Ma van A Dal második középdöntője

<p>Ma este rendezik A Dal 2016 második középdöntőjét: a Duna és a Duna World csatornán 19.40-től élőben látható showból négyen jutnak be a február 27-i döntőbe. Az extra produkció Zséda és Demjén Ferenc duettje lesz, emellett a mai adásban adják A Dal 2016 Legjobb dalszövege díjat.</p>

A műsorban Berkes Olivér és Tóth Andi előadásában a Seven Seas, a ByThe Way-től a Free to Fly, az Egy Másik Zenekartól a Kéne közös kép, Freddie-től a Pioneer, Gáspár Lacitól a Love and Bass, Nikától az Emlékkép, a Parno Graszttól a Már nem szédülök, a Passedtól a Driftin', Vásáry Andrétől pedig a Why hangzik el.

A mai elődöntő extra produkciója Zséda és Demjén Ferenc duettje lesz.
    
A műsor végén hirdetik ki, hogy ki kapja A Dal 2016 Legjobb dalszövege díjat. Az elismerést a műsor történetében először adják át.
    
A műsor intrója a Budapesti Operettszínház zenészeiből alakult kamarazenekar közreműködésével készült, Turi Lajos irányításával pedig ismét látványos, dinamikus, fesztiválhangulatú nyitószám lesz látható az adás fellépőivel.
    
Az egy héttel ezelőtti első középdöntőből a zsűri döntése alapján Petruska (Trouble in My Mind), Oláh Gergő (Győz a jó) és a Kállay Saunders Band (Who We Are), a közönség szavazataival a Mushu (Uncle Tom) már bejutott a döntőbe.
    
A verseny ötödik zsűritagja továbbra is a közönség; szavazni és pontozni ingyenesen lehet A Dal 2016 applikációval és a verseny honlapján (mediaklikk.hu/adal), emellett sms-ben is lehetőség van voksolni a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy zsűritag - Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós és Pierrot - pontjaihoz. Ez alapján három dal és előadó kerül a döntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat kedvenc produkciója kódjának beküldésével.
    
A Dal két középdöntőjéből összesen nyolc produkció jut a február 27-i döntőbe. A finálé dalai közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?