Komolyzenei koncertek a fővárosban

Bratislava Hot Serenaders

Javában tart a Művészetek Szimfóniája nevű 11 napos rendezvénysorozat Pozsonyban, melynek programjait  Főrév (Ružinov) városrészben tartják a hét végéig. Az érdekelt művészek a visegrádi négyek országaiból érkeznek, koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és workshopokkal várják a látogatókat. A komolyzenei kínálatból szemezgetünk.

A világhírű operaénekes, José Cura a hétvégén adott koncertet, de az elkövetkező napok kínálata is igényes. Ma este a Ladies Ensemble játszik a Kövecsesi-tavon (Štrkovecké jazero), mégpedig egy vízen úszó pontonon. A kizárólag nőkből álló formáció tagjai szlovák szimfonikus zenekarokból érkeztek, és modern könnyűzenei darabokat játszanak komolyzenei hangszerelésben.

Kedden a Capella Istropolitana, szerdán pedig a Bratislava Hot Serenaders játszik a Kövecsesi-tó partján emelt pódiumon. Az utóbbi formáció különleges vendégeket is meghívott a koncertre, köztük Tamás Ittzés magyar multiinstrumentalista zenészt. A koncerten George Gershwin híres Kék rapszódiája is elhangzik majd.

A csütörtök este a magyar operettélesz. A Vivat Opereta! című koncerten a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar lép fel vendégei, Becse-Szabó Ilona, Klein Ottó, Jenei Gábor, Simon Boglárka, Nagy Ibolya és Boncsér Gergely részvételével.

Péntek este, kifejezetten a fesztivál kedvéért nyílik meg a Csáky-kastély, ahol Verdi Mesa da Requiem című művével emlékeznek meg a háborús konfliktusokban elhunytakról. A koncerten magyar Nemzeti Énekkar énekel, de a szólisták személyében a visegrádi négyek minden országa képviselteti magát: Štefan Kocán szlovák, Horváth István magyar, Helena Beránková cseh és Agnieszka Cząstka-Niezgódka lengyel operaénekes is fellép majd.

A fesztivál vasárnap zárul a Kövecsesi-tónál egy elsősorban gyerekeknek szánt pogrammal, mely során a francia zeneszerző, Camille Saint-Saëns művét, Az állatok farsangját játsszák majd. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?