Lelkesedés, éjszakába nyúló próbák

Udvard. Tizedszer tölthettek együtt bő egy hetet a szlovákiai magyar amatőr színjátszók. A helyszín Komárom, Tornalja és Karva után ezúttal az Érsekújvárhoz közeli Udvard volt, ahol a helyi szakközépiskolai kollégiumban zajlottak a foglalkozások.

Udvard. Tizedszer tölthettek együtt bő egy hetet a szlovákiai magyar amatőr színjátszók. A helyszín Komárom, Tornalja és Karva után ezúttal az Érsekújvárhoz közeli Udvard volt, ahol a helyi szakközépiskolai kollégiumban zajlottak a foglalkozások.

A közel 30 táborozót – akik zömében közép- és főiskolás korú fiatalok voltak – magyarországi szakemberek képezték. Ahogy a résztvevők többsége, az oktatók, csoportvezetők is visszajáró vendégei a színjátszó tábornak, a teljesség igénye nélkül említsük meg Sereglei András drámapedagógus, Tóth Miklós rendező és Fort Kriszta beszédtanár nevét.

A délelőttök színpadi mozgás, beszéd- és kreatívzene-órákkal teltek, délutántól késő estig a szombat esti bemutatóra készültek a négy színjátszó csoportba sorolt táborlakók. Az egy hét legfontosabb teendője ugyanis egy-egy színházi előadás elkészítése volt. Valamennyi rendező munkamódszere más és más volt, általában azonban már előre kiválasztott darabokkal a táskájukban érkeztek a táborba. Solténszky Tibor dramaturg például John Updike Eastwicki boszorkányait játszatta el a fiatalok segítségével, Sereglei András pedig Shakespeare A vihar című színművének (a táborban Szabó Csilla által jelentősen) rövidített változatát vitte színre. Profi színtársulatoknak is becsületükre válna az a munkakedv és lelkesedés, amellyel a fiatal színjátszók készültek az előadásokra. Az utolsó napokon már nagyon sokan csak szövegkönyvvel a kézben közlekedtek a kollégium folyosóin, nem egy esetben pedig a késő éjszakába nyúltak a közös próbák. A mindössze néhány nap alatt létrejött előadásokat aztán a tábor zárónapján adták elő, főként egymásnak és a helyszínre érkezett rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak.

Az esti gitáros-énekes-sörözős beszélgetések számlájára írható kialvatlan tekintetek és a mozgásórákon beszerzett kék foltok lassan eltűnnek az amatőr színjátszókról, akiknek többsége évről évre visszatér a táborba. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?