Könyörtelen végelszámolás

Patinás történelmi családról, azon belül pedig egy titokzatos valakiről szól Görgey Gábor friss regénye, A kivégzés éjszakája, amellyel – mint vallja – régi adósságát törleszti a szerző.

Most mondja ki ugyanis: „A holokausztért felelős a korabeli úri osztály is. Bridzsparti közben elképzelhetetlen volt ugyan a zsidózás, de a maguk finom, tartózkodó módján ezek az urak eltűrték a zsidótörvényeket és a zsidók elhurcolását.”

A nyolcvanhetedik évében járó, több műnemben alkotó, Kossuth-díjas író (Utolsó jelentés Atlantiszról – nagyregény, Komámasszony, hol a stukker?, Rokokó háború, Galopp a Vérmezőn, Görgey – színművek, Megírhatatlan történet – elbeszélések, Eszkimó nyár – versek) munkái sokszor önéletrajzi ihletésűek. Új regénye fikció, bár hőse, akárcsak az író, szintén az egykori uralkodó osztályból származik, és gyerekkori környezetük is sokban hasonlít.

„A szalon-antiszemitizmustól Auschwitzig, és tovább. Ha tanulmányt írtam volna, ez lenne a könyvem címe – jelzi Görgey Gábor A kivégzés éjszakája fülszövegében. – De regényt írtam, a regényíró pedig történetbe és életbe ágyazva mesél. Mesél akkor is, ha a rettenetet meséli.” Majd tömören fogalmazva hozzáteszi: „Élenjárók voltunk az első világháború után a numerus clausustól a három zsidótörvényig.”

Izgalmas képpel indul a regény. 2002 nyarán telefonon keresi meg egy ismeretlen személy az írót. Bemutatkozik, és találkozót kér tőle, hogy elmondhasson neki, és kizárólag neki egy fontos történetet. Az író, aki tele van munkával és időpontokkal, végül megadja magát, és otthonában fogadja az egyenes tartású, idős férfit, aki csupán annyit kér tőle, „gyónását” csak a halála után adja közre. És belekezd százhatvannyolc oldalas, fájdalmas történetébe. Egy könyörtelen, totális végelszámolásba, amely több mint szembesítés a múlttal. Személyes családtörténet, amely érinti a 20. századi magyar történelem legfontosabb eseményeit.

Görgey Gábor a legközvetlenebb hangot és az egyik legizgalmasabb irodalmi formát találta meg mindehhez. Szembe ülteti velünk a mesélőt, aki meggyónja mindazt, ami családja, egy köztiszteletben álló, megbecsült, régi arisztokrata család életében lezajlott, s ezeket az eseményeket köti össze az aktuálpolitika éles momentumaival. Ezek a kitérők meg is szakítják a vallomás fő sodrát, mégis mindig könnyedén vissza tudunk lépni a rejtélyes idegen („Minek is nevezzem el? Ja igen! János!”) élettörténetéhez. Nagynénik, nagybácsik, szülők, testvérek, a könyv végén pedig lepereg előttünk a múlt század minden nagy fejezete. A háború, a holokauszt, a felszabadulás, a kitelepítés, a rendszerváltás, és nem marad el az „agyonnyúzott” Trianon sem, amely „természetszerűleg nehezen feldolgozható, mindmáig kísértő földcsuszamlás” volt. Ezen a vonalon pedig többször is szóba kerül a Trianon után alakult Csehszlovákia is, amely „nyugati típusú köztársaság volt, és mint ilyen, korszerűbb berendezkedésű állam, mint Horthy Miklós díszmagyaros, darutollas, félfeudális, királytalan félkirálysága”. Többször megjelennek a könyvben a „felvidéki magyarok” is, akikben „a nehezebb sors nem a gyűlölködést növelte, hanem több toleranciát váltott ki belőlük máig nehéz sorsuk iránt. Az anyaország antiszemitizmusát megvetették.” Annak a vírusa pedig „lappangó állapotra kényszerül, de az első kis szóra előpattan, és teljes virulenciával pusztít tovább” – írja Görgey, miközben hőse legbenső vívódásait olvassuk. O.V.-vel kapcsolatosan „,mérgezési politikát” emleget. „Történelmi megbékélés helyett vitriolt öntenek a hegesedő sebekbe.”

A regény végén eltűnik a titokzatos figura. Amikor az egyre biztonságosabban pöffeszkedő vezér már felforgatta az egész országot, és még a választás törvényét is kiforgatta, János levélben köszön el az írótól. Közli vele: rátalált az útra, amelyen nyomtalanul eltűnhet. Nem a városból – a földi létből! És mire a levelet kézbesítik, addigra valóban „eltávozik”, s csak a vallomás marad utána. A vallomás, amely nem más, mint könyörtelen végelszámolás a múlttal és a jelennel.

A könyv utolsó, 168. oldalán öt sor olvasható csupán. A többi üres fehérség. Jövőképnek kézenfekvő.