Lendületből vissza Pestre

Férfias játék a filmben. Középen Hujber FerencVáclav Polák felvétele Prága, 1919. A történet első fejezete. Egymásba szeret egy polgári családból származó cseh lány és egy jómódú szlovák gazda fia. Hogy kapcsolatuk zavartalan legyen, ne szólhasson bele sem a lányát féltő mama, sem a politika, a szerelmesek Budára „szöknek”. S amíg egymás karjaiban keresik a boldogságot, Európa szívében már működni kezdenek az új határok. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Boráros Attila, a kassai születésű szeszital-forgalmazó nem engedi, hogy az új helyzet áthúzza számításait. Számára egy a fontos: az üzlet. Vérbeli kereskedő lévén fütyül a változásokra, ő továbbra is keresztül-kasul utazgat az országban. A magyaroknak cseh sört, a cseheknek és szlovákoknak magyar pálinkát szállít. Őt nem állíthatja meg senki és semmi. Az ő életét nem lehet tönkretenni. Nem úgy az ifjú párét. Az ő kapcsolatukra egyre sötétebb árnyak vetülnek.

Miloslav Luther ezúttal is színes történelmi tablót fest. Új filmje azonban nem a könnyű szórakozást kereső néző számára készült. A Szőkés Budára több mint kétórás játékfilmváltozata igazi intellektuális mozi, amelyhez nemcsak szív – ész is kell. Vančura regényeiben egyébként is erős szimbiózist alkot az értelem és az érzelem.

A moziváltozat pénteki bemutatóján (már elkészült az ötrészes tévéfilm is) jelen volt Hujber Ferenc, az alkotás budapesti szereplője is, aki ragyogó játékával nemcsak a film rendezőjét, hanem Vladimír Hollóš operatőrt és Martin Porubjak dramaturgot is elkápráztatta. A vetítés utáni percekben Emília Vašáryová, a Szlovák Nemzeti Színház jeles művésze és Bolek Polívka, a neves morva komikus is elismerően gratulált magyar kollégájának, aki pályája második fontos lépcsőfokának tartja a Miloslav Lutherrel való együttműködést.

„Az első ilyen lépcsőfok a Közel a szerelemhez fiatal rendőre volt. Azt a szerepet Salamon Andrástól kaptam. A két film között eltelt pár év, és megélhettem néhány fontos sikert, ezt az időszakot azonban én mégis inkább érési fázisként könyveltem el. Megismertem és elfogadtam magam olyannak, amilyen vagyok. A Szökés Budára, Miloslav Luthernek köszönhetően, friss lendületet adott. Most megint alapjaitól tudom újragondolni az életemet.”

Hujber Ferenc eleven játékának már a forgatás során híre kelt. Cseh és szlovák színészkollégái mellett még a stábtagok is lenyűgözve nézték, mire képes.

„Itt most mindenkitől azt hallom, hogy beszél a szemem. Ez nem új a filmgyártásban. De hogy ennyire rákattannak a tekintetemre, és hogy ennyire akarják, hogy tudjam, milyen erő van a szememben, az nem lehet véletlen. És az a jó, hogy ezt hiteles emberek állítják. Porubjak úr nem látott a forgatáson, csak a napi felvételek alapján beszélt rólam elismerően. A rendező úr felesége elmesélte: két lányával együtt ő is eljárt musztereket nézni, csak hogy lássa, hol tartok a szerepben. Ez így mind olyan hitel, amely a legrosszabb esetben is kamatozik. Ezt tiszta emberek mondták, és így megnyugodhatok: megint előbbre jutottam a pályán.”

Négy év eseményeit taglalja a film. 1919-től 1923-ig ível a történet, bemutatva mindazt a politikai-társadalmi változást, amely nem egy esetben családok széthullásához vezetett.

„Művészfilmről vagy intellektuális filmről kell beszélnünk, hiszen a Szökés Budára olyan dolgokat ecsetel, amelyekről sajnos már az én korosztályom sem tud sokat, nem még a nálunk fiatalabbak. A Monarchia időszakához nem szőttek szép meséket. A történelemórákról is csak annyi maradt meg az emlékezetemben, hogy Magyarországon akkoriban pezsgő kulturális élet folyt. Aztán történt, ami történt, és elvesztettünk nagyon sok kulturális központot. Boráros Attila ezt gyorsan feldolgozza magában, sőt még hasznot is húz belőle, mert leleményes, sőt bizonyos értelemben gátlástalan férfi, ezzel együtt mégsem antipatikus. Neki az a fontos, hogy ne legyen vesztese az új helyzetnek. Luther ezt szerencsére úgy ábrázolja, hogy nem egy olyan magyart lát a néző, akinek semmi sem számít, és holttesteken gázol előre, hanem egy olyan embert, aki mindenhol otthon érzi magát, mert a legzűrösebb helyzetekben is képes talpon maradni. Boráros Attila simlis, de nem gerinctelen. Önző, de nem ellenszenves. Nagyon nagy ász! Ő akkor is seftelne, ha a Monarchia fennmaradt volna. Ő az örök túlélő. Az eltiporhatatlan.”

A film főszerepeit cseh színészek játsszák, és egy emlékezetes jelenetben, pár perc erejéig, Jiří Menzel is feltűnik.

„A cseh színészek pontosan úgy játszanak, ahogyan élnek. Sem kevésbé szenvedélyesen, sem kevésbé apatikusan. Ami mindig is rokonszenvessé teszi őket: van bennük egy nagyon erős ösztön, de nem törik össze magukat. Boráros Attila jellemébe ez nem fér bele. Ami pedig a grófot illeti, akit Jiří Menzel formál meg nem egész három perc alatt, nekem Baradlay Richárdot juttatta eszembe a Kőszívű ember fiaiból, amikor elmegy az öreg zsidóhoz, és felfedezi nála a saját arcképét. Jiří Menzel megjelenik a kereskedőnél, elad neki egy festményt, de a kabátjáról, amelyre a férfi hirtelen szemet vet, nem mond le. Ez a gyönyörű ebben a filmben! Minden egyes szereplőjének elvei vannak. Határozott életfilozófiája. Fél perc alatt kiderül, ki mit gondol a világról, önmagáról, a Monarchiáról és annak széteséséről. Jiří Menzel számomra kuriózum a filmben. Kuriózum mint színész, hiszen önmagát adja. Még akkor is, ha dús körszakállban játszik.”

Értékes, elgondolkoztató, sokat adó film a Szökés Budára. Hujber Ferenc azonban azt is hozzáteszi:

„Szívesen mondanám, hogy szenvedélyes, de nem az. Olyan, mint a zen-buddhizmusban a nem cselekedve cselekedni. A cseh nép tud lázadni, harcolni, de a lelke mélyén nem kis lustaság lakozik. Vagy mondhatnám úgy is: a szláv népekre jellemző töretlen nyugalom. Náluk másképp múlik az idő. A Monarchia széthullott, de majd csak lesz valahogy, gondolják. Úgy még sosem volt, hogy sehogy se legyen, olvasom le az arcokról. Luther pedig nem úgy szeret bele egy karakterbe, hogy az teljes egészében kell neki. Nem titkoltan kiemel belőle valamit, és azt fogja hangsúlyozni. Boráros Attilának olyan a tekintete, a karizmája, hogy szó nélkül senki sem tud elmenni mellette. Igen, a Szökés Budára a jövőmre, pályám további alakulására is jelentős mértékben kihat. Jeles alkotókkal dolgozhattam benne, aki végig, a forgatás utolsó percéig éreztették velem: fontos vagyok számukra. Vladimír Hollóš, az operatőr azt mondta az előbb, hogy itt sajnos nem becsülik meg annyira a színészeket, mint Magyarországon. Nekem ezen nevetnem kellett. Édes Istenem, ha engem úgy megbecsülnének otthon, mint ebben a filmben, akkor eszembe sem jutott volna, hogy el kellene menni külföldre dolgozni. Az sem véletlen, hogy itt szerettek bele a szemembe. Otthon még az egykori igazgatóm sem vette észre a Vígben, hogy mi van bennem. Beszélhettem én neki bármiről. Tehetségről, szomorúságról, szenvedélyről... nem segített semmi. És akkor azt mondtam, rendben, ha neked nem kellek, majd fontos leszek valaki másnak. De ahhoz, hogy lépni tudjak, kellett Luther úr is. Túlzás nélkül állíthatom, rajtam ez a film nagyon nagyot lendített.”