Korkép és kórkép a vásznon

Matiné volt a moziban, külön vetítés, gyerekeknek. Szabó István, a maga csendes módján megkérte a srácokat, ha lehet, ne jelezzék hangosan, ha felfedezik magukat a vásznon, mert akad egy-két kívülálló néző is, aki odafigyelne a filmre. A kiskamaszok, a Laudate Gyermekkar tagjai, fontos szereplői a filmnek. De nemcsak ezért nézték, szinte lélegzet-visszafojtva, hanem azért is, mert lekötötte őket. Ahogyan a „kívülállókat” is.

Akik közül azok, akik történetesen Sörgyári capriccio-rajongók, garantáltan meghatódnak, amikor a kardiológus professzor, aki még magához sem tér a nyugdíjaztatás okozta sokkból, moziba megy a feleségével. (A kórházukat átszervezés miatt bezárták. Ismerős?) A film, amelyet megnéznek, alkalmas arra, hogy slukkoljanak egy kis életörömöt. Mariska és Pepin mászik felfelé a sörgyár kéményére, mert onnan nézve annyira szép a világ. Szabó István filmjében is az, amikor a drón magasságából látjuk, totálban. Aztán leszállunk a földre.

Mondják, a kölcsönvett snitt egyfajta tisztelgő gesztus Szabó Istvántól a barátnak és játszótársnak, a cseh film mesterének, Jiří Menzelnek. A hrabali történet megidézése azonban több lett mint főhajtás. A tisztaságot, az elfogadást és a magunkon is tudunk nevetni képességét hozta be a képzeletbeli magyar faluba, ahol a tisztaság arra használtatik, hogy bekenjék sárral.

Azok közé tartozom, akik a multiplex mozikban erősen vágynak egy füldugóra. Csendes diadal volt most látni, hogy nem kell digitális szemfényvesztés, hatásvadász játék, erőszakos hanghatás ahhoz, hogy megszülessen „A” film. Csak tiszta és akár némaságában is lebilincselő színészi játék kell, jól megírt történet, nemcsak szép, de tempót is diktáló látvány. Amiben ezúttal nem annyira meghatározó Koltai Lajos egyik márkajele, a mézbarna félhomály, ami visszavitte a nézőt az időben, például a Szabó István rendezte A napfény ízében. Talán azért, mert a Zárójelentés nem a múltban játszódik, hanem a mában. A jelenről nem sokan bátorkodnak filmet készíteni.

A Zárójelentés az összes érzékszervünkre hat, íze van, illata van, hangja van, fénye és hangulata van. 

Ismerjük ezeket az embereket a filmből. Volt, vagy jobb esetben van elhivatott orvos az életünkben. S ha nem is vagyunk templomba járók, ismerhetünk karakán papot, aki még nem felejtette el, milyen srác volt azelőtt, hogy felvette a reverendát. És megvan az az anyatípus is, aki szisztematikus lelkiismeret-furdalás generálással kisajátítaná a fiát, mert neki JÁR a törődés. És a hatalmával bármikor élő és visszaélő polgármester is megvolt már szinte mindenkinek, legfeljebb egy tanár, vagy igazgató, vagy ilyen-olyan főnök személyesítette meg. Vagy olyan mellékszereplő, mint a mi gyerekkorunkban Budapest bolondja, a füttyös Gyuri, aki a lányokat terrorizálta a városligeti jégpályán. De békésen odébbállt, ha kapott egy forintot. Azóta nagyobb tétekben megy a meccs.

Ismerjük a helyeket is. Mind jártunk azokon a kórházi folyosókon. Rohantunk szélsebesen száguldó autóval, mert valakivel baj volt. Jártunk falvakban, ahol az udvarokon rend volt, de a lelkekben zűrzavar, félelem, megfélemlítettség és gonoszság. De ez nem a Zorba, a görög című klasszikus mozi varjúfekete öregasszonyainak kegyetlensége. Az ugyanis kiszámítható, mert nem pusztán az emberi természet, hanem évszázadok óta ismert tradíciók mozgatják. A Zárójelentés falujában a gonoszság sunnyog, nem szemtől szembe támad, csak azoknak kiszámítható, akik maguk is a sumákolók vagy a manipulálók közé tartoznak. Az orvost, aki „csak” gyógyítani akar, de azt jól, és ezért ellenvéleményre is „vetemedik” a polgármesterrel szemben, a papot, aki a szószékről épp megtörtént, de el nem ismert bűnöket mer emlegetni, ellehetetleníti a falu.

A néző, ha mégiscsak reménykedik egy jó befejezésben, nem csalódik. A jó persze itt nem győz mint holmi terminátor, de amikor bekopogtat a szívroham, aki nagyon fent volt, egyszerre szánalmasan lenn lesz. Kell az orvos, aki még emlékszik a hippokratészi esküjére. Teszi a dolgát, mert nem mérlegelhet, a jó embert menti-e meg vagy a rosszat. Amikor helyzet van, csak ember van. De amikor az életmentéssel végez, beszélni kezd, és gyönyörű erkölcsi fölényt arat a rossz felett. Legalább ennyi jár nekünk, kortársaknak. 

A film mesterfokon zongorázik az érzelmeinken. A gondolatok akkor indulnak el mint egy tüntető menet, amikor lefut a stáblista. Oscar-díjas stáblista, hisz a Mephisto alkotói közül nemcsak a rendező, Szabó István és az operatőr, Koltai Lajos jegyzi a Zárójelentést. A főszereplő Klaus Maria Brandauer, és még megadta a sors Andorai Péternek, hogy játszhatott ebben a Szabó István-filmben is. Eperjes Károly, Bálint András, Kovács Lajos, Kerekes Éva pályarajzában is ott vannak az ismert Szabó István-filmek. Udvaros Dorottya is forgatott már a rendezővel, ahogy Stohl Andás is, de most az egyik főszerepet kapta tőle. 
Ebből a „nem filmkritikából” kimaradt a diagnózis. De megnézhetik a Zárójelentésben.