Ma 70 éves Kövesdi Szabó Mária színésznő

ee

Ma ünnepli 70. születésnapját a kassai Thália Színház alapító tagja, Kövesdi Szabó Mária színésznő, akinek neve nem csak Kassán fogalom. Évtizedeken át játszott főszerepeket, több műfajban is maradandót alkotott a színpadon.

Kiskövesden született, Királyhelmecen érettségizett 1968-ban. „És csak később értettem meg, mit jelentett az ország keleti végei kitűnő tanítójának és közművelőjének, Kassai Bélának határozott utasítása, hogy a hatvankilencben alakult Thália színésztoborzására okvetlenül el kell mennem. Ahogy az idősebb, rutinos színésztársak kijelentéseit is csak később értem fel teljesen ésszel, hogy bele kell érnem a szerepeimbe. Ma viszont inkább a szerencsémet dicsérem, hogy bár sosem harcoltam szerepért, mégis olyan színpadi figurák sokaságát játszhattam el, ami minden színésznő vágyálma. Sőt, olyanokat is, amelyeket fiatalságomnál fogva talán még nem kellett volna, de abból is tanultam“- mondta öt évvel ezelőtt egy lapunknak adott interjúban. Ugyanitt arról is szólt, hogy Kassa földrajzi helyzete, illetve színházi kötelezettségei nem tették lehetővé számára, hogy filmszerepeket vállaljon, akár nálunk, akár Magyarországon, amit utólag nagyon sajnál. Színpadi teljesítményét viszont számos díjjal elismerték, többek közt megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának életműdíját, valamint A Szlovák Köztársaság ezüstplakettjét. 
Forgács Miklós, a kassai Thália Színház dramaturgja így köszöntötte őt a színház honlapján: „Mit 70! Kövesdi Szabó Mária legalább 70 ezer éves! Számoljuk csak össze az 51 év alatt, mióta a pályán van, hány évet is élt meg a színpadon, mennyi történet idején gázolt át és mennyi különféle rendű-rangú hős idejét vette magára, hányszor hány éves volt már a színpadon, mennyiszer született újjá, pedig előző este szerepe szerint meghalt a színpadon, tragédiák szenvedélyes, drámák kíméletlen, mesék varázslatos, komédiák észrevehetetlenül gyors idejét szűrte át magán, és amiért örök fiatal, mindig megállította az időt és örökkévaló pillanattá nemesítette a létet.
Mit Kövesdi Szabó Mária! Kövesdi Szabó Máriák izzanak, éreznek, mozgatnak meg hegyeket a színpadon, soha nem egy ember energiája az, amilyen intenzitással és hatásfokkal él a színpadon. Mindig bensőséges viszonya volt a költészettel, ezért is ösztönösen versekké vált a nagyravágyó dramaturgi bizonytalanság, hogyan is lehetne köszönteni őt.
Somlyó Zoltán nosztalgikus-legendás időket idéző sorai kúsztak elő megsárgult lapokról az Egy színésznőhöz című verséből: „Keblednek titkos jáspis oszlopában/ a művészet szelíd galambja búg./Egy bársonyos szavadra a kapuk/ kipattannak előtted a sugárban.// Tiéd a szó a grácia a lejtés,/s a könnyek a szemérmes rejtezők...“. Egy másik Somlyó Zoltán szövegben pedig ez áll: „Ó függöny s színpad! Könnyű selymek,/amelyek sohasem felelnek,// csak zöngve, sírva deklamálják/az élet örök, szent talányát“.

Bár nehezen lehet elképzelni, hogy Kövesdi Szabó Mária életében alszik
a színház, ahhoz ő túlságosan nyughatatlan lélek és izgága múvész, mégis álljon itt teljes egészében Somlyó Zoltán Az alvó színház című verse és képzeljük el ezeket a mágikus sorokat Kövesdi Szabó Mária hangján:

A kulcsot félretette már a portás,
mély csendbe csukva csügg a vaslakat...
Járókelő: kit erre sürget útad,
halkan bocsásd az aszfaltra sarúdat,
mert szent álom van a tető alatt...

Itt aluszik nagy álomszarkofágon
a klasszikus, a csengő szócsalád:
a szívdobbantó, lélekfojtó dráma,
amely körül, mint ódon aranyráma,
a magyar rím csorgatja óborát...

És itt alussza álmát ő, a bíbor-
s cobolyméltóság ihletett ura:
Shakespeare... csiszolt ónix-lapok közében,
vállán palást és pallos jobbkezében,
ajkán mosoly, szarkasztikus fura...

Amott, álomkulisszák függönyében
Júliához csipkék közt visz az út...
S a rézgliciniás picinyke erkély,
melyre leszáll az ezüsttel kivert éj,
Rómeót hívja, aki elaludt...

Ott minden alszik... Szavak, szívek, csókok...
Hallod az álom mély lehelletét?...
Kőkriptában, hogy senki meg ne lássa,
tisztul az Arc száz hajszálnyi vonása,
hogy új életet is intsen majd feléd...

Drága Marikák! – kemény nagyasszonyok, cserfes csitrik, bölcs anyókák, és számtalan más csodálatos nők, ti mindannyian vegyetek egy jó nagy levegőt, mert azért 70 ezer gyertyát elfújni nem csekélység. Éber színházak közepében boldog születésnapot!“ 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?