Könyveknek margójára

A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatója fejéből pattant ki az ötlet, hogy az említett kiadók terméséből kiállítást és vásárt rendezzen, valamint teret bisztosítson nekik az önprezentációra az intézet Védcölöp utcai székházában. A kétnapos rendezvénnyel egy időben az Inchebában zajló Bibliotéka könyvvásáron ugyanis nem éri meg méregdrágán standot bérelniük a magyaroknak, hangzott el az intézetben, ahol roskadásig megteltek az asztalok könyvekkel.
„A helyi kulturális életet figyelők számára sem feltétlenül tudott, hogy mennyi színvonalas magyar kiadvány kerül ki a nyomdából. Szeretnénk segíteni abban, hogy a könyvek minél több könyvespolcra eljussanak, és hogy Magyarországon is tudjanak róluk” – állt a Szlovákiai Magyar Bibliotékai Napok „nulladik évadjára” invitáló meghívón. Dicséretes kezdeményezés, ott a helyem, gondoltam, és nem bántam meg, hogy november 2-án és 3-án a helyszínen tartózkodtam, ahol egymást követték a kiadók könyvbemutatói és általános jellegű bemutatkozásai. Ez a zavarba ejtő könyvmennyiség ugyanis manapság nagyon nehezen jut el a szlovákiai magyar olvasókhoz, akiknek adójából a kiadók működnek. Sorra zárnak be a magyar könyvesboltok, a piacon lassan egyeduralkodóvá váló bolthálózat pedig egyre inkább a magyarországi Alexandra üzletpolitikáját követi, azaz csak a neves szerzők köteteit kínálják, illetve a lektűröket, szakácskönyveket, ponyvát, színes mesekönyveket és albumokat, amelyek között alig néhány „rétegolvasmány” lapul a magyar részlegen. Elsőkötetes alkotók, kevésbé ismert szerzők esélyt sem kapnak, hogy eljussanak az olvasóhoz, így sosem válhatnak ismert szerzőkké. Ördögi kör ez a javából. Nem az egyébként magyar nemzetiségű tulajdonos által létrehozott bolthálózatot akarom kritizálni, hiszen ez egy üzleti vállalkozás, és mint ilyen, jogában áll esztétikai, jószolgálati és közhasznú szempontok helyett piaci megfontolás alapján dönteni arról, mely kiadók mely köteteit veszi át terjesztésre. Inkább a pár éve még országos kiterjedésű Madách-Posonium könyvesboltokat siratom, amelyek a kíméletlen piacgazdaság áldozatává váltak – legutóbb épp a pozsonyi könyvesbolt zárt be, de a kassai bolt megszűnése is komoly veszteség volt, lévén hogy ma már (tudtommal) Rimaszombatban működik az ország „legkeletibb” magyar könyvesboltja. Azaz Gömörtől keletre esélye sincs az olvasónak hozzájutnia, mondjuk Kmeczkó Mihály posztumusz naplókötetéhez, Vida Gergely verseihez vagy a Vámbéry Antológiákhoz. Persze mondhatnánk, hogy az internetes korszakban néhány kattintással bármi elérhető, ám az idősebbek, az internetes vásárlásban kevésbé jártas olvasók, valamint a könyvekbe belelapozni akaró, azokat kézbe venni, megszagolni vágyók bizony hátrányos helyzetbe kerültek. Bevallom, velem is előfordult párszor, hogy magyarországi könyvesboltban vettem meg egy-egy szlovákiai magyar kiadó által megjelentetett kötetet, mert itthon nem tudtam hozzáférni, illetve mert általában sem időm, sem kedvem postai utánvéttel könyveket rendelni.
És amint az a Bibliotékai Napokon elhangzott, a könyvtárakban is hiába keressük az adott régióban élő szerzők műveit. A kiadók igazgatóinak legalábbis rossz tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban: az állománybővítésre jutó kevéske pénzt a legtöbb helyen magyarországi bestsellerekre, bulvárirodalomra, ponyvára költik, mondván, hogy azt keresik az olvasók. Pedig a magyarlakta települések könyvtárainak feladata lenne a hazai magyar szerzők műveinek népszerűsítése, gyűjtése. Főleg ha ezek sok esetben színvonalasabbak, mint a Magyarországról érkező „nyomtatott szemét”.
Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Kiadó igazgatója szerint csupán 30-40 olyan könyvtár akad Dél-Szlovákiában, ahol néhanap hajlandóság mutatkozik pár kiadványuk megvásárlására. Az iskolai könytárakat is meglehetősen nehéz megkörnyékezni: pénzhiányra hivatkoznak, magyarországi kiadók könyveire azonban valahogy mindig akad keretük. Személyes tapasztalatom, hogy a hazai magyar oktatási intézmények könyvtáraiban általában egyetlen darab sincs azon szerzők könyveiből, akik nagy ritkán író-olvasó találkozóra érkeznek az iskolába. A mostoha helyzet a kiadókat is frusztrálja, Barak László, a Nap Kiadó igazgatója például kerek-perec kijelentette, hogy ők bizony elsősorban a magyarországi piacra orientálódtak, mert idehaza nem érdemes erőfeszítéseket tenni. Tehát előállhat az a paradox helyzet, hogy a mi adónkból támogatott kiadók termését a magyarországi olvasók élvezhetik. A legtöbb könyvet író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon veszik meg, ehhez viszont olyan áldozatkész kiadóigazgatók kellenek, mint például Balázs F. Attila (AB-Art) vagy Haraszti Mária (Median), akik beültetik szerzőiket az autóba, és végigturnéztatják őket az országon.
A megoldás Hodossy Gyula szerint az lehetne, ha kikötnék, hogy a könyvtárfejlesztésre kapott állami támogatásból csakis olyan magyar könyveket lehessen vásárolni, amelyeket szintén állami támogatásból adtak ki hazánkban. Ez a lépés csak első hallásra tűnik drasztikusnak, hosszú távon talán tényleg megoldást jelenthetne.
A Szlovákiai Magyar Bibliotékai Napok egyik délelőtti rendezvénye a műfordítókkal rendezett műhelybeszélgetés volt, amelyre öt fordító fogadta el a meghívást, a közönség soraiba pedig elsősorban magyar szakos pozsonyi egyetemistákat vártak. Nos, összesen négy leendő irodalomtanárt számoltam meg a teremben. Köszönet nekik az érdeklődésért, a többiek pedig sajnálhatják, hogy távol maradtak, majdani tanítványaikról nem is beszélve, akik talán sosem hallanak majd Deák Renátáról, Esterházy Péter és Závada Pál műveinek szlovák fordítójáról, vagy Mag Gabrielláról, aki legutóbb, saját örömére, Tóth Krisztina verseit fordította le. A magyar szerzők szlovákra fordítása komoly kultúrmisszió, a két nemzet közeledésének eszköze, de elsősorban személyes küldetés, amihez nagy adag megszállottság szükséges – hangzott el a találkozón. Megtudhattuk, mi minden kell a nyelvtudáson kívül a jó fordításhoz, hogy hiába tudnak költőink, íróink tűrhető szinten szlovákul, attól még nem lesz belőlük műfordító.
A szlovákiai magyar könyvek éves seregszemléje még két napig, november 10-ig tart a magyar intézetben. Érdemes bekukkantani, mert a roskadozó asztalok láttán ogy kicsit olyan érzése támad az embernek, mintha volna még magyar könyvesbolt Pozsonyban, mintha minden új kiadványhoz probléma nélkül hozzá lehetne jutni. Szóval mintha minden rendben lenne minálunk...