (Bagossy László jr. rendezése). A budapesti teátrumok közül a Madách Színház Molnár Ferenc A testőr című vígjátékával, a Magyar Színház Vidnyánszky Attila Shakespeare-rendezésével, a Téli regével utazik Pécsre. A Lőrinczy Attila–Melis László szerzőpáros zenés darabját, A csoda alkonyát az Új Színház mutatta be, Réthly Attila rendezésében, Kárpáti Péter Pájinkás János című felnőtteknek szóló meséjét pedig Forgács Péter vitte színre a Vígszínházban – mindkét friss magyar darab eljut a POSZT-ra is, csakúgy, mint a Budapesti Kamaraszínház előadása, Dosztojevszkij–Sopsits Árpád Bűn és bűnhődés a rácsok mögött című drámája (rendezte: Sopsits Árpád), vagy Martin McDonagh A kripli című színműve, melyet Gothár Péter a Radnótiban vitt színre. Nagy érdeklődésre tarthat számot Pécsett is a Krétakör Színház előadása, a Munkáscirkusz, melyet Büchner Woyzeck című drámájának és József Attila verseinek felhasználásával Schilling Árpád rendezett, valamint a Katona József Színházban bemutatott Szent György és a sárkány (Weöres Sándor drámája Zsámbéki Gábor rendezésében) – a két produkció az elmúlt hónapok talán legtöbb beszédtémát szolgáltató, egyöntetűen pozitív kritikai visszhangot kiváltó munkája. A határon túli magyar színjátszást a komáromi társulat mellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház képviseli, amely Tadeusz S#obodzianek Ilja prófétájával (rendezte: Bocsárdi László) mutatkozik be a találkozón. Összegezve: Pécsett június 15-éig bezárólag látható lesz nagyjából mindaz, ami a közelmúltban az esemény rangjára tudott emelkedni a magyar színi életben.

Telihay Péter, a komáromi Tartuffe rendezője – aki januártól művészeti vezetőként és főrendezőként is erősíti a a Jókai Színház csapatát – hangsúlyozza, hogy ilyen mezőnyben szerepelni önmagában is rangot jelent: „A Pécsi Országos Színházi Találkozó a magyar nyelvű színjátszás reprezentatív fóruma, amely csak nevében országos, hiszen idén két határon túli előadás is szerepel a programban. A jelentőségét talán úgy tudom a leginkább érzékeltetni, ha azt mondom, hogy magyar nyelven egy évadban kb. 2500 előadás születik. Aki erre az országos színházi seregszemlére válogat, ebből kb. 170 előadást néz meg – idén enynyit nézett meg Szűcs Katalin is. S úgy ítéltetett, hogy a komáromi Jókai Színház Tartuffe-je ott lehet Pécsett, ebben a zavarbaejtően impozáns mezőnyben. Nézve a programot, ismerve egy-egy alakítást, nem szégyellném magam, ha semmilyen díjat nem hoznánk haza. Nem azért mondom ezt, mert alábecsülöm magunkat, hanem mert ismerem az ítélkezés rendszerét, belső pszichéjét: minden zsűri a nagyok, a nagy nevek felé húz.2 Kérdésünkre, milyen eséllyel kerülnek be a határon túli előadások a magyarországi színházi szakma azon képviselőinek a látószögébe, akik a fesztiválok programjáról döntenek, a rendező elmondja: „Nyilván válogatója válogatja, hogy mennyire figyel oda a határon túli magyar színházak műsorára – Szűcs Katalin olyan kritikus, aki rendkívül nagy ambícióval, kedvvel és odaadással járkál a különböző országokban, a lelkiismeretessége külön említést érdemel. A másik összetevő az, hogy a komáromi Jókai Színháznak kezd egy picit jobb híre lenni, kezd futni a szekere, ami a korábbi előadásoknak köszönhető – az Amadeusnak, a Csongor és Tündének és még néhány további bemutatónak –, amelyekre felfigyelt a magyarországi szakma, s ez az érdeklődés eltart egy darabig. Részben köszönhető nekem is, lévén, hogy az elmúlt tíz évben, amióta rendezéssel foglalkozom, letettem valamit az asztalra, s egy magyarországi kritikus számára nyilván külön érdekességet adott a Tartuffe-nek, hogy én rendeztem az előadást. Nem beszélve arról, hogy a Tartuffe olyan klasszikus mű, amely érdemes arra, hogy egy fesztiválra válogató kritikus érdeklődését felkeltse.”

Moliere Tartuffe-jét a 2000/2001-es évad végén mutatta be a Jókai Színház. Az elmúlt évi fesztiválszezonról a késői bemutató miatt lemaradt, a tavalyi komáromi előadások közül a színház vezetése az Amadeusra tett, s nem alaptalanul, hiszen Czajlik József rendezése fődíjjal tért haza Kisvárdáról, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról, s nagy sikerrel szerepelt a budapesti Bárka-fesztiválon, valamint a Színházi Nyitrán is. A Tartuffe előtt most nyílt meg az út, ha úgy tetszik, a nemzetközi porondra: a Jókai Színház idén ezzel az előadással képviselteti magát Kisvárdán is. Telihay Péter mértani pontosságú, kristálytiszta, eszközeiben spórolós, ugyanakkor vitathatatlanul érzelem- és jelentésgazdag rendezése, mely a színészi alakítások – különösen a címszerepet alakító Tóth Tibor, az Orgont megformáló Benkő Géza, valamint Elmíra-Gubík Ági mesterhármasa – tekintetében is a komáromi színház legkiemelkedőbb produkciói közé tartozik, megmérettetésre méltó alkotás.