Lézerkések, szemcseppek, papírsvarcik

Az elmúlt időszakban képtelen voltam akár egy pillantást is vetni a doboz villogó képernyőjére.

Az elmúlt időszakban képtelen voltam akár egy pillantást is vetni a doboz villogó képernyőjére. No, nem holmi erős médiaundor vagy szellemi kiábrándultság vett rajtam erőt, csupán arról volt szó, hogy egy halaszthatatlannak vélt apró látáskorrekció kapcsán egy valódi sci-fi kellős közepébe csöppentem, megismerkedve ily módon a lézer békés felhasználásával. Ezt követően pedig egy beárnyékolt szobában, elsötétített képernyő mellett hallgattam a dobozt, miközben szaporán megkönnyeztem minden egyes elhangzott szót. A sós tengerárt nem a meghatódottság és nem is a büszke magyarságtudat csavarta ki ürülő és újra telítődő könnytartályaimból.

Mivel a fájdalomról csak egy még nagyobb fájdalom képes elvonni az ember figyelmét, mazochista elszántsággal hallgattam a politikusok, szakértők, elemzők, valamint egyéb ápoltak és ápolók érveit, ellenérveit, agyrémeit és más szemenszedett igazságait. Mert hát akaratomon kívül megint belekevertek valamibe, piszkálgatják a paraszimpatikus idegrendszeremet, látványosan döntenek rólam, miközben elmondják, milyen vagyok, mire vágyom olyan olthatatlanul, és hogy szerintük mit érdemlek. Körbezsongnak az arctalan hangok, képembe másznak a képtelenségek, míg a fülem sértődötten el nem dugul, jelezve, hogy részéről ezzel végképp pont került a vita végére.

Aztán eljön a vasárnap, és immár valamivel élesebb látással megnézhető, mi is került a Mikulás szavazatoktól nem éppen roskadozó puttonyába. Különösebb éleslátás nem is kell a ráeszméléshez: az anyagi kár csupán (?) annyi, hogy a kidobott milliárdokkal jó néhány egészségügyi intézmény sorsa jobbra fordulhatott volna. A mi jövőnk (de)terminátorai és papírsvarcijai által okozott erkölcsi kár viszont felmérhetetlen. Bankári cinizmus, pökhendiség és porhintés helyett csupán egyetlen pupillabarát szemcsepp kellett volna, hogy jobban lássuk: merrefelé is tartunk a nagy ködben.

És ha már determinálás meg jövőkép, a Terminátor 3 (az igazi Svarcival) már nem tudja visszatornázni hangulatomat a megfelelő hőfokra. A terminátorok itt is (akárcsak a tévévitákban) az eszközökben nem válogatva számolnak le egymással. Ráadásul a befejezetlenség érzetével befejeződő akciófilm kívánnivalókat hagy maga után. Például a nézők kívánni kezdik a folytatást. Mario Kassar és Andy Vajna már be is jelentette, hogy hosszú hónapok töprengése után megvan a megfelelően óriásinak vélt alapötlet, amelynek láttán a sci-fi rajongói a gumicsirkéjük után nyúlnak.

Kassar és Vajna a negyedik rész forgatókönyvének megírására és rendezésére már korábban leszerződtette a 3. epizóddal bizonyító Jonathan Mostow-t. Terveik szerint azonban nem ez lesz a sorozat befejező része! Lelki szemeik előtt lebeg ugyanis az ötödik Terminátor-mozi is, amelynek írói-rendezői székébe újra az első két részt jegyző James Cameront szeretnék ültetni. A tavalyi cannes-i filmfesztiválon felhőtlennek tűnt a producerek és a rendező viszonya, s a hírek szerint a remek folytatások elől sohasem elzárkózó Cameron hamarosan visszautasíthatatlan ajánlatot fog kapni.

Bár manapság Arnold Schwarzenegger az ideje nagy részét a kormányzói irodájában tölti konditerem helyett, mindenképpen visszatér majd a Terminátor 4-ben, hiszen szerződés köti a folytatáshoz. S bár újra kigyullad a vöröses fény abban a szelíd robotszemében, politikusi elfoglaltságai miatt egyre valószínűbb, hogy ezúttal nem a főszerepben lesz látható.

A jövő tényleg megváltoztathatatlan lenne? Hm. Mindenesetre már elkezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?