Lenullázó boszorkányvadászat

Ahhoz viszont nem elég eredeti, újszerű és átütő, hogy ébren végig lehessen nézni.

Pedig az elején még bizakodás is eltöltheti a nézőt. A főhős, a volt keresztes lovag ugyanis – a vallási háborúból hazatérve – azzal érvelve tér ki a további harcok elől, hogy ő istenben hisz, és nem az emberben, aki a nevében beszél. Ekkor a néző még hihetné, hogy valamiféle morális kérdéseket is komolyan boncolgatni kívánó történelmi mozit fog látni. Bár azok az animációs megoldások, amelyek a harcok környezetét és tömegét segítenek megteremteni, előrevetítik, hogy valamiféle vizuális csalás áldozatai leszünk. Hogy a cselekményben is csalások és sablonok, logikátlanságok és primitívségek áldozatai leszünk, az csak később derül ki, amikor olcsó boszorkányvadászatba fullad a történet, s a boszorkányos-pokolbéli erők a legabszurdabb akciómegoldásokhoz vezetnek el. Olyan trükkökhöz, amelyeken nemhogy korhűséget, hanem egyáltalán értelmet nem lehet számon kérni.

Amikor Behman társával, Felsonnal (Ron Perlman – ő a legpozitívabb eleme a látottaknak) „kilépnek” a keresztes háborúkból, csak úgy szabadulnak ki a tömlöcből, hogy a boszorkánynak kikiáltott lányt (Claire Foy) átszállítják egy kolostorba, ahol majd kiűzik belőle a gonoszt. Hogy az utánpótlás is kinevelődjék, ahogy az a lovagmesékben lenni szokott (bár inkább, hogy a veteránok mellett egy nézhető arc is legyen a vásznon), hozzájuk csapódik a tejfölösszájú Kay (Robert Sheehan), aki hős lovaggá szeretne válni. Egy sűrű erdőn keresztül vezet a középkori road-movie. Minél beljebb tart a csapat a sűrűben, annál képtelenebb kalandokban van részük a kísérőknek, illetve része a boszorkánysággal vádolt lánynak, s annál inkább elveszti a sztori a hihetőségét. Az már alig idegesítő, hogy a kép egyre sötétebb, mintha lemerült volna a kamera, holott épp a táj látványa az, ami élményt nyújt a vászonra meredés közben. A többi csak lenullázza az értelmet.