<p>A népzenei- és néptáncverseny selejtezőit összefoglaló adások után, november 3-tól televíziós tehetségkutató műsorként folytatódik a Fölszállott a páva.</p>
Ma kezdődnek az élő műsorok
CSERMÁK ZOLTÁN
Lezárult a Fölszállott a páva területi selejtezőinek zsűrizése. Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza márciusban meghirdetett versenyére 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A Miskolc, Százhalombatta, Kolozsvár, Győr, Csíkszereda, Pécs majd Szeged után szeptember 8-án Gödöllőn zárult selejtezősorozatból összesen 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri a tévés tehetségkutató műsorként folytatódó sorozatba. Mától tehát 12 néptáncegyüttes, 12 zenekar vagy énekegyüttes, 12 énekes vagy hangszeres szólista, valamint 12 táncos szólista vagy táncospár mutatkozhat be a Fölszállott a páva 2012 elődöntőiben, akiknek felkészülését a sorozat idején a szakma mesterei segítik majd.
A 120 perces adásokban szombatonként négy kategóriában három-három produkciót értékelnek, közülük kategóriánként egy jut tovább egyenes ágon a középdöntőkbe. Az adásonkénti nyolc kieső közül – kategóriától függetlenül – két versenyzőt lesz lehetősége még „megmenteni” a zsűrinek. A négy novemberi elődöntőből így a versenyzők fele, 24 produkció juthat tovább a decemberi középdöntőkbe. A továbbjutók névsorát hétfőn a Duna World Kívánságkosár című műsorában tették közé, hat szlovákiai magyar produkció is bekerült a legjobbak közé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.