Akik a kulturális élet körül sertepertélnek, tudják, nem ez a legjövedelmezőbb ágazat, írónak lenni pedig csaknem ráfizetés, eufemizmussal élve dicséretes szenvedély.
ĺrók könyökvédőben
Legutóbb, miniszterelnök-helyettesünk könyvbemutatóján az a kérdés is fölmerült, mi lenne, ha a kulturális miniszteri posztot mondjuk egy író töltené be, aki tudja, mi mennyit ér a kultúrában, meg egyáltalán. Más a viszonya. A művészetekhez és a művészekhez. Csakhogy a jó író azért író, mert az írás képességével áldotta meg az Isten, no meg azzal a szorgalommal, amely egy könyv megírásának elengedhetetlen feltétele, egyébként kiváló novelláit, regényeit holta napjáig a fejében hordozná, megfosztva bennünket, szegény gyalogolvasókat csodás irodalmi élményektől. Reggelente fölhúzná a könyökvédőt, tárgyalna, aláírna, jóváhagyna, elutasítana, reggeltől estig ott sorakoznának ajtaja előtt az írótársak, kilincselnének, kuncsorognának, vesse be miniszteri befolyását, az ő könyvére is adjon anynyit, ha nem többet, mint a másikéra, gondoljon régi barátságukra, világirodalom-megváltó beszélgetéseikre, de főleg azokra a szépnek tűnő időkre, amikor együtt borozták el az első kötet árát. És jóságos miniszterünk telefonálna, utasítana, új barátokra tenne szert, régi barátokból ellenségeket kreálna, mert nem mindenható ő, csak egy egyszerű miniszter, aki azt tudja, melyik mű mennyit ér. Míg rá nem döbbenne, hogy az igazi nagy mű megfizethetetlen, fejvesztve menekülne a bőrfotelből kicsiny, de barátságos alkotószobájába, ahol a maga ura, nem más szolgája.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.