Luc Besson sci-fivel, Christopher Nolan háborús filmmel támad 2017-ben

<p>Erős felhozatallal indult az év a mozikban. Jelenleg olyan megafilmekre ülhetünk be, mint a legtöbb Aranyglóbusz-szal jutalmazott musical, a Kaliforniai álom, az Utazók című sci-fi Jennifer Lawrence remek alakításával, Ben Affleck újabb rendezése, Az éjszaka törvénye című krimi. Megnéztük, milyen lesz a folytatás, mi kerül a hazai mozikba a következő hónapokban.</p>

A dunkerque-i csata

Nyissuk a sort Christopher Nolan amerikai, angol és francia színekben forgatott Dunkirk című, várva várt történelmi drámájával, amely – az előzetes alapján – pazar kivitelű, nagy tömegeket felvonultató produkció légi csatákkal, tengerparton, homokdűnék között hősiesen harcoló katonákkal. A dunkerque-i csatát feldolgozó háborús filmben igazi nagyágyú, Tom Hardy áll vezérként a csatatéren. 1940 májusának végén, júniusának elején a németek több mint félmillió francia és brit katonát szorítottak a Dunkerque melletti tengerpartra. Olyan kelepcébe zárták őket, amelyből lehetetlennek látszott a kitörés, hiszen a terepet folyamatosan tűz alatt tartották, bombázták. A körülzárt katonák közül azonban a Dynamo hadművelettel háromszázharminc ezret sikerült kimenekíteni. Christopher Nolan filmje ezt az ostromot mutatja be a tőle megszokott lehengerlő látvánnyal, úgy, hogy a katonák belső vívódásáról is plasztikus képet fest. A hazai bemutatót júliusra tervezik.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262388","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Utazás a Valerianra

A francia rendezőmágus, Luc Besson ezúttal sci-fi akciófilmmel jelentkezik. A Szlovákiában ugyancsak júliusban mozikba kerülő Valerian és az ezer bolygó városa című mozija izgalmas bolygóközi utazásra invitál. Az univerzum rendfenntartásával megbízott két különleges ügynök lesz kalauzunk ezen az úton. Aktuális küldetésükre, a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába kísérhetjük el őket. Ez egy folyamatosan növekvő metropolisz, ahol a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges faj él. Az ügynököknek bőven akad dolguk, mert az Alphán sem ideális az élet. Láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262389","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Scorsese-vel Japánba

Martin Scorsese is történelmi drámát forgatott, Silence címmel. Évek óta készült arra, hogy megfilmesítse Endo Suszaku Némaság című regényét. Kitartása sikerrel járt, s nálunk a jövő hónap közepén végre moziba kerülhet a 17. században játszódó történet, amelyben két fiatal jezsuita a kereszténységet kegyetlenül üldöző, feudális Japánba utazik. Azzal a céllal indulnak útnak, hogy felkutassák elveszettnek hitt mesterüket, a hittérítő missziók legendás alakját.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262390","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Tulipán- és aranyláz

Justin Chadwick rendező romantikus drámája, a Tulipánláz márciusban kerül a mozikba. Ezzel a filmmel is a 17. századba megyünk vissza. A helyszín Amszterdam, ahol egy szerény körülmények között élő művész azt a feladatot kapja egy tehetős férfitól, hogy fesse meg felesége portréját. A bohém művész azonban a szép idomok leképezése közben beleszeret a modellbe. Más lehetőséget nem lát közös jövőjük megteremtéséhez, mint hogy befektessen a kockázatos tulipánüzletbe. A filmnek parádés a szereposztása: Alicia Vikander, Judi Dench, Christoph Waltz.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262391","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Ugyancsak márciusi bemutató Stephen Gaghan az Arany című kalandfilmje, melynek főszerepét az Oscar-díjas Matthew McConaughey alakítja. Megtörtént eset szolgált a film alapjául, a kanadai Bre-X cég 90-es években kirobbant aranybányacsalása. McConaughey a vállalat egyik alapítóját formálja meg. Vállalkozó szellemű geológustársával elindul az indonéz dzsungelbe, remélve, hogy aranyra bukkannak. Bejön a tervük. Hirtelen jött gazdagságukra és fényűző életvitelükre felfigyel az FBI is.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262392","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Indiából Ausztráliába

Kalandokkal teli utazásra invitál Garth Davis ausztrál, angol, amerikai együttműködéssel készült, nálunk február harmadik hetétől látható drámája, a megtörtént eseményeken alapuló Lion is. Egy ötéves indiai kisfiú sorsát követhetjük nyomon, aki édesanyjával és bátyával egy eldugott településen él. A két fiú munkát keresni indul a városba. Útközben elveszítik egymást, s a magára maradt, tanácstalan gyermek felszáll egy vonatra, amely távoli, idegen helyre viszi. Utcagyerekként teng-leng, mígnem egy árvaházban köt ki. Onnan egy ausztrál házaspár fogadja örökbe. Huszonévesen azonban egyre gyakrabban jut eszébe az édesanyja, és erős vágyat érez, hogy megkeresse őt. A főbb szerepekben Nicole Kidman és a Gettómilliomosban megismert Dev Patel látható. (tébé)

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262393","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?