Legendás művészek előtt tisztelegve

színház
Komárom |

A Komáromi Jókai Színház rendes menetrend szerint készül a 2020/2021-es évadra, bár az alapbizonytalanság ugyanaz, mint néhány hónappal ezelőtt: ma még senki sem tudja, szeptembertől játszhat-e a társulat, és ha igen, milyen körülmények között – hangzott el egyebek mellett az évadnyitó alkalmából összehívott sajtótájékoztatón.

Gál Tamás, a Jókai Színház igazgatója, aki májusban vette át az intézmény vezetését, megjegyezte: az elmúlt időszakban sok bérletessel beszélt, akik hálásak voltak a gesztusért, hogy a koronavírus-járvány hatására életbe lépett korlátozások miatt elmaradt bemutatókat két másik előadással pótolták. Most már csak a gyermek- és ifjúsági bérleteseknek tartozik a színház, az elmaradt előadásokat szeptembertől igyekeznek lejátszani. A direktor szerint, ahogy eddig kezelni tudták a helyzetet, úgy a jövőben is megtalálják lehetőség szerint a megoldásokat, például az online tevékenység megerősítésével.

Az induló évad tervét Varga Emese, a színház művészeti vezetője ismertette. Az első premiert szeptember 18-án tartják Komáromban, Arisztophanész–Szilágyi Eszter Anna–Lázár Zsigmond Szeretkezz, ne háborúzz! című Lüszisztraté-átiratát Hargitai Iván állította színpadra. Ez a bemutató még az „adósságtörlesztés” kategóriába tartozik, hiszen a Covid-19 a márciusi próbákat szakította félbe. A 18 éven felüli nézőknek ajánlott előadás a felnőtt bérletekben is szerepel, Ibsen Peer Gyntjével (a soproni Petőfi Színház és a Csavar Színház vendégjátéka), Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámájával, Szigeti József A vén bakancsos és fia, a huszár című zenés népszínművével, valamint Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművével együtt. Apró módosítás az évad végén meghirdetett tervekhez képest, hogy a kassai Thália Színház vendégjátéka, a Noszty fiú esete Tóth Marival az ifjúsági bérletbe került. 

A nagyszínpaddal párhuzamosan a stúdiószínpadon is elindul a munka: Matusek Attila ma kezdi el a Hamlet próbáit a pozsonyi színművészeti öt magyar hallgatójával, a bemutatót szeptember 22-én tartják. A rendező bevezetőként elmondta: Shakespeare szövegét használják, igaz, erősen megnyesve, de ezzel együtt arra kéri a nézőket, felejtsenek el mindent, amit eddig a műről gondoltak. Alkotóként szeretnének megszabadulni a dogmáktól, számukra a darab Hamlet fiatalságáról, lázadásáról, energikusságáról szól, nem elfeledkezve az intelligenciájáról és a problémáiról sem. 

A stúdióban az évad folyamán Nádas Péter Temetés című drámáját is láthatják a nézők Rastislav Ballek rendezésében, Bárdos Judit és Kassai Csongor szereplésével. Laboda Róbert és Matusek Attila Pillanat, amely kilóg az időből című sci-fi monodrámáját, valamint Soóky László Assziszi Szent vádbeszéde című esszédrámáját is a stúdiószínpad fogadja be. Amelyet ma még Vasmacskának hívnak, de bő egy hónap múlva, a Hamlet bemutatójával párhuzamosan felveszi a 2017 novemberében elhunyt kiváló színművész, Benkő Géza nevét. A komáromi színjátszás egy másik legendás alakja előtt is tiszteleg a Komáromi Jókai Színház: a hatodik felnőtt bérletet az 1996-ban elhunyt Holocsy István színművészről, a teátrum egykori igazgatójáról nevezik el. Gál Tamás megjegyezte, abban bízik, hogy az új évadban új bérleteseket is sikerül megszólítani, ennek érdekében augusztus 28-án megrendezik Komáromban a Bérletek éjszakáját. Az ötletet olyan pozitívan fogadta a város vezetése, hogy az összes komáromi kulturális intézményt és sportlétesítményt összefogta, így ezek egy helyen mutatják be és igyekeznek vonzóvá tenni a kínálatukat. Az érdeklődőket délután hattól várják a Klapka téren, ahol fellépnek a színház művészei, a városi művelődési központ csoportjai, majd utcabál zárja a programot.

A gyermek- és ifjúsági előadások felelőse, Garajszki Margit dramaturg arról számolt be, hogy az új évadban Svung néven színházi nevelési programot indít a Jókai Színház: az egyes előadásokhoz kapcsolódóan felkészítő és levezető drámapedagógiai foglalkozásokat kínálnak fel az iskoláknak, abban bízva, hogy ezek által a fiatal generációk még inkább megszeretik, magukénak érzik a színházat, és érteni fogják a színház nyelvét. A dramaturg kitért arra is, online segédanyagokat szintén elérhetővé tesznek a pedagógusok számára, az előzetes egyeztetések alapján ugyanis elmondható, hogy nagy igény lenne rá.

A színház pénzügyi helyzetét röviden Banai Tóth Pál gazdasági igazgató ismertette. Mint mondta, a fenntartó Nyitra megye kissé szorosabbra fogta a támogatás összegét, amit havi lebontásban kapnak, az a bérekre és az épület fenntartására elég. Azon dolgoznak, hogy a további költségeket a másik három pillérből – a jegybevételekből, a szponzori támogatásokból, valamint a pályázati forrásokból – az eddigiekhez hasonlóan fedezni tudják. 

Az elmúlt évad végén már bejelentett személyi változások mellett újabb nevek is elhangzottak a tegnapi sajtótájékoztatón: visszatér a társulatba Molnár Xénia színművész, Görözdi Szilárd személyében pedig új műszaki igazgatója lesz a Jókai Színháznak.

Még mielőtt hazai terepen elkezdődne a 2020/2021-es évad előadásainak sora, fesztiválszereplés vár a társulatra. A megszokott júniusi időpont helyett idén augusztusra maradt a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja; a Komáromi Jókai Színház augusztus 26-án Miroslav Krleža A Glembay ház című drámájával – Martin Huba rendezésével – szerepel a versenyprogramban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?