Lőj a vadászra!

KASZÁS DÁVID

Valami bűzlik Dániában. Gyerekpopsi lehet. Lucas (Mads Mikkelsen), az óvodai kisegítő, minden hátsó szándék nélkül tisztítja azt. Napi rutin. Értő kezei között cseperednek a csöppségek, mesterségét élvezi, s lassan válását is kiheverné. Közeledik a karácsony… Aztán beüt a ménkű. Cuppan egy pici puszi. Klara, kenyeres pajtásának hanyagolt csemetéje nyomja emberünk orcájára, aki megdorgálja ezért. A vad képzelőerővel megáldott, zavarodott kislány mérgében elkotyogja, hogy Lucas megmutatta virslijét. Indul a lavina. Az álmos környék felébred, az ügy elszabadul. Elvégre egy gyerek sosem hazudik.

Nem a frászt. Gyerekpszichológus nagyítja fel a problémát, az aggódó szülők között kitör a hisztéria. Nevelőnknek fián és egyik rokonán kívül senki sem hisz, hiszen a szeme sem áll jól. Egykori ivó- és vadászcimborái elvakultan, a jóindulat maszkjában esnek neki, rázúdítják háborgó haragjukat. Alázzák és gyalázzák, közellenségnek kiáltják ki. Letartóztatják, ám kiengedik, ezért a kisváros szolgáltatna igazságot…

Mads Mikkelsen (Cannes-i Filmfesztivál: Legjobb színész) szállítja az elvárható nívót. Átszellemült előadása adja azt a pluszt, melyre a partvonalról statisztálók nehezen lettek volna képesek. Alig rezdülő, mégis kifejező arcába szinte beleég a rásütött bélyeg.

A filmet vadpecsenyévé Thomas Vinterberg rendező pörkölte, aki társíróként ritkán tesz engedményeket. Az indulatok által homályosított, „elégikus hangulatban fényképezett”, kellő odafigyeléssel kezelt, többnyire stilizációtól mentes bolondériája tárgyi oldaláról mindössze 20 millió jütlandi korona.

A vadászat című film a mutatványos bódék idei választékának egyik legerősebbike. Elismerést szűkkeblűen mértek rá (pl. BAFTA-jelölés), egyetemes filmtörténeti pozíciója viszont már most jelentős. Nem véletlenül. A bőr alá hatol, húsba vág, átélhető, továbbgondolható. Miként reagálna hasonló esetben az Önök települése?