Léptünk nyomán puszta tereptárgy

Kristóf Gábor a standardizációban rejlő organikus lehetőségek kiaknázásával foglalkozik, munkái a festészet és az ipari termelés határain mozognak. 

A táj és a természet, valamint a tájjal együtt létező és együtt változó ember viszonyát figyeli mai valós és a múltban a festészetben megjelent helyszínt és helyzetet véve alapul, nem megkerülve a pandémia által kialakult viszonyokat sem. Összehasonlító felfedezéseit, meglátásait Kristóf Gábor a zöld talajra, egyben képmezőre helyezett művészeten túli (de tervezett művészi formát öltött) eszközökkel jeleníti meg. Alapként egy ipari termeléssel létrehozott használati tárgyat alkalmaz, amely a színt eleve formába is zárja. Ez a tárgy (golflabda) Kristóf Gábornál megszemélyesítő és elvonatkoztatást magában hordozó elemmé válik. A változás, az átalakulás tárgyiasított eszközeként funkcionál egyfajta új, születendő létezésforma kiinduló alapsejtjeként. 

Vladimír Beskid, a selmecbányai kiállítás kurátora megállapítja, hogy Kristóf Gábor egyfajta vizuális dialógust jelenít meg, amelyet Szinyei Merse Pál művészetével, tájábrázolásával folytat. 

„A természethez fűződő viszonyunk, a róla alkotott képünk és az a mérték, amellyel globális szinten formáljuk át a tájat, nyilván összehasonlíthatatlan Szinyei Merse Pál korával, holott halála óta csupán száz év telt el. 2020 lett volna a nagy Szinyei-emlékév, bár mint oly sok mást, ezt is felülírta a kialakult helyzet, melyben egy egyszerű séta is problémás, nemhogy egy piknik” – fogalmaz Kristóf Gábor. 

A magyar festészet felvidéki származású, kiemelkedő alakjának központi témája volt a természetben megjelenő ember – fejti ki Kristóf Gábor. – Színpompás festményein többnyire jómódú egyéneket vagy csoportokat láthatunk egy illékony derűs pillanatban, romantikus táji környezetben ábrázolva. Ezekből a festményekből száműzve van a hétköznapok árnyoldala, nem esernyők, hanem napernyők a legfőbb kiegészítők, a fű pedig olyan zöld, hogy még a bécsi szalonon sem hitték el neki. Munkái azt a benyomást kelthetik, hogy spontán, ott helyben, a szabadban készültek (egy impresszionista ismérve), viszont a látkép sok esetben műteremben készült, az idill konstruált.

Első ránézésre nehezen kapcsolható össze Kristóf Gábor és az említett mester, származásukon kívül sok hasonlóságot nem találunk. Mégis, a pandémia hozta életmódváltás, a karantén élménye Kristóf Gábor jelenlegi kiállításának egyik fő hivatkozási pontjává tette Szinyei munkásságát. Hogyan ábrázolható ember és táj kapcsolata ma, vagy hogyan fogható meg, hol keresendő a természet lényegi motívuma, amikor az ember nyoma mindenhol jelen van akkor is, ha ő maga nincs sehol?

Feltételezhetjük, hogy ha az ember eltűnik a Földről, a természet tovább él, de vajon lesz-e bármi abból amit létrehoztunk, lesz-e több mint puszta tereptárgy? – teszi fel a kérdést képeivel Kristóf Gábor.

„Tájképének” másik fő kiindulópontja, inspirációs forrása a golfpályák világa, mely világ szereplői sokban hasonlítanak Szinyei figuráihoz, ez esetben viszont mégsem ők a lényeg. A kiállítás inkább egy elvont gondolatkísérletként értelmezhető egy elhagyatott golfpályáról, ahol az sem biztos, hogy létezik-e még az a tényező, mely anno létrehozta azt. Kristóf Gábor úgy fogalmaz, hogy alkotásaival egy olyan vízióba vezeti be a nézőt, amelyben úgy tűnik, minden az elhagyott golflabdák körül forog, s ebben a díszletre emlékeztető látványban a talált labdák belsejében rejlő színes masszából csírázik ki az ember nélküli autonóm élet és a természet egy lehetséges formája. 

Kristóf Gábor selmecbányai kiállítása március 28-ig tart.