Köszöntjük a 80 éves Tolnai Ottót

Olyan, mintha egyetlen végtelen mű több kötetben megjelentetett folytatásait olvasnánk, hol verses formában, hol prózában, hol a kettő közötti műfajban. Tele van visszatérő elemekkel, érzésekkel, illatokkal, saját történetüket mesélő szereplőkkel. 
Tolnai sokszor elmondta, hogy minden szövegébe igyekszik becsempészni kedvenc szavát, az azúrt, melynek jelentése Goethe szerint „az a kék távolság, ami elérhetetlen”. Rajongói olyasmiket is tudnak róla, hogy például évtizedek óta gyűjti a tűpárnákat. Azzal azonban alkalmi olvasói is tisztában vannak, hogy nagyon érti, vagy inkább érzi a festészet nyelvét. A délszláv tengerfestők munkásságából akár le is doktorálhatna. 
A budapesti Jelenkor 2016-ban kezdte el újra kiadni valamennyi kötét, a nyolcvanas évek Jugoszláviájában megjelentekkel kezdték, amelyek nálunk annak idején hozzáférhetetlenek voltak. Úgyhogy sokunk számára csak mostanában vált világossá, hogy Tolnai már első műveiben egy színesebb, szabadabb, élhetőbb világ megteremtésével igyekezett menekülni a szürke, fenyegető valóságból, oly módon, hogy megmutatta mindkettőt, és az olvasóra bízta a választást. Talán mondhatjuk, hogy máig ezt csinálja. Szerencsére sokat dolgozik, jelenleg prózát ír, amelynek részleteit a litera.hu közli hamarosan. 
Érdemes elkezdeni az ismerkedést a „Tolnai Világlexikonával“, tulajdonképpen bárhol felüthető. Ideje volna megcáfolnunk, amit egy interjúban állított: „A kis nemzetek nem ismerik és nem szeretik egymás kultúráját, mind Párizs vagy New York felé akarnak megmutatkozni, nem pedig egymásnak. Bármikor próbáltam is rávilágítani erre, bemutatni egy másik képet, mindig azt a választ kaptam, hogy Picasso, Matisse, Pollock, ők érdekelnek minket, nem pedig a szomszéd országban alkotó festők. A kis nemzetek nem képesek egymás különös világába belebújni, mert nincs idejük egymásra, mindig azt kell nézniük, mi a nagy trend. Bogaras dolognak tartják, hogy engem az érdekel, mit csinál egy kis nemzet kis festője.” 
Kívánunk a nyolcvan éves Tolnai Ottónak jó egészséget, töretlen munkakedvet és azúr színű panorámát! 

Tolnai Ottó: wilike takonykoronája

elloptam
és a bepárásodott naylonzsákba dugtam
a birkanyírót
megyek dohányért a mezeihez
aranyinjekció van a hasában
de nem akarja megmutatni
tudja elkacsmarnám tőle
mondom neki itt az olló
vagdosd le mezeiegér a hajamat
mert még mind megőszül
menj a fenébe avas szőröddel
akkor kiülök a sziksóba
és belevagdosok én a sörtémbe
ilyenkor már nagyon meleg ez a pilótasapka
még gyerek voltam amikor kiesett vele
egy orosz
az égből
vérzik a fejem
nem őszül
csomókat kötök a zsebkendőm sarkaira
máris kiáltoznak
vérzik
vérzik wilike takonykoronája
vérzik
kiesett az égbül

(1992)