KONCERT volt, nagybetűs

Egyre több, menőnek nevezett magyarországi előadó és formáció fordul meg a tájainkon. Itt még mindig vannak szűz területek, sok helyen továbbra is fehér holló a magyar vendég. Ám általában azok jönnek, akiket odaát „jól ismernek”, akik kiszorultak az élvonalból, a zenéjük már kevésbé eladható, így a mi diszkóinkat, falunapjainkat célozzák meg, mert mi mindenre vevők vagyunk, nálunk a lejárt lemez is nézők százait vonzza. Erről beszélgettünk az autóban, útban Pozsony felé. Egyetértettünk abban, hogy minket ez bosszant. Andrea megjegyezte, nekünk hiába mondják, hogy ismét az élő zene van előtérben, ebből vajmi keveset tapasztalunk.

De mindannyian tudtuk, ma este valóban tapasztalhatjuk ezt a keveset. Olyan előadó koncertjére siettünk, akit még senki sem látott tátogni, aki mögött mindig élő zenekar áll, és még kommunikál is a közönséggel.

Koncz Zsuzsa most is elhozta a zenét. Andrea tíz perc után odasúgta nekem, hogy sok fellépést látott már, de ennyire bensőséges koncerten még soha sem járt. Eddig csak a „taps”, meg a „kezek a magasban” felszólításokat hallotta a színpadról, így hát tapsolnia kellett akkor is, ha legszívesebben elfutott volna. Most meg azt érezte, hogy ő is fontos, hogy Koncz Zsuzsa neki énekel. Pedig sokan voltunk.

Én fél szemmel Andreát figyeltem. Ennyire boldognak még sosem láttam. Az énekesnő rajongójának tartja magát, de szerintem a repertoárja negyedét sem ismeri. Honnan ismerné, hiszen alig múlt el húsz. A mai fiataloknak nincs lehetőségük arra, hogy megismerjék ezt a gazdag pályafutást.

Közben egymás után csendültek fel a nagy slágerek és legutóbbi lemezének kevésbé ismert felvételei. Elhangzott a Kertész leszek is, Andrea nagy kedvence. Elmeséltem neki, hogy miután Koncz Zsuzsa először lépett fel a néhai Budapest Sportcsarnokban, másnap az egyik magyarországi napilap beszámolójában egy ismert zenekritikus azt írta, hogy: „amikor Koncz elénekelte az Erdész leszek című dalt…” Nem hittem a szememnek, amikor olvastam. Nem tehetek róla, azóta mindig ez jut az eszembe, ha hallom.

És lassan vége a KONCERTnek, elhangzott a záródal, a Jöjj kedvesem. Az egész terem énekelt, együtt három-négy generáció. Mint egy nagy család. Ott és akkor mindenki egyetértett abban, hogy lesznek még szép napjaink. Koncz Zsuzsa annyira meggyőző volt.

Aztán elindultunk a kijárat felé, feltöltődve, kéz a kézben. Azt hittük, hogy ez alatt a két óra alatt kicsit a világ is megváltozott. De már a parkolóban a valóságba botlottunk. Az egyik autóból techno szólt, a monoton zene elárasztotta az egész környéket. A parkolóőr is becsapta volna Andreát egy huszassal, ha nincs résen… (péjé)