Ma kezdődik a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja

Berlin |

<p>Wes Anderson amerikai rendező Grand Hotel Budapest című alkotásával ma nyílik meg és február 16-ig tart a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, amelyen idén 20 alkotás versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért, valamint a főbb alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért.</p>

A nemzetközi zsűri elnöke ezúttal James Schamus. Az amerikai producer és forgatókönyvíró elsősorban Ang Lee filmjei révén ismert: ő volt a producere a tajvani-amerikai rendező Brokeback Mountain - Túl a barátságon című Oscar-díjas drámájának, valamint Az esküvői bankett című filmjének is, amely 1993-ban elnyerte az Arany Medvét.    A nyolctagú testületben helyet foglal Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész, valamint Barbara Broccoli, a James Bond-filmek amerikai producere is.     Idén többek között német, osztrák, francia, norvég, brit, kínai, japán, argentin, brazil és perui munkák vetélkednek a díjakért. A versenyfilmes szekcióba 23 produkciót válogattak be a szervezők Dieter Kosslick fesztiváligazgató vezetésével, ebből azonban három - például George Clooney Műkincsvadászok című filmje - versenyen kívül szerepel a programban.    A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. A seregszemle különböző szekcióiba ezúttal is hozzávetőleg négyszáz  filmet válogattak be.    A német főváros filmünnepére meghívást kapott Császi Ádám Viharsarok című első játékfilmje, Bucsi Réka Symphony no. 42, illetve Ferge Roland El című diplomafilmje, valamint a fesztivál koprodukciós fórumára Fliegauf Bence Isaura háza és Mécs Mónika-Rohonyi Gábor Gingko címmel készülő filmterve.        A Berlinale megemlékezik a napokban elhunyt Jancsó Miklósról is. A világhírű magyar rendező emléke előtt a Magyarország 2011 című szkeccsfilm általa rendezett epizódjával tisztelegnek, amelyet a tervek szerint a fesztivál honlapján tesznek majd elérhetővé.    A berlini seregszemle a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, évről évre mintegy 300 ezer látogatót vonz. Az utolsó nap csak a közönségé, a díjakat hagyományosan az utolsó előtti - egy szombati - napon adják át, ezúttal február 15-én. A fő helyszín a Berlinale Palast a Potsdamer Platzon, a filmeket azonban a város több pontján is vetítik. A filmpalotában naponta legalább három bemutatót tartanak, és rendszerint itt csíphetik el a rajongók a vörös szőnyegen bevonuló filmcsillagokat, rendezőket is.     A mustrát számos program kíséri, ezek közül hagyományosan az Európai Filmvásár a legjelentősebb. Részt vesz rajta a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió is, amely az új magyar filmeket kínálja a vásárlóknak. A külföldi forgalmazók az Isteni műszak és a Coming out című alkotásokat láthatják a filmvásári vetítéseken ebben az évben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?