Korreláció 2016 – magyar képzőművészek kiállítása Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>Csütörtök este Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában &bdquo;Korreláció 2016&rdquo; címmel megnyitották a szlovákiai magyar és magyarországi művészek közös kiállítását.</p>

Sokan érdeklődnek a kortárs művészet iránt, ezt az is mutatja, hogy megtelt termekben tartották a megnyitót. A vendégek között üdvözölték Dunaszerdahely polgármesterét, Hájos Zoltánt is.

Három megye összefogásával valósult meg a kiállítás, Magyarországról Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyék támogatták, Szlovákiából pedig Nagyszombat megye, melynek elnöke, Tibor Mikuš egyben a kiállítás védnökségét is elvállalta. Berényi József megyei alelnök (MKP) üdvözlő beszédében visszaemlékezett arra, hogy nemrég adták át a Csallóközi Múzeum új kiállítótermeit, most örömmel látja, hogy azok színvonalas művészi alkotásoknak adnak otthont. „Ez egy csodálatos élmény” – mondta.

Almási Róbert a kiállítás kurátoraként elmondta, 15–15 művész alkotásaiból válogatták a kiállítást, melynek számos darabját a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériából, azaz a Vermes-villából hozták át a Csallóközi Múzeumba.

A kiállítás december 3-ig tekinthető meg a Csallóközi Múzeumban. A következő művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők: Almási Róbert, Dolán György, Ferdics Béla, Ferdics Gábor, Kiss Márti, Szakáll Kolčák Noémi, Csonga Kovács Anikó, Lipcsey György, Mag Gyula, Mayer Éva, Németh Ilona, Sabo László, Szakáll Mária, Sill Adrián, Varga Emőke (Szlovákiából), Borbély Károly, Glazer-Kozma Edit, Hajnai Mihály, Karczagi Endre, Kelemen Benő, Kurcsis László, Lendvai Péter Gergely, Lipovics János, Magyar Mónika, Radosza Attila, Sárközi Anikó, Szalkai Károly, Szőcs Géza, Szunyogh László, Tolnay Imre (Magyarországról).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?