Kórházba került Edvin Marton hegedűművész Bukarestben

Bukarest |

<p>Kisebb baleset érte Edvin Marton hegedűművészt a román fővárosban, ezért bizonytalanná vált, hogy felléphet-e a Bécsi Karácsony szerdai és csütörtöki bukaresti előadásán, amelynek részben ő a dirigense, illetve a szólóhegedűse.</p>

Román sajtójelentések szerint a magyar hegedűművész kedd este elcsúcsott és beütötte a tarkóját. A Floreasca-kórházban végzett első vizsgálatok azt mutatták, nincsen komolyabb sérülése, ezért hazaengedték, de szerdán további vizsgálatokat végeznek rajta, mert továbbra is tarkófájdalmakra panaszkodik. A kórház szóvivője szerint a hegedűs azért ütötte be a fejét, mert estében nem önmagát, hanem Stradivari-hegedűjét óvta.

A Bécsi Karácsony című show egy részében Edvin Martonnak kellene dirigálnia a zenekart, egy másik részben pedig szólóhegedűsként kellene fellépnie. A koncert szervezői közölték, hogy az előadás semmiképpen nem marad el, és ha Marton nem léphet fel, a show első részének a karmestere, az osztrák Gottfried Rabl helyettesíti majd őt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?