„Komplex személyiség volt”

<p>A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelent meg Simon Attila és Tóth László munkája, a Kis lépések nagy politikusa &ndash; Szent-Ivány József, a politikus és művelődésszervező című monográfia.</p>

A könyv átfogó képet nyújt Szent-Ivány Józsefről, a két világháború közötti (cseh)szlovákiai magyar politika, közélet és művelődés egyik (ha nem a) legfontosabb személyiségéről, emblematikus alakjáról. Simon Attilát a könyv születéséről és Szent-Ivány munkásságáról kérdeztük.

Volt-e és ha igen, mi volt a személyes indíttatása, hogy Szent-Ivány József életét, munkásságát kutassa?

Mindazok, akik a két háború közötti korszak szlovenszkói magyar történelmével foglalkoztunk, nap mint nap beleütköztünk Szent-Ivány József személyébe, és bizony gyakran sablonos és semmitmondó jelzőket ragasztottunk a neve mellé, mert valójában nem ismertük őt. Miközben azt azért tudni lehetett, hogy a korszak legfontosabb felvidéki magyar politikusa, csak éppen senki nem foglalkozott eddig vele. Ez volt talán a szakmai indítéka annak, hogy kutatni kezdtem a személyét. Másrészt a korabeli politikai életből hozzám Szent-Ivány József mindig is közelebb állt, mint Szüllő vagy Esterházy, mert benne szülőföldem, Gömör képviselőjét, ráadásul egy protestáns embert láttam. Így amikor a Szent-Ivány család részéről is érkezett egy impulzus, hogy támogatnák a kutatást, nem is volt kérdéses, hogy belevágok, pontosabban belevágunk-e Tóth Lászlóval együtt, aki Szent-Ivány József művelődésszervezői és irodalmi tevékenységét kutatta.

Mi teszi Szent-Ivány Józsefet a két világháború közötti szlovákiai magyar történelem jelentős alakjává és az időszak egyik legnagyobb formátumú, emblematikus politikusává?

Szerencsére az a gazdag és rendkívül strukturált szlovenszkói magyar világ, amely akkor létezett, bővelkedett nagy formátumú személyiségekben. De Szent-Ivány József talán épp azért emelkedett föléjük, mert ő komplex személyiség volt. Mint a könyvünk előszavában is jeleztük, egyszerre volt földbirtokos és politikus, művelődésszervező és mecénás, túraautós és fürdőtulajdonos. De mindenekelőtt alkotó, teremtő ember, akinek óriási szerepe van abban, hogy az 1919-ben addigi hazájuktól elszakított szlovenszkói magyarok százezrei a revíziós álmodozás helyett saját kezükbe vették a sorsukat, valódi közösséggé kezdtek válni. Szent-Ivány folyamatosan alkotott, politikai pártot, újságokat, lapokat alapított, termálfürdőt épített ki, gazdasági egyesületeket hozott létre, novellákat írt.

Honnan indít a könyv, mit vezet végig és hova jut el? Hogyan korszakolja Szent-Ivány politikusi pályaívét?

Ahogy mindenkit meghatároz az a családi miliő, ahonnan a közéletbe érkezik, Szent-Ivány esetében is így volt. Ráadásul családja, apja, nagybátyjai és más felmenői eleve egy olyan örökséget hagytak rá, amely arról szólt, hogy neki mint birtokosnak, mint a társadalmi elit egyik tagjának kötelességei vannak a közösséggel szemben, és ennek az elvárásnak ő egyébként teljesen meg is felelt. Vagyis a családtól indulunk, s jutunk majd vissza a családjához, amikor a kötet végén gyermekei pályáját is röviden felvázoljuk. Bár a kötetben foglalkozunk az 1918 előtti fiatal birtokos Szent-Ivány tevékenységével is, közéleti pályáján mindenképp az őszirózsás forradalom időszaka volt a fordulópont, amikor is a gömöri változások élére állt. Innentől kezdve vezetjük végig az olvasót pártvezéri, nemzetgyűlési képviselői és művelődésszervezői tevékenységén.

Hogy jellemezhető, milyen politikus volt, milyen politikát képviselt?

Szent-Ivány nagysága részben abban rejlett, hogy bár elveihez ragaszkodott, de gyakorlati politikáját mindig hozzá tudta igazítani a körülményekhez. Így Trianon után ő adta ki a jelszót, hogy mindenkinek a helyén kell maradnia – nem kell elmenekülni Magyarországra. Eközben a prágai nemzetgyűlésben határozottan jelezte, hogy a magyarság sohasem fog lemondani önrendelkezési jogáról. A puszta sérelmi ellenzékiség helyett azonban a közösségépítés, sőt, a Prágával való megegyezés híve volt, hiszen érzékelte a magyar közösség folyamatos térvesztését. A húszas évek közepétől Prága is őt tartotta magyar részről a legfontosabb tárgyalópartnernek. A harmincas évek elején viszont egy határozottabb, radikálisabb nemzeti programot képviselt.

Mi emelhető ki politikusként elért főbb eredményeként?

A közösségszervezés, a közéleti példamutatás, a Prágai Magyar Hírlap létrehozása.

A kötet végén röviden vázolják a gyermekek pályáját is. Mit tudunk a családjáról, leszármazottairól, a családi kapcsolatok későbbi alakulásáról? Volt-e, van-e neves ember a leszármazottak között, akinek a munkásságára érdemes odafigyelni?

Szent-Ivány József és felesége, Wlassics Margit igazi álomotthont varázsolt a bejei kastélyból. Pazar, de mégis otthonos lakberendezéssel, rendezett udvarral és gyönyörű kerttel, amelyben nemcsak pihenni lehetett, de ahol torna- és testedzőszerek is voltak. Ami azonban a legfontosabb, nagyon szerette a gyerekeit, az öt gyönyörű lányt, akiket igyekezett jól kiházasítani, és fiát, az ifjabb Józsefet, akire annak ellenére is rendkívül büszke volt, hogy csak később, apja halála után teljesítette be ezeket a reményeket, hiszen világhírű rovartanász, vagyis entomológus lett belőle. Igaz, nem itthon, hanem Ausztráliában. S persze azt is fontos elmondani, hogy lányai, Lili kivételével, nem maradhattak az 1945 utáni Csehszlovákiában, Margit, Kató, Sarolt és Etelka Magyarországon folytatta az életét.

A két háború közötti szlovenszkói magyar múltból kit, kiket, milyen mozgalmakat, milyen fejezeteket tartana fontosnak még hasonló kutatással feltárni, monografikusan feldolgozni?

Hát, ez hosszú lista lenne. A politikusok közül ilyen volt Szüllő Géza, Lelley Jenő, Petrogalli Oszkár, az egyházi vezetők közül a katolikus Fischer Colbrie Ágoston, a református Balogh Elemér, Czinke István, sportéletünk vezetője, Révay István, az újságírók közül Dzurányi László, a publicista Peéry Rezső vagy Szvatkó Pál. S persze a szlovákiai magyar sport történetét, de a korabeli magyar baloldal tevékenységét is meg kellene írni. De ezt a sort még hosszan lehetne folytatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?