Könyvsorsok – Az Ubik és a dupla csavar

Az egyiket ismertem, de ennek az impulzusnak a hatására kezdtem el vele alaposabban foglalkozni, ez William Gibson Neurománca volt. A másikat akkor még nem olvastam, a szerzőjét viszont régóta nagyra tartottam. Philip K. Dick Ubik című regénye volt ez, Miklós kölcsönadta a saját példányát is, így azonnal elolvashattam. Valóban kár lett volna kihagyni. Most feldobok egy pénzérmét, hogy eldöntsem, melyikről írok a továbbiakban. Nézzük. […] Az Ubik nyert. (Mehet a címadás.)

Dick mesterműve Németh Attila fordításában a Galaktika Baráti Kör Könyvklub sorozatban, a Móra Kiadó gondozásában jelent meg először magyarul 1992-ben, és nem került könyvárusi forgalomba. A könyvklub kiadványainak egy részét ugyanis csak a tagok vásárolhatták meg, ennek ellenére antikváriumban vagy az internetes bazárokban hozzá lehetett jutni. Először Miklós példányából dolgoztam, majd sikerült szereznem egy saját példányt is, amely azóta is megvan (ez nálam azért ritkaság, mert folyamatosan alakítom a könyvtárunkat, hozzáadok, de veszek is el belőle rendszeresen).

Az Ubikban a közeljövő világának emberi cselekvéseit és társadalmi szerveződését pszi-zónák határozzák meg. A különleges tulajdonságokkal rendelkező mutánsok (tépék, prekogok) képesek arra, hogy befolyásolják a környezetet. Az érzékelhető valóságot ily módon átszövi és keretezi egy olyan mentális övezet (telepatikus aura), amely hatást gyakorolhat a tudati viselkedés mintázataira. A cselekmény középpontjában álló Runciter Társaság – kockázatmentesítő szervezetként – anti-psziket alkalmaz, akiknek a feladata a telepaták és prekogok által előidézett torzulások semlegesítése, tehát a valóság konzisztenciájának biztosítása.

Másfelől, az emberi világ három részre tagolódik: az élők és a holtak közé beékelődik a fél-élők csoportja. Azoké, akiknek a teste moratóriumokban fekszik, agyuk azonban még korlátozott ideig működik, ezért az élők kapcsolatban tudnak velük maradni. Ily módon tehát létezik egy másik paratér is, amely hatást fejthet ki az élők világára. Runciter például a fél-élő feleségének a tanácsai alapján vezeti a céget. A regény tulajdonképpeni cselekményét egy detonáció indítja el. A regény lényegében a robbanás hatásának következményeiről szól, fogas kérdésekkel szembesítve az olvasót.

Miklóssal sokat beszélgettünk erről a műről, és részben ennek köszönhetően nem hagyott nyugodni Dick frappáns konstrukciója, így szinte evidens volt, hogy amikor a 2000-es évek elején meghívtak egy konferenciára, erről a műről beszéltem. Az előadás írott változata aztán a Féregjáratok című könyvemben landolt. Menet közben az Agave újra megjelentette a regényt, és amikor a kiadó egyik kiváló szerkesztőjével, Varga Bálinttal megismerkedtem, Dick teljesítménye volt az első közös témánk. Később Bálint felkérésére Dick néhány könyvének kiadásában szerkesztőként is részt vehettem, ami közelebb vitt ennek az életműnek a belső szerkezetéhez. Az Ubikhoz azonban többször is visszatértem. Elolvastam a második kiadást is.

Folytatva a regény cselekményét, a Társaság tehát megbízást kap, hogy a Holdon semlegesítsen egy pszi-mezőt. A tizenegy főből álló csapatot Joe Chip és Runciter vezeti. A Lunán azonban furcsa dolgot tapasztalnak: Chip mérései szerint nincsen érzékelhető mező. Majd mielőtt dolguk végezetlenül visszaindulnának, fölrobban egy önmegsemmisítő emberi bomba, amely végez Runciterrel. A főnökét vesztett különítmény eljut a Földre, de Runcitert nem sikerül idejében moratóriumba szállítaniuk. Ezzel párhuzamosan retrográd folyamat veszi kezdetét: a világ tartozékai pusztulnak, szétesnek, az idő megfordulni látszik (vö. Tenet), miközben egyre több jelenség utal mégis Runciter jelenlétére. A fikció szerint az entrópiát megállíthatná az ubik, mely mindig más-más készítmény nevét jelöli.

Az eseményeket a szereplők nem teljesen értik: „Megtörténhet, hogy csak mi, akik a Lunán jártunk, éljük meg ezt az egészet. [...] – szögezte le Joe.” Ennek megfelelően a konstrukció egyre inkább azt látszik kiteljesíteni, hogy csak Runciter maradt életben, a csapat tagjai moratóriumban fekszenek. Világuk leépülőben van, ezért szükségük lenne a realitás-fenntartó ubikra. A regény rálátást biztosít erre a megfordításra: miután Runciter elmagyarázza Joe Chipnek a valós szituációt, lecsatlakozik a rendszerről. „Egy konzultációs teremben ülök a Szerelmetes Felebarátaim Moratóriumban. Titeket egymáshoz huzaloztak, az én utasításomra, hogy megmaradhassatok egy csoportban. Én idekintről próbállak elérni benneteket.” Paff.

Ezen a ponton valószínűleg felmerül az olvasóban, hogy lényegében a Mátrix-probléma egy korábbi változatával állunk szemben. Egyebek mellett ez a megoldás lehet az, amely mintegy szükségessé teszi a regény újraolvasását. A közelmúltban a művet ismét kiadta az Agave, és mivel az egyetemen több órámon is szóba kerül Dick látásmódja, újra és újra át lehet gondolni a szóban forgó ötletet. Ez a megfordítás ugyanis a regény végére úgy válik dupla csavarrá, hogy az eldöntetlenség egyik világ identitását sem hagyja érintetlenül.

Joe Chip és társai eleinte értetlenül szemlélik a pénzérmék metamorfózisát: „Itt egy ötposzkredes [...], rajta Mr. Runciter gyönyörű, acélmetszetes képmása.” Majd a megfordítás után Runciter jattot ad a moratórium őrének: „Az érmékre pillantott és összeráncolta a homlokát. – Miféle pénzek ezek? – kérdezte. [...] És akkor egyszerre fölismerte. Vajon mit jelenthet ez? – töprengett. A legfurcsább dolog, amit valaha láttam. Az ember élete legtöbb eseményére előbb-utóbb megtalálja a magyarázatot. Na de Joe Chip egy ötvencentesen?” Vagyis a Mátrixhoz képest Dick azzal játszik, hogy van-e az egymásba nyíló virtuális tereknek outputja. Innen nézve az Ubik inkább az eXistenZ-hez hasonlítható, melynek alapötletét azonban – a Mátrixszal egyetemben – több mint három évtizeddel megelőzi.

Medialitás és realitás felcserélése ráadásul Dicknél kiegészül egy poénsorozattal, az ubik alakzata ugyanis olyan árucikkek szerepeltetése, melyek az illúzió koherenciájának fenntartását jelenthetik. Másrészt ennek van egy allegorikus következménye is, a szöveg többszöri olvasása valószínűleg újra és újra beleütközik abba a dilemmába, hogy a valóság kibillentését nem más idézi elő, mint a paratérként viselkedő irodalmi szöveg. De átmedializált világunkban egyebek mellett éppen ez a Dick-regény aktualizálható abba az irányba is, amely arra figyelmeztet, hogy test és tudat szétválasztásának kérdése nem igazán vethető fel anélkül, hogy együtt vegyük figyelembe a biológiát és a technológiát.